Fontos mérkőzést bukott el Dzsudzsák Balázs együttese: a második helyen álló al-Ain csupán négy ponttal volt a találkozó előtt az al-Dzsazira előtt. A rangadón a 38. percben vezetett a vendég al-Ain, ám az első félidő hajárjában kiegyenlített a hazai gárda.

A második félidő közepén emberhátrányba kerültek Dzsudzsákék, ennek ellenére sokáig tartották az ikszet, de a 82. és a 94. percben is eredményes volt az al-Dzsazira, így a vége 3–1 lett a javára. A 33 éves magyar futballistát a 73. percben cserélték le, ezúttal ő sem tudott segíteni.

Ezzel az al-Ain nem tudott közeledni az első helyezett al-Ahlihoz, sőt az al-Dzsazira egy pontra megközelítette a magyar válogatott szélső csapatát.

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
19. FORDULÓ

al-Dzsazira–al-Ain 3–1
al-Ain: Dzsudzsák Balázs kezdett, a 73. percben lecserélték.