Légiósok: a válogatott keretből kikerült Kádár kispados volt a Dinamóban

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 17:15
null
A Dinamo hivatalos Twitter-oldalán közzétett pályarajzból is látszik, Kádár Tamás a kispadon kezdett a Sahtar elleni rangadón (Fotó: Twitter/ Dinamo Kijev)
Mint ismeretes, Kádár Tamás a héten sérülés miatt kikerült a magyar labdarúgó-válogatott keretéből, Szalai Attila került a helyére, ezek után azonban a Dinamo Kijev védője bekerült csapata meccskeretébe a Shatar elleni rangadón.

 

A Dinamo Kijev vasárnap délután a listavezető Sahtar ellen lépett pályára 16 órától. A kijevieknél Kádár Tamás a kispadon kapott helyett.

A válogatott védő október 6. óta nem lépett pályára klubjában, legutóbb a horvátok elleni, spliti Eb-selejtezőn játszott, azt követően a Dinamóban izomsérülés miatt nem szerepelt. Emiatt a héten ki is került az előzetesen kihirdetett, az Uruguay és Wales ellen készülő válogatott keretből, az U-válogatott Szalai Attila került a helyére.

Ezek után meglepetésre a Dinamo őt is benevezte a rangadóra, igaz, nem cserélték be. A Sahtar annak ellenére is győzött 1–0-ra, hogy a 85. percben Taisont kiállították, így a pályaválasztó emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
14. FORDULÓ

Sahtar Doneck–Dinamo Kijev 1–0
Dinamo Kijev: Kádár Tamás a kispadról nézte végig a találkozót.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik