Légiósok: Nagy Ádám az angol másodosztályba igazolt – hivatalos

H. Á., I. M.H. Á., I. M.
Vágólapra másolva!
2019.08.08. 11:05
null
(Fotó: Bristol City)
Az angol másodosztályú Bristol City labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Nagy Ádámot a Bolognától. A magyar válogatott középpályás három plusz egy évre írt alá.

 

A Bristol City előbb egy sokat sejtető képet posztolt Twitter-oldalán, majd nem sokkal később megjelent egy videó is, amelyen Nagy Ádám útját mutatták be a reptértől a stadionig. Mint a klub honlapján megjelent közleményből kiderült, a magyar válogatott középpályás három plusz egy évre írt alá. Nagy szerződése 2021 nyaráig volt érvényes a Bolognánál, a Bristol az átigazolási díjat nem hozta nyilvánosságra. A 24 éves futballista piaci értékét kétmillió euróra becsüli a Transfermarkt, sajtóhírek szerint 2.5 millió eurót fizetett érte a Bristol City.

„Ádám fantasztikus tehetség, nagyon örülünk, hogy a Bristolt választotta, miközben voltak ajánlatai más kluboktól is. Hasznos nemzetközi tapasztalatokat hoz magával, a csapat értékes tagja lehet” – idézi a Bristol City honlapja Mark Ashton ügyvezetőt.

Nagy Ádám akár már szombaton, a Birmingham elleni idegenbeli bajnokin (16.00) bemutatkozhat új csapatában, amely a Leeds Unitedtól elszenvedett 3–1-es hazai vereséggel indította a Championshipet.

„Nagyon izgatott vagyok. Alig várom, hogy tényleg kezdetét vegye ez az új kaland. A létesítmények lenyűgözőek. A stadion elképesztő. Nagyon tetszik, hogy a lelátók közel vannak a pályához. El sem tudom képzelni hirtelen, milyen hangulatot teremthetnek a drukkerek. Hallottam, hogy az emberek a városban meg tudnak őrülni a futballért. Nagyon-nagyon jó, hogy egy ilyen tradíciókkal bíró klubhoz tartozhatok” – mondta első bristoli játékosként adott interjújában Nagy.


Ezzel az átigazolással Nagy Ádám tapasztalatszerzési lehetőséghez juthat. Eddigi profi pályafutása során a 24 éves védekező középpályás klubjaiban 94 tétmérkőzésen lépett pályára – 57-szer a Bologna, 37 alkalommal a Ferencváros felnőttcsapatában.

NAGY ELŐDEI
Nem a 33-szoros válogatott középpályás a Bristol City első magyar játékosa: az 1999–2000-es idényben Sebők Vilmos, a 2007–08-as szezonban Vaskó Tamás szerepelt a klubnál.

A Bristol City az angol másodosztályban szerepel, amelyben a klubok egy-egy idény során elképesztő mennyiségű mérkőzést játszhatnak. Ha szerződtetése után Nagy Ádám új csapata minden lehetséges meccsén játéklehetőséghez jut az idény során, úgy összesen 61 mérkőzésen léphet pályára. A Championship küzdelmeiben egy forduló már lement, így itt 45 találkozó várhat rá, s ha klub a 3–6. hely között zár, akkor jöhet még maximum 3 meccs a rájátszásban, amelynek célja a Premier League-tagság megszerzése.

Ezen felül még ott vannak a kupameccsek: a Bristol City a harmadik körben csatlakozik a FA-kupa mezőnyéhez, s itt döntőbe jutása esetén 6, a Ligakupában – amelyet az első fordulóban kezd a csapat – a döntőig hét mérkőzés várhat a klubra. Vagyis ha Nagy minden lehetséges mérkőzésen pályára lép, úgy egy szezon alatt „összegyűjtheti” az eddig karrierje során lejátszott meccseinek 65 százalékát.

Nagy Ádám lett a Bristol City 11. nyári szerzeménye.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik