Légióskörkép: magyar gól a szlovák kupadöntőben és az amerikai éllovasnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 11:50
null
Holman Dávid (a kupa mellett jobbra az első sorban) kupagyőzelmet ünnepelhetett a Slovannal (Fotó: SK Slovan)
Felemás hetet zártak a légiós magyar labdarúgók. Jelentős részük nem kapott lehetőséget és gólt is csak ketten szereztek, ellenben Holman Dávid a találatával szlovák kupagyőzelemhez segített a Slovan Bratislavát, míg Sallói Dániel az amerikai profi ligában, a Nyugati főcsoportot vezető Kansas Cityben lőtt győztes gólt. Ráadásul ezúttal a „topligásaink” is szerephez jutottak.

Sajnos ritka, hogy a legerősebb európai bajnokságokban számításba vehető magyarok közül mindenki szerephez jut egy adott hétvégén, de a Liverpool bajnoki meccskeretében ebben a szezonban egyszer sem szereplő Bogdán Ádámot nem számolva a másik három topligás játékosunk pályára lépett a múlt héten.

Az már másik kérdés, hogy a Nagy Ádámot végig a soraiban tudó Bologna (ez volt a harmadik bajnoki meccs ebben az idényben, amelyet végigjátszott a középpályás, összesen pedig a 12. mérkőzése volt a Serie A-ban ebben a szezonban) 3–1-re kikapott a Juventustól, míg a Szalai Ádámot a 60. percben küldte pályára edzője a Stuttgartban 2–0-s vereséget szenvedő Hoffenheimben. Ellenben az RB Leipzigben Gulácsi Péter öt nyeretlen tétmeccset követően – ezeken összesen 18 gólt kapott – újra győztes csapatban védhetett, ugyanis 4–1-re megverték a Wolfsburgot.

És akkor lássuk a többieket is!

Holman Dávid a Szlovák Kupa-döntőben gólt lőtt és gólpasszt is adott a Ruzomberok ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen, viszont a kupagyőzelem után, a hétvégi bajnokin már 1–0-ra kikaptak Holmanék a rózsahegyiektől. A szlovák élvonalban a hétvégén amúgy sem fogtak ki jó napot honfitársaink: a Vida Kristophert, Mervó Bencét és Kalmár Zsoltot is pályára küldő DAC 2–0-ra alulmaradt a listavezető és immár bajnok Spartak Trnavával szembeni rangadón, Kalmárt a 12. percben egy durva belépőt követő kakaskodásban kiállították.

Holman a kupadöntőben a második Slovan-gólnál adott gólpasszt, és a harmadikat jegyezte ő maga

Sallói Dániel ellenben végig a pályán volt az MLS Nyugati főcsoportjában listavezető Sporting Kansas Cityben, és csapata az ő góljával győzött 1–0-ra a Colorado Rapids ellen. A támadó egy kapufáról kipattanó labdát váltott gólra a 16. percben, de előtte volt egy kimaradt helyzete is. Ez volt a második gólja ebben a bajnoki szezonban négy gólpassz mellett.

A Hongkongon már bajnok Vadócz Krisztián csapata, a Kitchee SC a kupadöntőbe is bejutott, a középpályás a Pegasus ellen otthon 4–1-re megnyert elődöntőben a hazaiak második gólját készítette elő.

LÉGIÓSAINK SZEREPLÉSE AZ ELMÚLT HÉTEN

ÁPRILIS 30., HÉTFŐ

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
32. FORDULÓ

Reims–Le Havre 0–1
Le Havre: Bese Barnabás végigjátszotta a mérkőzést.

ÍRORSZÁG, PREMIER DIVISION
15. FORDULÓ
Dundalk–St. Patricks 5–0
Dundalk: Adorján Krisztián kispados volt, nem cserélték be.

OLASZORSZÁG, SERIE B
39. FORDULÓ

Palermo–Bari 1–1
Palermo: Balogh Norbert kispados volt, nem cserélték be.

MÁJUS 1., KEDD

SZLOVÁKIA, SZLOVÁK KUPA
DÖNTŐ
Slovan Bratislava–Ruzomberok 3–1
Slovan: Holman Dávid a 82. percig volt pályán, ez idő alatt gólpasszt adott, majd betalált.

MÁJUS 2., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Roma (olasz)–Liverpool (angol) 4–2
Továbbjutott: a Liverpool 7–6-os összesítéssel
Liverpool: Bogdán Ádám nem volt a nevezettek között.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
35. FORDULÓ (ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS)

Vitória Guimaraes B–Porto B 0–1
Guimaraes B: Bíró Bence a 69. percben állt be.

MÁJUS 4., PÉNTEK

AUSZTRIA, 1. LIGA
32. FORDULÓ

FC Liefering–Hartberg 3–2
Liefering: Szoboszlai Dominikot a szünetben cserélték be.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
37. FORDULÓ

Niort–Le Havre 0–1
Le Havre: Bese Barnabás végig a pályán volt.
Paris FC–Nancy 2–1
Nancy: Lang Ádám kispados volt, nem cserélték be.

ÍRORSZÁG, PREMIER DIVISION
16. FORDULÓ
Waterford–Dundalk 2–1
Dundalk: Adorján Krisztián kispados volt, nem cserélték be.

TÖRÖKORSZÁG, TFF 1. LIG
34. FORDULÓ
Adanaspor–Eskisehirspor 0–3
Adanaspor: Koman Vladimirt nem cserélték be.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
30. FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ)
Dinamo Kijev–Mariupol 1–1
Dinamo Kijev: Kádár Tamás kispados volt, nem cserélték be.

MÁJUS 5., SZOMBAT

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
LASK Linz–Rapid Wien 0–2
Rapid Wien: Szántó Tamás sérült.

CIPRUS, FIRST DIVISION
35. FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ)
AEL–APOEL 1–2
APOEL: Sallai Roland a 61. percig volt a pályán.

IZRAEL, LIGAT HA'AL
33. FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS)
Beitar Jeruzsálem–Hapoel Beer-Seva 1–4
Beer-Seva: Korhut Mihály nem volt a keretben.

KAZAHSZTÁN, PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

Sahtyor Karagandi–Asztana 1–0
Asztana: Kleinheisler László végigjátszotta a mérkőzést.
Zsetiszu–Kajrat Almati 1–3
Kajrat: Elek Ákos végig a pályán volt.

KÍNA, LEAGUE ONE
9. FORDULÓ
Jenpien–Sencsen 1–2
Jenpien:Guzmics Richárd eltiltás miatt nem lépett pályára.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
33. FORDULÓ

RB Leipzig–Wolfsburg 4–1
RB Leipzig: Gulácsi Péter védte a hazaiak kapuját.
VfB Stuttgart–Hoffenheim 2–0
Hoffenheim: Szalai Ádám az 50. percben állt be.

OLASZORSZÁG, SERIE A
36. FORDULÓ

Juventus–Bologna 3–1
Bologna: Nagy Ádám végigjátszotta a találkozót.

SERIE B
40. FORDULÓ

Ternana–Palermo 2–3
Palermo: Balogh Norbert végig a kispadon ült.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
33. FORDULÓ
Luzern–Lugano 2–0
Lugano: A sárga lapot kapó Vécsei Bálint végigjátszotta a meccset.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ
Ruzomberok–Slovan Bratislava 1–0
Slovan: Holman Dávid végig a pályán volt.

Spartak Trnava–DAC 2–0
DAC: Vida Kristophert az 54. percben lecserélték, Mervó Bencét a 81. percben küldték be, Kalmár Zsoltot a 10. percben kiállították.

USA, MLS
ALAPSZAKASZ
Montreal Impact–New England Revolution 4–2
New England: Németh Krisztián a 34. percben állt be.
Chicago Fire–Atlanta United 1–2
Chicago Fire: Nikolics Nemanja kezdett és végig is játszotta a mérkőzést.
Sporting Kansas City–Colorado Rapids 1–0
Sporting KC: Sallói Dániel kezdőként végigjátszotta a meccset, a 16. percben gólt szerzett.

MÁJUS 6., VASÁRNAP

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ

Chelsea–Liverpool 1–0
Liverpool: Bogdán Ádám nem volt a keretben.

DÁNIA, SUPERLIGA
RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
FC Köbenhavn–Bröndby 1–1
Köbenhavn: Köteles László nem volt a keretben.

HONGKONG, FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Kitchee–Pegasus 4–1
Kitchee:Vadócz Krisztián végigjátszotta a meccset, gólpasszt adott.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
33. FORDULÓ

Rudes–Hajduk Split 2–1
Hajduk: Gyurcsó Ádám kezdő volt, a 73. percben lecserélték, Futács Márkó végigjátszotta a meccset.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
34. FORDULÓ (FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS)
Korona Kielce–Wisla Kraków 0–3
Kielce:Kecskés Ákos végigjátszotta a meccset.

NÉMETORSZÁG,BUNDESLIGA 2.
33. FORDULÓ
Greuther Fürth–Duisburg 2–2
Fürth: Megyeri Balázs és Pintér Ádám sem volt keretben.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
37. FORDULÓ

Vitória Guimaraes B–Sporting CP B 0–1
Guimaraes B: Bíró Bence végigjátszotta a mérkőzést.

SPANYOLORSZÁG, SEGUNDA DIVISIÓN
38. FORDULÓ

Real Oviedo–Lorca FC 2–0
Oviedo: Hidi Patrik nem volt a keretben.

MÁJUS 7., HÉTFŐ

DÁNIA, SUPERLIGA
RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
19.00: Midtjylland–Nordsjaelland
Midtjylland: Korcsmár Zsolt

A programban a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik