Légiósok: Bogdán Ádám eldöntötte, hol folytatja

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 22:30
null
Bogdán Ádám a „Liverpooli teadélutánon”
Bogdán Ádám, a Liverpool magyar válogatott kapusa elárulta, az őszi szezont már nem az Anfield Roadon kezdi, de kölcsönben a szigetországban marad.


Budapest belvárosában, a Kicsicake nevű desszertboltban „Liverpooli teadélután" címmel közös beszélgetésen vett részt Csepelyi Adrienn, a Népszava kultúrarovatának vezetője, akinek egyébként most jelent meg „Belemenés" című könyve, és Bogdán Ádám, a Liverpool kapusa – a fő téma a kettejüket összekötő klub, a szurkolás, Anglia és persze a jelenleg Oroszországban zajló világbajnokság voltak.

„A kislányom születése óta ugyan kevesebb időm van tévén követni a meccseket, de párat azért így is meg tudtam nézni a mostani vébén – mondta Bogdán Ádám az üzletben, amit egyébként felesége, Brigi és húga, Zsófi álmodtak meg. – Természetesen drukkolok az angoloknak, hiszen régóta élünk kint, és kialakult egyfajta kötelék, illetve csodálom a horvátokat, akik egy hozzánk közel fekvő, kis országból is sztárokat tudnak kinevelni. Komolyan mondom, élmény őket nézni."

Bogdán Ádám egyébként vasárnap utazik vissza Angliába a családjával, ám előtte elárulta, hogyan alakul a jövője az Anfield Roadon.

„Egy év van még hátra a liverpooli szerződésemből, és a nyáron több lehetőségem is volt, hogy eldöntsem, hol folytatom a karrieremet – fogalmazott a 30 éves kapus. – De több helyen gondot jelentett, hogy a sérülésem miatt tizenhat hónapja nem védtem. Mivel nem akartam húzni-halasztani, gyorsan döntöttem, és azt a klubot választottam, amelyiken úgy éreztem, hogy a legjobban megbízik bennem."

A 20-szoros magyar válogatott játékos annyit elmondott, hogy a szigetországban marad, és fél évig, az őszi szezonban kölcsönjátékosként szerepel majd új klubjában, de mivel folynak még a tárgyalások a szerződés aláírása előtt, egyelőre nem szeretné elárulni a csapat nevét.

„Úgy számolom, hogy a jövő hét elejére minden kiderül – mondta Bogdán, aki egyébként 2016 novemberében szenvedett súlyos sérülést a Wigan–Barnsley bajnoki mérkőzésen. – A térdem teljesen egészséges, mondjuk már az előző szezon végén is az volt, viszont a szerződésem miatt akkor még nem tudtam eligazolni sehová. Azonban addig is dolgoztam, és jelenleg olyan edzettségi állapotban vagyok, mint bárki más a csapatban.”

Bogdán Ádám 2007 óta futballozik Angliában, ahol védte már a Bolton Wanderers, a Crewe Alexandra, a Liverpool és a Wigan Athletic kapuját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik