Eppel Márton szeretne az új idényben bizonyítani (Fotó: Imago)

– Hozzászokott már a hosszú repülőutakhoz és a várakozásokhoz? Sejtem, igen, hiszen azt mondja, „csak” tíz órát utazott Almatiból Budapestre…
– Eleinte kicsit furcsa volt, hogy mennyit utazunk, de kedden, amikor hazajöttem Kazahsztánból, kis túlzással már meg sem kottyant – mondta a Nemzeti Sportnak Eppel Márton, a Kajrat Almati 27 esztendős, nyolcszoros válogatott támadója. – Korábban, ha repültem két órát, már szenvedtem, nem éreztem jól magam a bőrömben, de mára ez már megváltozott.

– Csakúgy, mint a helyzete. Miután a nyáron légiósnak állt, rendszeresen játszott, azután viszont körön kívülre került. Miért?
– Valóban jól kezdtem a szezont. Az Európa-ligában négy gólig jutottam el az Engordany ellen, a bajnokságban is rendszeresen játszottam, ám az utóbbi másfél hónapban csak elvétve futballozhattam, ugyanis a klubvezetők azt mondták: ha már elúszott a bajnoki cím, összpontosítsunk a Kazah Kupára. Csakhogy ebben a sorozatban nálunk kizárólag kazahok játszottak, így Elek Ákossal, valamint a többi légióssal együtt epizódszerep jutott nekünk. De nem csak a kupában, hiszen azt kommunikálták a Kajratnál, hogy kizárólag a bajnokikon tud igazán összekovácsolódni a kazahokból álló együttes, ezért a ligában is csak ritkábban kaptunk lehetőséget. A kupát megszereztük, az Atirau ellen nyertünk egy-nullára a döntőben – ennek persze örültünk.

– Csalódott, ha visszatekint az elmúlt csaknem fél évére?
– Nem is kérdés. Sokkal többet vártam magamtól, a tizenhárom bajnokin szerzett három gól kevés. Nem erre számítottam. De csupán négy hónapja légióskodom, ebből, ugye, majd' másfél hónapig parkolópályára kerültem, szóval két és fél hónapom volt a bizonyításra. Ez nem sok, de hiszem, hogy megállom odakint a helyem. Azt éltem meg a legnehezebben, hogy tudtam, ha nem játszom a Kajratban, a válogatottban sem számít rám Marco Rossi. Beszéltem a szövetségi kapitánnyal, elmondtam neki, mi a helyzet odakint, hogy miért nem játszom. Megértette, de nyilván nem küldhetett meghívót az észtek és a finnek elleni két novemberi Nemzetek Ligája-meccsre. Ezt nehezen emésztettem meg. De épp ez ösztönöz a következő időszakban, hogy visszaverekedjem magam a válogatottba.

– Új vezetőedzővel, Alekszej Spilevszkijjel vágnak neki a következő idénynek. Beszélt már a harmincéves szakvezetővel?
– Igen, a fehérorosz edző elmondta, számít rám, ez jólesett. Reménykedem, hogy rendszeresen játszhatom – ez persze rajtam múlik. Új edzőnk legutóbb az RB Leipzig akadémiáján dolgozott, és bár valóban nagyon fiatal, sokat várnak tőle. Bántotta a társaságot, hogy nemigen szorongattuk meg a végül aranyérmet szerző Asztanát. Legfőbb ellenfelünk egységesebbnek bizonyult, reméljük, legközelebb sikerül megfogni, ugyanis meg akarjuk mutatni, hogy képesek vagyunk bajnoki címet szerezni.

– Otthonra lelt Almatiban?
– Egyértelműen! Remek város, kellemes meglepetés ért, amikor kiértünk, kulturált, szép hely fogadott. Tényleg imádom. A nyelvet még tanulgatom, ráadásul a kazah és az orosz nem ugyanaz, kis eltérés van a kettő között, ezért nem vagyok egyszerű helyzetben.

– Biztosan marad?
– Mindig is nyitott voltam az újra, de szeretném bizonyítani a kazah klubom vezetőinek, hogy nem véletlenül fizettek értem sok pénzt a Honvédnak. Úgyhogy van még törleszteni valóm, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.