Jelenleg egyáltalán nem felszínes udvariaskodás azzal kezdeni egy beszélgetést, hogy a másik egészségi állapotáról érdeklődünk. Szóval, hogy van?
– Köszönöm, jól – vágta rá az uruguayi Penarol 34 éves magyar középpályása, Vadócz Krisztián. – Ahogy mindenki, én is egyénileg készülök a videón megkapott edzésterv szerint. Szerencsés helyzetben vagyok, mert ötszáz méterre van tőlem a tengerpart, tudok ott is dolgozni, illetve van egy hosszú szakasza, ahol még füves pálya is akad. Annyira nyilván nincs karbantartva, mint az edzőpályánk, de teljesen megfelel a célnak. Pánik nincs, hiszen ez volt az utolsó dél-amerikai ország, amelyikben felütötte fejét a vírus. Annyit látok, hogy most a matén nem osztozkodnak a helyiek. Mindenki próbál figyelni arra, hogy a lehető legkevesebb kapcsolatot létesítse a kívülállókkal. Követem az otthoni eseményeket is, tudom, hogy rendeleteket hoztak azzal kapcsolatban, meddig lehetnek nyitva a boltok. Ilyen szempontból fiatal vagyok, sohasem éltem még át hasonlót, és amihez az ember nincs hozzászokva, az rémisztő lehet. Mégiscsak egy betegségről van szó, amit az ember elkapni sem szeretne. És az is benne lehet a pakliban, hogy sokan nem tudnak dolgozni, pénzt keresni, veszélybe kerül a mindennapos megélhetés. Ez jóval túlmutat magán a betegségen.

A felfüggesztett sorozatok miatt a Libertadores-kupában lépett pályára legutóbb: első magyarként, ráadásul a második találkozón az első győzelem is összejött.
– Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, hogy az első magyar voltam a sorozatban, ugyanolyan drukk volt bennem a találkozó előtt, mint egy bajnokin. Egyébként itt nincs is nagy különbség, mert a bajnokikon a szurkolók ugyanúgy megőrülnek értünk, mint a Libertadores-kupában – inkább országos szinten van nagyobb visszhangjuk a nemzetközi mérkőzéseknek.

De papíron mégiscsak a Bajnokok Ligája utáni második legerősebb nemzetközi sorozatról beszélünk. Tényleg nagyon magas a színvonal?
– A dél-amerikai ösztönösség, a születési adottságok itt kidomborodnak. Mint amikor régen mondtuk otthon, hogy a grundokon mekkora tehetségeket találunk. Amennyire én látom itt, a fiatalok képességei a mai napig nagyon jók. Robbanékonyak, nagyon érzik a labdát, aki ballábas, az tologatja. A mai napig úgy nőnek fel itt a gyerekek, hogy a családok kiviszik őket labdával a tengerpartra.

Milyen a munka Diego Forlánnal azután, hogy korábban csapattársak is voltak?
– Sosem volt az a bratyizós típus, inkább sikerorientált. Sejtettem, hogy ilyen céltudatos lesz, most a mindennapokban át is élem. Szeretne eredményesebb edző lenni, mint amilyen játékos volt.

További részletek fent, az NSO Tv videójában!