Légiósok: a Milan magyarjának tetszik Prága, játszani akar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 10:48
A Milan kölcsönjátékosaként az olasz másodosztályban szereplő Varesében mindössze négy mérkőzésen szerepet kapó Tamás Krisztián azt reméli, hogy tavasszal olyan csapatnál folytathatja karrierjét, amelyben rendszeresen játszhat. Az őt tesztelő Slavia Prahát szívesen választaná.

„Amikor Dárdai Pál meghívott a válogatott keretébe, elmondta, a legnagyobb baj az, hogy kevés játéklehetőséget kapok, ezen változtatni szeretnék, mert csak így léphetek előrébb – mondta Tamás Krisztián. – Arról nem beszélve, hogy a Varese stílusa sem igazán fekszik nekem, itt a szélső védőknek nemigen engedik meg, hogy bekapcsolódjanak a támadásokba, mindenki védekezik, nagyon besűrűsödik a csapat.” Tamás Krisztián. – Arról nem beszélve, hogy a Varese stílusa sem igazán fekszik nekem, itt a szélső védőknek nemigen engedik meg, hogy bekapcsolódjanak a támadásokba, mindenki védekezik, nagyon besűrűsödik a csapat.”

A 2011 óta Olaszországban futballozó játékos a cseh bajnokság nyolcadik helyén álló Slavia Praha csapatában valósíthatja meg az álmait. A védő hétfőtől péntekig vett részt próbajátékon a prágaiaknál, elmondása szerint elégedettek voltak vele, és neki is tetszett, amit látott, az viszont csak később derül ki, hogy lesz-e folytatása a történetnek. Nem titkolja, van választási lehetősége, ezek közül jelenleg egyértelműen a Slavia a legvonzóbb.

„A cseh liga küzdelmei most szünetelnek, így sok az erősítő, konditermes edzés, de rám csak a labdás gyakorlatokon voltak kíváncsiak a szakemberek. Természetesen ha úgy alakul, szívesen mennék Csehországba, Prága gyönyörű város, és a csapat príma körülmények között dolgozik. Van három edzőpálya meg egy tökéletes stadion, a létesítmények felszereltsége hasonló az angliaiakhoz” – mondta a 19 éves balhátvéd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik