Légiósok: a korábbi legiás szerint Nagy Dominikre fényes jövő vár

Vágólapra másolva!
2017.11.02. 12:55
Vadis Odjidja-Ofoe, a görög élvonalban szereplő Olympiakosz labdarúgója korábbi csapata, a Legia Warszawa jelenlegi keretét értékelte.

A 28 éves Vadis az előző, 2016–2017-es kiírásban erősítette a varsói csapatot, amelynek színeiben 31 bajnokin kétszer volt eredményes, emellett kiosztott 12 gólpasszt is, mígnem 2017 júliusában 2.5 millióért az Olympiakoszhoz szerződött.

Vadisszal most a sport.pl készített interjút, amelyben a középpályás a Legia Warszawa jelenlegi keretét elemezte, s arról beszélt, régi együtteséből kit tudna ajánlani a mostaninak – a játékos ennek kapcsán egy mondatban kitért Nagy Dominikre is.

„Sebastian Szymanskit és Nagy Dominiket tudnám említeni. Úgy vélem, ők ketten azok, akikre fényes jövő vár. Persze nem én vagyok, aki az átigazolásokról dönt.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik