Légiósok: Lang Ádám nélkül győzött idegenben a CFR

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 22:27
Őrzi négypontos előnyét a román labdarúgó-bajnokság rájátszásában a listavezető CFR: a kolozsvári csapat szombat este a Viitorul otthonában aratott egygólos győzelmet. Lang Ádám ezúttal csak tartalék volt.

Alin Minteuan, a CFR edzője lecserélte a Sepsi OSK elleni három győztes mérkőzést végigjátszó belső védőit: a magyar hátvéd és Andrei Muresan helyett a sérüléséből felépülő brazil Paulo Vinícius és a Kínából visszatérő francia Kevin Boli szerepelt.

Az ő meccshiányuk ki is ütközött az első félidőben, a Viitorul fiatal, gyors támadói többször is mögéjük kerültek, de sem Denis Dragus, sem Ianis Hagi nem találta el a kaput.

A CFR a szünetben megszilárdította védekezését, és onnan kezdve a kolozsváriak jutottak el gyakrabban helyzetekig. Valentin Cojocaru, a hazaiak kapusa háromszor elodázta a gólt, viszont Alexandru Paun kiugrásánál már ő is tehetetlen volt.

A GÓL

A végjátékban a Viitorul lövések helyett inkább csak ívelgetett, brazil cserejátékosai, Rivaldinho és Eric pedig büntető kiharcolására törekedtek, de a játékvezetőt egyszer sem tudták meghatni.

George Tucudean a meccs előtti edzésen megsérült, emiatt a román válogatott Eb-selejtezőit is kihagyni kényszerül, ám a CFR a gólkirálya nélkül is nyert zsinórban ötödször az egy hónapja még ideiglenesen kinevezett Minteuan irányításával.

ROMÁNIA, LIGA 1
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
Viitorul Constanta–CFR Cluj 0–1
(Paun 72.)
Az élcsoport: 1. CFR 33 pont, 2. Craiova 29, 3. FCSB 25, 4. Viitorul 22

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik