Légiósok: Nem haverkodni megyek Forlánhoz – Vadócz Krisztián

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 11:21
Vadócz Krisztián boldog, hogy az uruguayi Penarolt irányító Diego Forlán számít a korábbi magyar válogatott labdarúgó szolgálataira.

„Nagy öröm, hogy Diego Forlán számít rám, mert ez azt jelenti, hogy elismeri a bennem rejlő lehetőséget, és az a teljesítmény, amit a közös időszakunkban látott, az számára elegendő, ennél több nekem nem is kell – mondta a szerződését hétfőn aláíróVadócz Krisztián a Budapest Honvéd hivatalos honlapjának. Tisztában vagyok azzal, hogy Diego mit gondol a futballról, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz edzőként, és ez nekem is hasznos tanulási periódus a későbbiekre. Azonban nem arról van szó, hogy haverkodni megyek a Penarolhoz meg Forlánhoz, focizni érkezem, és ott is az a cél, hogy minél több pontot gyűjtsünk. Fel sem tudom még fogni az európai fejemmel, hogy mi vár ott rám. A dél-amerikaiakra jellemző szenvedély szembemegy a rám jellemző hideg fejjel, viszont bennük és bennem is hatalmas a győzni akarás.”

„Azon túl, hogy óriási dolog a Penarolhoz igazolni, azért is van rajtam felelősség, mert amolyan megbízatás nélkül utazó nagykövetként képviselem Magyarországot, és nem mindegy, mit gondolnak majd rólam, rólunk – tette hozzá Vadócz. – Január elején kezdődik a felkészülés, az lebegett a szemem előtt, hogy a legjobb állapotban legyek addigra.”

Vadócz korábban az indiai Mumbai Cityben és a hongkongi Kitchee-ben együtt játszott Diego Forlánnal.
„Nagy öröm, hogy Diego Forlán számít rám, mert ez azt jelenti, hogy elismeri a bennem rejlő lehetőséget, és az a teljesítmény, amit a közös időszakunkban látott, az számára elegendő, ennél több nekem nem is kell
– mondta a szerződését hétfőn aláíróVadócz Krisztián a Budapest Honvéd hivatalos honlapjának. Tisztában vagyok azzal, hogy Diego mit gondol a futballról, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz edzőként, és ez nekem is hasznos tanulási periódus a későbbiekre. Azonban nem arról van szó, hogy haverkodni megyek a Penarolhoz meg Forlánhoz, focizni érkezem, és ott is az a cél, hogy minél több pontot gyűjtsünk. Fel sem tudom még fogni az európai fejemmel, hogy mi vár ott rám. A dél-amerikaiakra jellemző szenvedély szembemegy a rám jellemző hideg fejjel, viszont bennük és bennem is hatalmas a győzni akarás.”

„Azon túl, hogy óriási dolog a Penarolhoz igazolni, azért is van rajtam felelősség, mert amolyan megbízatás nélkül utazó nagykövetként képviselem Magyarországot, és nem mindegy, mit gondolnak majd rólam, rólunk – tette hozzá Vadócz. – Január elején kezdődik a felkészülés, az lebegett a szemem előtt, hogy a legjobb állapotban legyek addigra.”

Vadócz korábban az indiai Mumbai Cityben és a hongkongi Kitchee-ben együtt játszott Diego Forlánnal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik