Légiósok: Csoboth Kevin a lehető legrosszabbkor sérült meg

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.01.16. 15:38
null
Csoboth Kevin előreláthatóan néhány hétig nem futballozhat (Fotó: archív)
A Benfica 19 éves labdarúgója, Csoboth Kevin sérülés miatt nem játszott a Benfica B-ben a portugál másodosztály legutóbbi fordulójában, és előreláthatólag három-négy hetes kihagyás vár a támadóra – értesült a Nemzeti Sport Online.

 

Csoboth Kevin a múlt héten térdfájdalmai miatt nem léphetett pályára a Benfica B-ben a Casa Pia ellen 4–0-ra megnyert bajnokin. Azóta az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a támadónak begyulladt a térde, ezért kezeléseket kap, pihennie kell, illetve könnyített munkát végez majd, így előreláthatóan három-négy hetet ki kell hagynia.

Csoboth számára a lehető legrosszabbkor jött a sérülés, ugyanis az elmúlt hetekben sikerült beverekednie magát a portugál másodosztályban szereplő Benfica B kezdőcsapatába.

A sérülését megelőzően sorozatban öt bajnoki meccsen kezdő volt, egy gólt szerzett, egyet pedig előkészített. A bajnoki szereplését annak is köszönhette, hogy az ősszel az U23-as csapatok számára kiírt International Premier League Cup csoportmérkőzésein is bizonyítani tudott: a Herthát és a Blackburnt 2–1-re megverték a sorozatban, a németek ellen gólt szerzett, a Newcastle elleni 1–1 alkalmával pedig 11-est harcolt ki, mindegyik meccsen kezdő volt és tovább is jutott a csoportból a Benfica, az a sorozat január végétől folytatódik.

Csobothra azonban várhatóan a folytatásban is a portugál másodosztályban számítanak majd a Benfica II-nél, persze ehhez az is kell, hogy mielőbb felépüljön és februárban már ismét a szakmai stáb rendelkezésére tudjon állni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik