Hearts: Balogh János marad és harcol a helyéért Kellóval

Vágólapra másolva!
2010.12.14. 12:20
A Hearts labdarúgócsapatában képzeli el a jövőjét Balogh János, a skót élvonalbeli együttes magyar kapusa, aki az utóbbi időben a kispadra szorult Marian Kello mögött.

„Jók az eredmények, jól játszik az együttes, így az öltözőbeli hangulat is remek. Nagyon örülök a sikereknek, ám nehéz ezt az oldalvonalon kívülről nézni. Nem tehetek mást, igyekszem nagyon jó edzésmunkát végezni és várni a lehetőségre. Persze én is tudom, hogy ha a csapatnak jól megy a jelenlegi felállásban, az kevesebb esélyt jelent nekem, de nem sajnáltatom magam: előretekintek és keményen dolgozom. Mariannal nem vagyunk ellenségek, jó a kapcsolatunk, igyekszem segíteni őt, mint ahogy korábban ő is segített nekem" – nyilatkozta Balogh a Hearts hivatalos honlapjának.

A magyar kapusnak egy éve van hátra a szerződéséből, de nem akar eligazolni az edinburgh-i klubtól – marad és harcol a helyéért.

„Itt akarok maradni és megküzdeni a pozícióért, nem akarok más csapatban védeni. Jó helyzetbe kerültünk, és ha így folytatjuk, akár még az ezüstéremről is álmodhatunk."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik