Légiósok: Marco Rossi még nem látott ilyen játékvezetést

Vágólapra másolva!
2017.09.09. 22:31
Bár az első félidőben Vida Kristopher lőtt egy szabályosnak tűnő gólt, a játékvezető les címén nem adta meg, így a dunaszerdahelyi DAC-nak végül be kellett érnie a gól nélküli döntetlennel hazai pályán az eperjesi csapat ellen a szlovák labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában.

„Nehéz meccset játszottunk, nem fogtunk ki jó napot – idézi az fcdac.sk Marco Rossit, a DAC vezetőedzőjét. – Az Eperjes kizárólag a védekezésre összpontosított és kontrákból próbált veszélyeztetni. Egy egy elleni helyzetekben meg kellett volna vernünk az ellenfelünket, az utolsó 20-25 méteren pedig hiányzott a nagyobb hatékonyság. Ami meg a játékvezetést illeti: ma töltöttem be az 53. évemet, de ilyet még soha sehol nem éltem át. A pályán lévők közül ma Kalmár volt a legkreatívabb, az ellene többször is lapot érő szabálytalanságok közül egyet sem büntetett a bíró, míg az ellenfél látványos időhúzását megengedte. Ma mind a hárman gyengébbek voltak, mint mi.”„Nehéz meccset játszottunk, nem fogtunk ki jó napot – idézi az fcdac.sk Marco Rossit, a DAC vezetőedzőjét. – Az Eperjes kizárólag a védekezésre összpontosított és kontrákból próbált veszélyeztetni. Egy egy elleni helyzetekben meg kellett volna vernünk az ellenfelünket, az utolsó 20-25 méteren pedig hiányzott a nagyobb hatékonyság. Ami meg a játékvezetést illeti: ma töltöttem be az 53. évemet, de ilyet még soha sehol nem éltem át. A pályán lévők közül ma Kalmár volt a legkreatívabb, az ellene többször is lapot érő szabálytalanságok közül egyet sem büntetett a bíró, míg az ellenfél látványos időhúzását megengedte. Ma mind a hárman gyengébbek voltak, mint mi.”

Kalmár Zsolt végigjátszotta a 6788 néző előtt rendezett mérkőzést, Vidát az 59. percben lecserélték, a sérülésből lábadozó Mervó Bence még nem áll készen a játékra.

Holman Dávid csapata, a Slovan Bratislava 2–2-es döntetlent játszott a Trencín vendégeként. A mérkőzést végigjátszó Holman különösen az első félidőben futballozott nagy kedvvel, többször helyzetbe hozta csapattársait, és a 41. percben az ő beadásából fejelte Filip Holosko az első egyenlítő gólt. A 80. percben Holosko szerezte a pozsonyiak pontot érő második találatát is.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
7. FORDULÓ
DAC–Tatran Presov 0–0
Trencín–Slovan Bratislava 2–2
Ruzomberok–Zemplín Michalovce 2–1
Podbrezová–Zilina 2–4
Senica–Zlaté Moravce 0–1
Az élcsoport:
1. Nitra 16 pont (6 mérk.), 2. Slovan 15, 3. Zlaté Moravce 12, 4. DAC 12

IZRAEL, LIGAT HA'AL
3. FORDULÓ

Hapoel Beer-Seva (7.)–Askelon (12.) 1–0
Hapoel: Korhut Mihály a második félidőt töltötte a pályán a beer-sevai csapatban, amely a 95. percben szerzett góllal csikarta ki szezonbeli első bajnoki győzelmét.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
8. FORDULÓ

Slask Wroclaw (7.)–Legia Warszawa (4.) 2–1
Legia: Nagy Dominik a 77. percben lépett pályára csereként a varsói csapatban, amely már a harmadik vereségét szenvedte el a bajnoki szezonban.

OLASZORSZÁG, SERIE B
3. FORDULÓ

Palermo (7.)–Empoli (9.) 3–3
Palermo: Balogh Norbert sérülésből lábadozik, nem nevezték.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
7. FORDULÓ

Mattersburg (9.)–Admira (7.) 0–5
Mattersburg: Varga Barnabást nem nevezték a mérkőzésre.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
8. FORDULÓ

Osijek (4.)–Hajduk Split (3.) 2–1
Hajduk Split: Futács Márkó súlyos sérülésből lábadozik.

SPANYOLORSZÁG, SEGUNDA DIVISIÓN
4. FORDULÓ

Sporting Gijón (2.)–Real Oviedo (9.) 1–1
Oviedo: Hidi Patrik sérült, nem nevezték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik