Játékossors: Szeretnék újra játszani! – Futács Márkó

Vágólapra másolva!
2018.11.28. 09:29
Futács Márkónak, a háromszoros válogatott labdarúgónak a nyár vége óta nincs csapata, de jó erőben érzi magát, készen áll a visszatérésre, csak egyelőre nem tudni, hol folytatja.


Fuztács Márkó edzésben tartja magát, de szeretne újra klubhoz tartozni (Fotó: archív)
Fuztács Márkó edzésben tartja magát, de szeretne újra klubhoz tartozni (Fotó: archív)

 

Hova tűnt Futács Márkó? A háromszoros magyar válogatott játékosról a nyár végén megírtuk, szerződést bontott a Gyurcsó Ádámot továbbra is foglalkoztató Hajduk Splittel, szabadon igazolható. Mégsem hallottunk felőle, pedig 2017-ben a horvát bajnokság gólkirályaként ünnepeltük, s ünnepelték a spliti drukkerek.

„Későn egyeztünk meg a Hajdukkal a szerződés felbontásáról – mondta lapunknak kedden a 28 éves futballista. – Ráadásul előtte néhány percet játszottam az idei Európa-ligában, így olyan csapat már nem jöhetett szóba, amely a sorozatban érdekelve van. Addigra a jobb kluboknál már kialakultak a keretek. Voltak lehetőségek, de nem lett volna szerencsés kapkodni, és amikor a menedzserem, Filipovics Vladan azt mondta, várjunk, hittem neki. Ő ismeri a piacot, hallgatok rá.”

A korábban súlyos térdsérülést szenvedő csatár lába már tökéletes állapotban van, specialistákkal dolgozva kiváló erőnléti állapotba került, nem érez fájdalmat, készen áll a visszatérésre.

„Amikor Splitből hazajöttem, Óbudán, a III. Kerület edzéseit látogathattam, és ezért most is hálás vagyok Buzsáky Ákosnak, akinél nagyon jó foglalkozásokon vettem részt – folytatta Futács Márkó. – Azóta lehetőségem nyílt az MTK edzésein részt venni, ezért az utóbbi időben a kék-fehérekkel dolgozom. A mérkőzések hangulata persze hiányzik, jó lenne most is bajnokira, kupameccsekre készülni, gólokat lőni, de ez az ősz most így alakult.”

A támadó 2009-ben tagja volt az U20-as világbajnokságon Egyiptomban bronzérmet szerző magyar válogatottnak, futballozott Franciaországban, Németországban, Angliában, majd hazatért és a Diósgyőr játékosa lett. Utána szerepelt a török bajnokságban, mielőtt a Hajduk szerződtette volna. Futács Márkó elmondta, teljes intenzitással edz és terheli korábban sérült térdét, már nincs fájdalma. Elképzelései szerint decemberben is tréningezik, így január elején jó erőnléti állapotban csatlakozhat új klubjához. Igen, de melyik lesz az?

„Még nem tudni – érkezett a válasz. – Mint minden futballista, én is a lehető legerősebb bajnokságban, a legjobb csapatokban szerepelnék, a szakmai kihívás fontos. Nem mellékes, hogy családom van, vagyis olyan helyre költöznénk, ahol nemcsak én érzem jól magam, és igen, az anyagi szempontokat is figyelembe kell venni. Van érdeklődés, decemberben kiderül, melyik ajánlat a megfelelő. Nem kellemes szituáció ez, már nagyon szeretnék újra játszani, klubhoz tartozni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik