Légiósok: Lang végig a pályán, a CFR ikszelt Miriutáékkal

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 21:35
null
Lang Ádám végigjátszotta az FC Hermannstadt elleni meccset (Fotó: cfr1907.ro)
Mindkét bajnokesélyes pontokat bukott a román labdarúgó-bajnokság első 2019-es fordulójában: az FCSB idegenben, a CFR hazai pályán játszott 1–1-es döntetlent.

A listavezető kolozsvári csapat, amelyben Lang Ádám végig a pályán volt, bukaresti riválisa eredményének tudatában lépett pályára szombat este, ám nem bírt a Miriuta László edzette Hermannstadttal.

A nagyszebeni együttes szinte az egész mérkőzésen szívósan védekezett, főként miután Daniel Tatar a 28. percben szabadrúgásból megszerezte a vezetést, ám végül a döntetlent is elsősorban kiválóan védő kapusának köszönhette.

Catalin Cabuz több nagy bravúr mellett a második félidő elején George Tucudean büntetőjét is hárította, és végül kilenc védéssel zárta a meccset. A vendégek kapusát kétszer a kapufa, kétszer pedig a gólvonalon mentő védői segítették ki (egyik esetben Lang fejesét blokkolták).

A CFR végül a 77. percben, Tucudean lapos lövésével megmentett egy pontot, de hazai mérlegére továbbra sem lehet büszke: ez volt a hetedik otthoni pontvesztése az idény során.

ROMÁNIA, LIGA 1
22. FORDULÓ

Dunarea Calarasi–FCSB 1–1
CFR–FC Hermannstadt 1–1
Az élcsoport: 1. CFR 47 pont, 2. FCSB 41, 3. Craiova 38, …7. Hermannstadt 29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik