Futács Márkónak hétfőig minden szuper volt Splitben (Fotó: Vecernji.hr)

 

 

A 28 éves csatárt és néhány társát a vasárnapi, Dinamo elleni 2–1-es hazai vereség másnapján huligánok támadták meg.

„A magyar sajtóból tudtam meg, hogy mi történt Márkóval, aki később felhívott és elmesélt mindent. Azt mondta nekem, hogy csapattársát, Ahmed Saidot támadták meg, majd amikor a segítségére siettek, őt is fejbe rúgták. A napszemüvege leesett, egy ideig nem is látott az egyik szemével. De már minden rendben van, edzeni is tudott” – idézte a Vecernji.hr Futács Károlyt, a labdarúgó édesapját, aki a támadás előtt egy órával utazott el Splitből.

A lap megkérdezte, vajon Márkó ezek után maradna-e továbbra is az együttesnél.

„Tudom, hogy nagyon szereti a Hajdukot, nagyon jó a viszonya a csapattársakkal, beleszeretett a városba. Tegnapelőttig minden szuper volt. Hogy ezután mi lesz, nem tudom, erről Márkó és menedzsere, Filipovics Vladan döntenek majd. Hamarosan beszélnek a klub vezetőivel. Én két hét múlva jövök ismét Splitbe és akkor már többet fogok tudni” – tette hozzá.

Futács január 10-én hosszabbította meg 2019-ig a szerződését.