Sallai Roland válogatott mezben (Fotó: Török Attila)

 

– Otthon, négy fal között?
– Igen, nagyjából egész nap – válaszolta a Nemzeti Sportnak Sallai Roland, a Freiburg 22 éves, 16-szoros válogatott szélsője.

– A klub írja elő?
– Amúgy sem mennék sehová. A keret tagjai otthon üldögélnek, én sem mentem haza Magyarországra, az itteni lakásomban maradtam. Németországba is pánik van, kifosztották a boltokat, mindenki bespájzolt élelmiszerből. A szakmai stábtól kaptunk egyénre szabott edzésprogramot, azt csinálom, mellette pihenek, várom a híreket.

– Az utcára kimehetnek?
– Miután futóprogram is szerepel a tervben, annyi időre kimegyek a szabad levegőre. Mellette csinálom az itthoni erősítő gyakorlatokat, van szobakerékpárom, karbantartom magam, megteszem, ami tőlem telik.

– Optimista? Vagy a borúlátók közé tartozik, akik azt mondják, a koronavírus-járvány hónapokig eltarthat?
– Nem tudok mást tenni, bízom benne, hogy minél hamarabb lefolyik ez az egész, és újra mindenki a normális, hétköznapi életét tudja folytatni. Sajnos az is elképzelhető, hogy elhúzódik a járvány… A legfontosabb, hogy minél többen egészségesek maradjanak, mindenki fegyelmezetten tartsa be az előírásokat.

– Pedig ha valaki, ön különösen bánhatja, hogy felfüggesztették a Bundesliga küzdelmeit, hiszen a Freiburgban újra kiharcolta helyét a kezdőcsapatban, gólt is szerzett, lendületbe kerülhetett volna.
– Ebből a szempontból tényleg bánom, jó formában éreztem magam, minden jól alakult, de ez van. Most is mindennap azért edzek idehaza, hogy megtartsam a formámat, ne legyek gyengébb erőnléti állapotban, amikor újrakezdődik a bajnokság.

– Így készülnek? Ön szerint lesz folytatás?
– Szerintem igen. Bár nem tudhatjuk, mi vár ránk. Március harmincadikán az érintettek újra leülnek, és döntenek a hogyan továbbról.

– Álmodoztak nemzetközi kupaszereplést érő helyről?
– Előre is nézünk a tabellán! Benne van a pakliban, hiszen egy pont választ el bennünket ettől a helyezéstől, a cél semmiképpen sem elérhetetlen. De akkor sem leszünk szomorúak, ha nem sikerülne. A legfontosabb mégiscsak az első osztályú tagság megőrzése.

Freiburgi klubcsapatában egyre jobb formába lendült – de jött a járvány

 

– Amikor legutóbb beszélgettünk, azt mondta, Németországba kerülése óta mentálisan fejlődött a legtöbbet. Tartja ezt?
– Egyértelműen gondolkodásban, hozzáállásban léptem előre a legtöbbet. A német közeg arra sarkallja az embert, hogy mindennap a legjobbját nyújtsa. Olyan szabályokkal találtam szembe magam, amilyenekről korábban sohasem hallottam. A pályán és az öltözőben is. Teljesen más minden, megkövetelik a rendet, sehol sem volt ilyen katonás fegyelem, mint itt, Freiburgban. De nekik ez a normális, ők így élnek. Szerencsére sikerült hamar beilleszkednem, talán a sérülésem befolyásolta leginkább az itteni pályafutásomat.

– Mintha hullámvasúton ülne?
– Pontosan. Ha visszatekintek az itt eltöltött időszakra, egyszer fent, másszor lent voltam. Remekül kezdtem a Bundesligában, aztán megsérültem. Örömteli ugyanakkor, hogy ha mélyen is voltam, keményen dolgoztam a visszatérésen, és bejátszottam magam a kezdőcsapatba. Sajnos utána ismét megsérültem, de újra talpra álltam, és ez is csak megerősített. Ezúttal is egyre jobb formába kerültem, majd jött a koronavírus-járvány.

– Mit szólt az Európa-bajnokság jövő nyárra halasztásához?
– Sajnálom, hogy nem ebben az évben rendezik a tornát, de a futballnál van fontosabb az életben: az egészség. Szomorú hallani a híreket, hányan fertőződnek meg vagy éppen halnak meg, az Eb-t illetően ez volt a legjobb döntés.

– Beszélt erről a társakkal?
– Sokszor eszembe jutott, mennyire vártuk a bolgárok elleni március végi összecsapást… A napokban Szalai Ádámmal és Dzsudzsák Balázzsal beszéltem a kialakult helyzetről, úgy vagyunk vele, ha végre újra lehet majd futballozni, mindent beleadunk. Addig várjuk a jó híreket.