Légiósok: Meg akarok felelni az elvárásnak – Korhut

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 10:34
null
Korhut Mihály a válogatottal is sikeres szeretne lenni (Fotó: Török Attila)
A görög Arisszal a kupa elhódítására és szerződéshosszabbításra, a nemzeti csapattal a szófiai bevetésre készül Korhut Mihály.

 

– Vasárnap rendezték az alapszakasz utolsó fordulóját a görög élvonalban – miért nem játszott?
– Az AEK Athén elleni Görög Kupa-elődöntő első, szerdai felvonása miatt – válaszolta a Nemzeti Sportnak Korhut Mihály, a görög első osztály hatcsapatos felsőházi rájátszását az ötödik helyen kezdő Arisz 31 esztendős, 22-szeres válogatott balhátvédje. – Michael Oenning vezetőedző az alapcsapat több játékosát pihentette, engem is. Ha nem is mindent arra tettünk fel, de nagyon fontos nekünk a Görög Kupa, szeretnénk megnyerni. A rangjáról mindent elmond, hogy a jelenlegi top öt görög csapat közül négy bejutott az elődöntőbe, a másik ágon a PAOK és az Olympiakosz csap össze.

– Nem szeretnék ünneprontó lenni, de az Arisz a kétezres években négyszer játszott kupadöntőt, és mindegyiket elveszítette.
– Meg azt megelőzően ötből négyet. Nos, ezért is tartjuk tűzben magunkat a kupamenetelés során, mert csapatunk és a szurkolótáborunk is ki van éhezve a sikerre.

– No igen, a bajnokságban aligha szólnak bele az Olympiakosz és a PAOK versenyfutásába. Ha már a tűzben tartást említette: a bajnoki aranyért folytatott küzdelem kétcsapatosra szűkülése után hogyan motiválják a társaságot a Super League-ben?
– Tényleg furcsa helyzet, ráadásul a felsőház hat együttese közül csak a hatodik helyen záró marad le a nemzetközi kupaindulásról, s mivel a Panathinaikoszt kizárták az európai porondról, már most megvan az öt induló. Az első és a második a Bajnokok Ligájába, a harmadik–ötödik helyezett az Európa-ligába kerül. Az viszont nem mindegy, hogy az El-selejtező hányadik fordulójában csatlakozunk a mezőnyhöz, minél előrébb végzünk, annál később.

– A korábbi Vasas-edző, Michael Oenning tavaly októberben vette át az Arisz irányítását, s utána volt olyan sorozatuk, amelyben tizennégy tétmeccsből csak egyet veszítettek el. Ezt hogy csinálták?
– Gyorsan és pontosan felmérte a keret erősségeit, illetve gyengéit, és sikerült ütőképes csapatot kialakítania. De hadd tegyem hozzá, az ön által említett szép időszakban sajnos sok döntetlent játszottunk, több mérkőzést kellett volna megnyernünk. Mindenesetre örülök, hogy a mester számít rám, ebben az idényben csak sárga lapos eltiltás vagy kisebb sérülés, meg most, a kupaelődöntőre készülés miatt hagytam ki bajnokit, a huszonhatból négyet.


– Június végén lejár a szerződése az Arisznál. Március van, gondolom, hamarosan szeretné megtudni, hogyan tovább.

– Pénteken üzent a tulajdonosunk, hogy szeretne velem beszélni. A helyi újságíróktól úgy értesültem, a szerződésem meghosszabbítása miatt kéri a találkozót. Kifejezetten jól érzem magam a csapatnál, remekül játszunk, úgyhogy szerintem meg tudunk egyezni a folytatásról.

– Négy hét múlva túl leszünk a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn. Már motoszkál a fejében a március huszonhatodikai összecsapás?
– Hogyne! Igyekszem a lehető legjobb formában tartani magam, vigyázni az egészségemre, mert ha Marco Rossi szövetségi kapitány számít rám a balhátvéd posztján, meg akarok felelni az elvárásnak.

– Akkor vigyázzon a télen a Panathinaikoszhoz kerülő és vasárnap az első gólját megszerző Nagy Dominik egészségére is!
– Ó, már mondtam neki, hogy mivel várhatóan az én oldalamon futballozik majd ellenünk a bajnoki rájátszásban, legyen óvatos, senkinek sem hiányzik a sérülés.

GÖRÖG KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

17.30: AEK Athén–Arisz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik