Légiósok: Gyurcsó boldog lenne, ha maradhatna Splitben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 15:00
null
Gyurcsó Ádám szeretné megnyerni a kupát a Hajdukkal (Fotó: Hajduk.hr)
Miközben a Hajduk Split szurkolói alig várják, hogy a tavalyi gólkirály, Futács Márkó ismét visszatérjen a pályára, a két hónapja kölcsönvett Gyurcsó Ádám gyorsan kedvenccé vált. A Pogon Szczecintől érkező 18-szoros válogatott szélső eddigi négy bajnokiján két gólt szerzett, és adott egy gólpasszt.

 

 

„Volt egy kis időm, hogy megszokjam az új környezetet, most már egyre jobb formába kerülök. Örülök a góljaimnak és a gólpassznak is, de még inkább, hogy az egész csapat jól teljesít. Szeretnénk ezt folytatni, és március 31-én nyerni otthon a Rijeka ellen. Különleges mérkőzés lesz, mert győznünk kell, ha meg akarjuk őrizni a második helyet, és azt akarjuk, hogy továbbra is nyomást gyakoroljunk az első helyen álló Dinamóra” – nyilatkozta a Slobodna Dalmacijának.

Gyurcsó elmondta, ötven százalék esélyt érez arra, hogy csapata megnyeri a Horvát Kupát, de hogy a május 23-i fináléban a Dinamo Zagreb vagy a Rijeka legyen-e az ellenfél, az mindegy. „Bárki is legyen, győzni akarunk!” – mondta.

Egyelőre azzal törődik, hogy ebben a fél szezonban a maximumot tudja nyújtani. „Nagyon jól érzem itt magam, remek csapatban lehetek, amely a bajnoki címért küzd. Boldog lennék, ha maradhatnék.”

Elmondta, hogy horvátországi szerződése előtt nem csupán Futáccsal, de korábbi edzőjével, a Splitből távozó Joan Carrillóval is beszélt. Arra a felvetésre, hogy a magyar válogatott szűk keretébe nem került be annyit mondott: „Mindig a legjobb formámat próbálom nyújtani a Hajdukban, aztán majd meglátjuk, mi történik később.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik