Légiósok: Mondhatom, ilyesmire vártam – Ugrai Roland

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.09.15. 11:26
null
Ugrai Roland alig várja, hogy pályára lépjen új csapatában (Fotó: Atromitosz)
A magyar válogatott támadó, Ugrai Roland szerint nagyszerű lehetőség, hogy a görög bajnokságban megmutathatja, mire képes.

 

Néhány napja azt mondta, sokan keresik az NB I-ből, de külföldi ajánlatra vár – erre gondolt?
Azt hiszem, ez jó lehetőség nekem – mondta a Diósgyőrtől elköszönő, 25 esztendős Ugrai Roland, aki a görög élvonalbeli Atromitosz légiósa lett. – Kedden hívtak, hogy szerda délelőtt irány Athén, a menedzseremmel, Szabó Tiborral meg is érkeztünk a görög fővárosba, és aláírtam a szerződést. Igen, mondhatom, ilyesmire vártam.

Milyen lehetősége lett volna még?
Furcsa, mert számomra új szituációban találtam magam, amikor augusztus utolsó napján szerződést bontottunk a Diósgyőrrel. Sohasem voltam szabadon igazolható. A bizonytalanság érzése nem könnyű, az ember nem tudja, egy napot, két hetet vagy három hónapot kell várnia, hogy valaki megkeresse, szerződtesse. Ugyanakkor igyekeztem figyelni magamra: edzettem, készültem becsületesen, futottam, a Soroksár edzésein is részt vettem, hogy ha lehetőségem lesz, jó erőben csatlakozzak új klubomhoz. Több országból érdeklődtek, volt, ahol azt mondták, két jelölt maradt, és majd hívnak, de végül nem engem választottak. Lehetett érezni, melyek az igazán komoly ajánlatok, s akkor már utánanéztem, melyik városba költözhetnék, milyen klubról van szó. De azért az ember nem éli bele magát, amíg nincs megegyezés.

Mikor hallott először az Atromitoszról?
Megyeri Balázsról nyilván tudtam, kicsoda, a Svájc elleni válogatott mérkőzésen voltunk kerettagok, akkor személyesen is megismerkedtünk. Balázs hívott, hogy úgy értesült, a klub szeretne megszerezni, én is faggattam, mire lehet számítani. Szerda este, megköszönve a segítségét, meg is hívtam vacsorázni, azt persze ő mondta, hova menjünk – mégiscsak több évet élt már korábban is Athénban, én meg csak most ismerkedem a várossal. Örülök, hogy immár csapattársként beszélgettünk.

Milyenek az első benyomásai új csapatáról?
– Hallottam, otthon is megjelent, hogy felhívták Bódog Tamást, Bernd Storckot, korábbi diósgyőri görög klubtársamat, Nikolaosz Joannidiszt, hogy náluk érdeklődjenek irántam. Nekem ez azt jelezte, nemcsak hirtelen kellett szabad ember egy megüresedett pozícióba, hanem engem akartak. Az első nap az öltözőben mindig érdekes pillanat, de nekem pozitív volt, hogy a bemutatkozás után mindenki – a brazil, az argentin, a bosnyák légiós is – kérdezett valamit, érdeklődők, befogadók voltak, szeretettel kezeltek. És volt, aki kedden még a Groupama Arénában ült a válogatott kispadján. Kimentünk a pályára, a keret összes tagja sorfalat állt, és mondták: el kell futnom közöttük, ők meg ütöttek-vágtak közben. Nem nagy erővel, de úgy, hogy azért érezzem, ez afféle beavatás, amelyen túl kellett esni. Persze mindenki nevetett, ebből is kiderült, nem egy rideg közeg. Az edzőpályák nagyszerűek, három masszőr, két fizioterapeuta, két erőnléti edző is dolgozik a csapat mellett, a feltételek adva vannak, rajtam múlik, hogyan teljesítek.

– Ez jó, de milyen csapatba került?
A topcsapatokat ismerem, sajnos tudom, a bajnok AEK ott van a BL-főtáblán, hiszen a Vidit legyőzve került oda. Az Olympiakosz és a PAOK az El-ben főtáblás, három együttes van tehát a csoportkörben, ez jelzi a bajnokság erejét – az Atromitosz e három mögött van, és a cél az, hogy minél inkább közelítsük meg a triót. Két forduló után ötödik a csapat, a három nagy mellett az Arisz van még előttünk.

Milyen szerepet szánnak önnek?
Úgy tudom, a legtöbb bajnokin az Atromitosz uralja a játékot, sokat támad, legutóbb hetvenszázalékos labdabirtoklás ellenére ért el döntetlent. Miután a legtöbb ellenfél védekezik ellenünk, kreatív, az egy az egy elleni játékban erős, jól cselező támadót kerestek, ezért hoztak ide. Az osztrák Damir Canadi a vezetőedző, ő azt mondta, megkapom a bizalmat, de legyek türelmes, ők is azok velem szemben. Én viszont legszívesebben már vasárnap, a Lamia elleni bajnokin ott lennék a pályán. Feldobott ez a lehetőség, nagyon jó, hogy itt lehetek, készen állok rá, hogy jó játékkal viszonozzam a bizalmat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik