Szoboszlai Dominik hálás Marco Rosénak (Fotó: AFP)

 

A műsorban Szoboszlai felidézte 2018. május 27-ét, ez volt az a nap, amikor először léphetett pályára a Red Bull Salzburg első csapatában, mindössze 17 évesen. Ezt követően azonban jó időnek kellett eltelnie, mire alapemberré vált. Az azóta már a Borussia Mönchengladbachot irányító Marco Rose idejében ez nem is nagyon jött össze neki.

„Marcónál nem volt túl sok lehetőségem, de ez az én hibám is volt. Az elején, amikor felkerültem a Lieferingből, azt gondoltam, rendben, ha továbbra is úgy dolgozom, mint eddig, akkor ugyanúgy megkapom majd a lehetőséget is Salzburgban. Csak ez nem így működött” – mesélte Szoboszlai.

„Marco arról beszélt, többet kell dolgoznom, többet kell futnom, itt már nem fér bele, hogy utolsók közt érkezzek az edzésre, és az elsők között akarjak távozni. Megfogadtam a tanácsait. Igazából nagy köszönettel tartozom neki, mert a szavai nélkül nem tartanék ott, ahol most vagyok. Ha nem így történt volna, Jesse Marschnál sem kaptam volna sokkal több lehetőséget” – mondta önkritikusan a nyolcszoros magyar válogatott középpályás.

A teljes műsor – német nyelven – ide kattintva hallgatható meg.