Légiósok: Nagyon szurkolok a dunaszerdahelyieknek – Megyeri

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.07.05. 08:41
null
Megyeri Balázs már alig várja az új idényt (Fotó: atromitos.gr)
Dunaszerdahelyen léphet fel a két magyart is alkalmazó Atromitosz, Megyeri Balázs a jó El-szereplés mellett a válogatottságban is reménykedik.

– Akkor hajrá, DAC?
– Nagyon szurkolok a dunaszerdahelyieknek – vágta rá Megyeri Balázs, a görög Atromitosz 29 éves kapusa. – Amikor nyilvánosságra hozták, hogy az Európa-ligában ki lehet az ellenfelünk, rögtön mondtam: de jó lenne ott pályára lépni! És összejött: a DAC–Cracovia csata győztesével találkozunk. Magyar ember vagyok, ismerem a történelmünket, tudom, hogy Dunaszerdahely hogyan került át az országhatár túloldalára. Sok videót láttam már a DAC meccseiről, és bár még sohasem jártam arra, látom, milyen különleges, semmi máshoz nem fogható hangulat van arrafelé. Magyarként tétmérkőzésen pályára lépni abban a stadionban felemelő érzés lehet, még ellenfélként is. Ugrai Rolanddal együtt figyeljük az El-selejtezőt, jó lenne, ha összejönne ez a párosítás – a családtagjaink, ismerőseink közül biztosan sokan megnéznék a mérkőzést.

– Hogyan készül az Atromitosz a következő idényre és az El-re?
– Június végén tíz napig Görögországban dolgoztunk, aztán jöttünk ide, Ausztriába, az idény előtt az angol Nottingham Forest, majd Korhut Mihály csapata, az Arisz ellen tartjuk a főpróbát.

– Hogyan tekint vissza az előző idényre?
– Az Atromitosz két éve is negyedik lett, akkor érkeztem a csapathoz, és ismét negyedikek lettünk. Mindkét esetben közel volt a dobogó, tavalyelőtt egyetlen pont választotta el a csapatot a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helytől, most az volt a kérdés, a második vagy a harmadik körben kapcsolódunk-e be az El-be, és bár a dobogó ezúttal sem sikerült, senki sem csalódott. Mindenki tudja, az Olympiakosz, a PAOK, az AEK és a Panathinaikosz a négy legnagyobb görög klub, immár másodszor fért be e négyes közé a hozzájuk képest kicsinek számító Atromitosz. Az, hogy egymás után kétszer is sikerült, egyértelműen jelzi, hogy jó úton jár a klub, minőségi munka folyik.

– Hallani arról, hogy érdeklődnek ön iránt – a nagy négyes közé sorolt klubok is.
– A szerződésem még egy évig ide köt, de a futball kiszámíthatatlan. Augusztus végén jár le az átigazolási határidő, ha addig olyan ajánlat érkezik, amely a klubomnak és nekem is megfelelő, beszélhetünk róla. De nem hajszolom ezt a lehetőséget, jól érzem magam itt.

– Nem meglepő, hiszen a statisztika szerint kiemelkedő idényt zárt.
– Sok pozitív visszajelzést kaptam, magam is úgy éreztem, jól ment a védés, csak azt sajnálom, hogy amikor a legjobb formában éreztem magam, megsérültem, és öt hetet ki kellett hagynom. De annak örültem, hogy amikor visszatértem, hasonló szinten tudtam teljesíteni, mint előzőleg.

GÖRÖG EDZŐ, HOLLAND ISKOLA

Hetedik görögországi idényében először lesz „hazai” edzője Megyeri Balázsnak: az osztrák Damir Canadi a Bundesligából kieső Nürnberghez szerződött, helyére a korábbi ötszörös görög válogatott, 46 éves Janisz Anasztasziu került.
„Görög edző a holland iskolából – mondta Megyeri Balázs, az új szakember ugyanis játékosként volt a Roda, az Ajax és a Sparta Rotterdam labdarúgója, a Roda edzőként is alkalmazta. – Az előző idényben a ciprusi Omoniát vezette, onnan került az Atromitoszhoz. Most kezdtük a közös munkát, reméljük, vele is olyan sikeres lesz a csapat, mint amilyen az előző két idényben volt.”

– Nincs hiányérzete?
– A válogatottra gondol?

– Igen. Magas szinten véd külföldi bajnokságban, mégsem elég arra, hogy kerettag legyen. Mit gondol erről?
– Sohasem jó érzés kívülről nézni a nemzeti csapat mérkőzéseit. Akkor sem, ha nem megy a válogatottnak, ha pedig sikeres, még kevésbé. Ráadásul több régi csapattársam, jó barátom van most is a keretben, velük beszélgetve érzem, milyen jó közösség alakult ki, és ez a pályán, az eredményeken is megmutatkozik – nyilván jó lenne közéjük tartozni. A döntés a szövetségi kapitányé, ezt minden játékosnak tiszteletben kell tartania.

– Diplomatikus, de nem hagyom annyiban: helye van a három legjobb magyar kapus között?
– Ezt én döntsem el?

– Érdekel a véleménye.
– Gulácsi Péternek kiemelkedő idénye volt a Bundesligában, az ő helye megkérdőjelezhetetlen. A másik két kerettag mögötte a Dibusz Dénes, Gróf Dávid, Kovácsik Ádám trióból kerül ki, mondjuk azt, az öt legjobb kapus között jó eséllyel ott lehetek.

– Jól kikerülte a válaszadást. Mit gondol: lehet, hogy a görög bajnokság nincs eléggé szem előtt?
– Ebben lehet valami. Korábban az Olympiakosszal voltam görög bajnok, játszhattam a Bajnokok Ligájában, és igen, akkoriban úgy éreztem, mintha ennek nem lenne megfelelő szakmai értéke a magyar futballban élők között. Lehet, hogy otthon kicsit alulértékelik a görög futballt, de ez ellen mit tehetek? A saját feladatomra figyelek: becsületesen edzek, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jó formában segítsem a klubomat – a folytatás meg jön magától.

– Akár Dunaszerdahelyen?
– Jó lenne!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik