Kádár a felnőtt válogatottban is bemutatkozna

Vágólapra másolva!
2010.09.06. 15:43
null
Kádár (jobbra) több játéklehetőségre vágyik a Newcastle-nél (Fotó: Action Images – archív)
Kádár Tamás a sérülése miatt rosszul sikerült nyári felkészülés után is bízik benne, hogy lesz esélye beverekednie magát a Premier League-ben szereplő Newcastle csapatába. A fiatal magyar védő azt is elmondta, bízik benne, hogy hamarosan meghívót kap a felnőtt válogatottba.

Nem sikerült jól Kádár Tamás nyári felkészülése a Newcastle-nél: a fiatal magyar védő sérüléssel bajlódott, és csak augusztus végén térhetett vissza az Accrinton elleni Ligakupa-meccsen, de szeretne több lehetőséget kapni klubcsapatánál.

„Mindig készen állok a lehetőségre. Az összes felkészülési mérkőzésről lemaradtam, mindenről, egy rémálom volt az alapozás. Nem szeretnék még egyszer megsérülni. Egészséges akarok lenni, és meg szeretném mutatni a szurkolóknak, hogy tudok a Newcastle első csapatában játszani. Nagyon keményen dolgozom ezért" – mondta Kádár a chroniclelive.co.uk-nek.

„Örülök, hogy végre felépültem. Az első meccsem kemény volt az Accrington ellen. Először játszottam újra kilencven percet, és élveztem a játékot a társakkal. Szeretnék még több meccset játszani. Az alapozás első hetében megsérültem, és nagyon keményen dolgoztam az erőnléti edzővel, hogy újra játszhassak" – tette hozzá Kádár.

Az U21-es magyar válogatottal a holnapi, Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő Kádár Tamás azt is elmondta, minél előbb szeretne bemutatkozni a felnőttek között is.

„Mivel sérült voltam, így nem volt esély arra, hogy bekerüljek a magyar válogatottba augusztusban az Anglia elleni keretbe. De talán hamarosan megkapom a lehetőséget, hogy bemutatkozzak a felnőttek között. De most megmondták nekem, hogy az U21-es válogatott Wales és Bosznia elleni meccsén számítanak rám" – mondta a védő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik