Légiósok: Abszolút el tudom képzelni magamat Stockholmban – Bogdán

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 08:27
null
A 20-szoros magyar válogatott kapus még egy hétig biztosan az AIK-nál készül (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
Akár lesz egyezség, akár nem, Bogdán Ádám szerint mindenképpen pozitív számára a svéd bajnok AIK edzésein eltöltött három hét. A Liverpooltól nyáron távozó kapus a Digi Sportnak elmondta, bár több megkeresése is volt az elmúlt hónapokban, türelmesen próbálja megtalálni a legjobb opciót pályafutása folytatásához. Ami biztos, egyelőre még külföldön képzeli el magát.

 

„Eléggé bánatos voltam a nyáron, de edzésben maradtam, ezért köszönet a III. kerületnek és a Vasasnak Most pedig jött a lehetőség, hogy az AIK-hoz jöjjek és megismerjük egymást. Volt szó arról, hogy otthon folytassam. Ahogy nyáron telt az idő, egyre több megkeresés jött, de aztán úgy alakult, úgy döntöttem, hogy még szeretnék külföldön játszani. A türelmem megmaradt, adódtak lehetőségek, s most igyekszem élni az egyikkel” – mondta a 20-szoros válogatott futballista a Reggeli Startnak.

Bogdán arról is beszélt, miért nem maradhatott a skót Hiberniannél, amelynél az előző évadban – a Liverpool kölcsönjátékosaként – 18 bajnokin jutott szóhoz.

„Az egyik csapat lett volna, akit nagyon szívesen választottam volna. Jó kérdés, miért nem lett ebből semmi. Az edző úgy döntött, mást igazol le, nem engem. Ez csalódás volt. Őszintén, volt még egy klub, amelyhez szívesen mentem volna, ez sem jött össze. Máshová nem akartam menni. Meghúztam egy szintet, ahová szeretnék menni, s ahová nem.

A kapus korábban elmondta, szívesen kipróbálná magát Angliától jóval délebbre, szóba került vele kapcsolatban a portugál vagy épp a spanyol folytatás is az elmúlt években, ehhez képest kötött ki most Svédországban.

„Egyre északabbra sodor az utam. Stockholm olyan hely, ahol abszolút el tudom képzelni magam, az elmúlt egy-két hét tapasztalatai alapján. Van egy nagyon tehetséges, nagy értékű kapusuk, akit, nem titok, lehet, hogy elengednek. Az ő helyére keresnek valakit, az életrajzom alapján a helyére pályázhatok. Mivel nincs csapatom, logikusnak tűnt, hogy velük készüljek, addig megismerjük egymást. Aztán meglátjuk, meg tudunk-e felelni egymásnak.”

Hozzátette, a 22 éves Oscar Linnér az edzések alapján is különleges tehetség, de ha távozik is a svéd kapus, akkor sem lesz könnyű dolga az AIK-nál: a jelenlegi második számú kapus, Budimir Janosevics is remek képességekkel rendelkezik.

„Nagyon szívesen jöttem a svéd bajnokhoz edzeni, aztán, hogy lesz-e ebből valami, az nem rajtam múlik. Nagyon élvezem a kapusedzéseket, igyekszem minél jobb formába lendülni. A szezon végéig még itt maradok, ez egy hét. Mindenképpen pozitívum lesz az itt eltöltött idő, s azt hiszem, ha megüresedik egy hely, nagy előny lesz számomra, hogy megismertük egymást.”

Bogdán hozzátette, jelenleg csak a stockholmiakra koncentrál. Ugyan az előző héten érkezett hozzá egy rövid távú megkeresés, de nem tűnt teljesen ideálisnak a helyzet, szeretne megfontoltan dönteni a jövőjéről. Ha minden jól alakul, azt szeretné, ha valóban az AIK lenne a következő klubja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik