Légiósok: A helyzetkihasználásom még nem az igazi – Sallai

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 07:05
null
Sallai Roland annak is örül, hogy a játéka Freiburgban új lendületet kapott (Fotó: Getty Images)
A bátorság már megvan, ám a higgadtság még hiányzik Sallai Rolandból, a Freiburg támadójából, aki úgy véli, hogy a válogatottban is a legtöbbet képes kihozni magából.

 

– Ennyire megizzadtak a Mannheim ellen?
– Németországban egyetlen kupa­meccs sem könnyű, nem ritka, hogy az élvonalbeli klubok megszenvednek a harmad- vagy negyedosztályban szereplő ellenféllel szemben – mondta a Nemzeti Sportnak Sallai Roland, a Freiburg 23 esztendős támadója, miután együttese a Német Kupában vasárnap idegenben 2–1-re nyert a harmadosztályú Mannheim otthonában. – Ilyenkor az alacsonyabb osztályú együttes száz százalékon pörög, a játékosai élvezik, hogy élvonalbeli vetélytárs ellen bizonyíthatnak, és szívüket-lelküket kiteszik a pályára. Vasárnap is ez történt, igaz, az első félidőben többször eltaláltuk a kapufát, ha akkor befelé pattan a labda, talán kevésbé alakul szorosan a folytatás. Szerencsére a szünet után bementek azok a ziccerek, amelyek az első félidőben kimaradtak, úgyhogy várjuk a sorsolást és a következő ellenfelet.

Se mozi, se étterem
Pénteken a Bayern München–Schalke rangadóval kezdődik a Bundesliga 2020–2021-es idénye, ám a csapatokra továbbra is szigorú egészségügyi szabályok vonatkoznak.
„Hetente kétszer tesztelnek minket, a buszon, az öltözőben és a kispadokon pedig továbbra is maszkot kell viselnünk – mondta a 18-szoros válogatott támadó. – Az öltözőben a távolságtartás miatt csak minden harmadik zuhanyzót lehet használni, a nézők maximális létszáma pedig régiónként változik, a vírushelyzettől függően. A klubnál azt is kérték, hogy szabadidőnkben lehetőleg kerüljük a zsúfolt helyeket. A kávézókat, éttermeket, mozikat most ne nagyon látogassuk, és ha tehetjük, minél többet maradjunk otthon.”

– Vasárnap a nyolcvanhatodik percben lépett pályára. A Nemzetek Ligája-meccsek miatt pihentették?
– Erre egyértelműen csak a vezetőedzőnk, Christian Streich tudna felelni, de bízom benne, hogy a válogatott miatt játszottam kevesebbet. Illetve, az igazsághoz hozzátartozik, hogy miután visszatértem Német­országba, négy napig házi karanténba kellett vonulnom, és csak két negatív teszt után csatlakozhattam a társakhoz. Otthon folyamatosan edzettem, de az edzőközpontba csak szombaton tértem vissza. Bízom benne, hogy a bajnokságban több szerepet kapok majd, de ez természetesen a szakvezetőn múlik.

– Az előző idényben nyolcadik helyen végzett a Freiburg, ha most valaki garantálná ugyanezt a helyezést, aláírná?
– Nálunk minden idény előtt a biztos bentmaradás a cél, minden más csak hab a tortán. Az előző idény remekül sikerült a csapatnak, az Európa-liga-indulást érő helyekhez is közel kerültünk, sajnos végül egy ponttal elmaradtunk a hetedik helyre befutó Wolfsburgtól. Bízom benne, hogy a hétvégén induló bajnokságban is hasonlóan teljesítünk, de nincs akkora költségvetésünk, hogy dobogós helyekről és nemzetközi kupaszereplésről beszéljünk.

– Mi a Freiburg erőssége és mi a gyenge pontja?
– Szervezetten védekezünk, jól kontrázunk, és megvan bennünk a képesség, hogy ha negyvenöt perc alatt egyszer kerülünk helyzetbe, akkor azt kihasználjuk. Ami a gyenge pontot illeti, talán abban kell javulnunk, hogy kétgólos vezetés birtokában ne kezdjünk el kapkodni, és ne húzzuk magunkra az ellenfelet. Az előző idényben a Frankfurt ellen három egyre vezettünk, mégis döntetlen lett a vége, éppen azért, mert ahelyett, hogy az újabb gólok megszerzésére törekedtünk volna, engedtük felállni az ellenfelet a padlóról. Emellett fontos, hogy az előzetesen gyengébbnek tartott csapatok ellen se hullajtsunk annyi pontot. Az előző bajnokság hajrájában háromszor is hazai pályán játszottunk a tabella hátsó részében lévő csapat ellen, uralnunk kellett volna az összecsapást, de egyszer sem nyertünk. Ehhez képest amikor az erősebb csapatok ellen zárt védekezésből kontráztunk, többször is pontot szereztünk. Ezen a téren javulnunk kell, ha a helyzet úgy hozza, irányítanunk kell a meccset, nem szabad mindig a gyors ellentámadásokra alapozni.

– És ha azt kérdezem, mi az ön erőssége és gyenge pontja?
– Bátran vállalom az egy az egy elleni párharcokat, és mindkét lábbal képes vagyok jól meglőni a labdát. A gyenge pontom éppen az, ami a Freiburg erőssége, a csapattal ellentétben sajnos nálam a helyzetkihasználás még nem az igazi. A következő idényben gólokat és gólpasszokat várok magamtól.

– A két Nemzetek Ligája-meccsen is maradt gól a lábában...
– Bosszantottak is a kihagyott helyzetek, valami mindig hiányzott. Olykor a kapufa mentett, máskor néhány centiméteren múlt, hogy el tudjam húzni a labdát a kapus mellett.

– Bulgária ellen az egész országot boldoggá tenné a góljával. Sokat gondol a meccsre?
– Tudom, mennyire fontos találkozó vár ránk, de addig még három fordulót rendeznek a Bundesligában. Profi futballistaként most a Freiburgra kell koncentrálnom.

– Azért abban egyetért, hogy amennyire negatívnak tűnt az összkép a Wales elleni kettő nullás Európa-bajnoki selejtező után, most legalább annyira pozitív a két Nemzetek Ligája-csoportmeccset követően?
– Ezt én is így érzem. A törökök és az oroszok ellen sokat javult a játékunk, amit jelentős részben annak köszönhettünk, hogy szerkezetet váltottunk, és olyan felállásban futballoztunk, amelyben mindenki a legtöbbet hozhatta ki magából.

– Huszonhárom esztendősen alapembere a válogatottnak és a klubcsapatának is. Ott tart, ahol kell, vagy tinédzserként nem is álmodott ilyesmiről?
– Mindig hittem magamban, szerettem volna eljutni valamelyik európai topbajnokságba, és sokat tettem azért, hogy sikerüljön. A karrierem szempontjából a legjobb helyen vagyok, mert még jobb játékossá akarok válni, a Bundesligában pedig minden adott a további fejlődéshez. Bízom benne, hogy még csak az út elején járok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik