Légiósok: Ha hullámvölgybe kerülök, keményebben kell dolgoznom – Németh

Vágólapra másolva!
2019.04.05. 10:33
null
Németh Krisztián a nehéz helyzeteket is megtanulta kezelni (Fotó: AFP)
Németh Krisztián, az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City magyar válogatott támadója elmondta, nagyon nehéz idényen van túl.

 

A 30 éves Németh Krisztián remek formában kezdte az ú j szezont, az MLS jelenlegi kiírásában négy gólnál jár, s ugyanennyit számlál a CONCACAF Bajnokok Ligájában is, nem is csoda, hogy vezetőedzője, a magyar származású Peter Vermes az egekig magasztalta a magyar támadót.

Németh elmondta, nehéz időszakon van túl, ám megtanulta kezelni ezeket a helyzeteket.

„Felejtsük el az előző idényt. Nem úgy alakult, ahogy reméltem, sokat bajlódtam sérüléssel, plusz ugye csapatot is váltottam. Viszont azt mondogattam magamban, hogy pozitívnak kell maradnom” – idézi Némethet az apnews.com.

„A karrierem során akadtak jó és rossz időszakok is, úgyhogy megtanultam, hogy ha hullámvölgybe kerülök, akkor még keményebben kell dolgoznom. Ilyen a gondolkozásmódom: nem szabad »összeesni«, összpontosítanom kell és mindig pozitívan tekinteni a dolgokra. Úgyhogy ezúttal is így tettem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik