Hajnal, Németh: az eltűnt játékidő nyomában

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2011.02.02. 16:01
null
Az Olympiakosz stimmel, Pireusz helyett viszont Volosz lesz Németh Krisztián otthona egy fél évig
A téli átigazolási időszakban jó néhány olyan magyar labdarúgó volt, aki vagy az NB I-ből állt légiósnak, vagy külföldön váltott klubot, és akad néhány hazatérő is. Van, aki az eltűnt játékidő nyomában jár (Hajnal Tamás, Feczesin Róbert vagy Németh Krisztián), van, aki már nem először szerződik külhonba (Tisza Tibor, Kiss Zoltán, Sowunmi Thomas, Laczkó Zsolt), és van, aki ligán belül remél előrelépést (Gaál Miklós, Gruborovics Tamás). Körkép.

GENOVAI ÉRKEZŐ ÉS TÁVOZÓ

Genovában lassan lehet magyar partit rendezni, hiszen a válogatott tagjai közül Koman Vladimir és Laczkó Zsolt a Sampdoria, Rudolf Gergely a Genoa profija. Hármuk közül ketten vannak új környezetben: a DVSC-TEVA-tól igazolt Laczkónak a Samp csapatába kellene beverekednie magát, míg Rudolf a kiesés ellen küzdő Barihoz került kölcsönbe.

Rudolf Bariban egyből a kezdőbe került
Rudolf Bariban egyből a kezdőbe került

Rudolf Gergely első olaszországi félévére tulajdonképpen nem lehetett panasz: ha nem is volt állandó kezdő, rendszeres lehetőséget kapott a Genoában, tizenöt mérkőzésen egy góllal és két gólpasszal segítette a „griffeket”.

A Genoánál a télen is hatalmas játékosmozgás volt (2010 nyarán és 2011 telén elképesztő jövés-menés zajlott), Rudolf is beleesett a szórásba: a csatár olasz lapértesülések szerint eleinte kicsit húzódozott attól, hogy a sereghajtóhoz menjen kölcsönbe, végül az állandó játéklehetőség reményében fél évre Dél-Olaszországba költözött.

A megoldásból alighanem Rudolf, a Genoa és a válogatott is profitál: az egyértelmű, hogy a támadóra kezdőként számítanak, a Genoa a nyáron egy játékban levő játékost kap vissza, és Egervári Sándornak sem ártana egy rendszeresen pályára lépő csatár Szalai Ádám súlyos sérülése után. A Bari új 71-ese a Juventus ellen góllal kezdett, a Cagliari ellen viszont tizenegyest és ziccert hibázott – kérdés, hozzá tudja-e segíteni a „kakasokat” az élvonalban maradáshoz, amely nagyon nehéz feladatnak tűnik.

SZAVAZÁS

Stabil Serie A-s játékossá válik-e Laczkó Zsolt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem kevésbé nehéz feladat a Sampdoria kezdőjébe kerülni Laczkó Zsoltnak: a Debrecentől 830 ezer euróért szerződtetett balhátvéd és balszélső kemény konkurenciaharcra számíthat. Laczkó helyzetét megkönnyítette volna, ha Reto Ziegler elszerződik a Milanba (nem tette meg), így viszont a svájci egyértelműen első választás, és a magyar légiós előtt áll a válogatási rangsorban. A korábban az Olympiakosznál, a Levadiakosznál és a Leicesternél is megforduló Laczkónak már van légiósrutinja, és ez biztos előnyére is válik, nagy kérdés viszont, hogy mennyi játéklehetőséget kap. Ha keveset, az válogatott kezdőcsapatbeli helyét is veszélybe sodorhatja, igaz, a bal oldali szélsőhátvéd posztjára viszonylag kevés jelölt van.

Ha már Olaszország: Feczesin Róbert csak négy meccsen játszhatott a kiesés ellen küzdő Bresciában (egy gól), és semmivel nem nézett ki neki több játékperc – logikus volt, hogy a „fecskék” kölcsönadják.

Feczesin góllal mutatkozott be a másodosztályú (és ott nem épp fényesen álló) Ascoliban, de alighanem csak formája állandósításával tudja megmutatni a Brescia vezetőinek, hogy érdemes továbbra is számolni vele. Alighanem önmagának és csapatának is azt bizonyítaná, hogy ő nem „csak” Serie B-s csatár.

JÁTÉKIDŐT KERESVE

Hajnal számára Stuttgarton keresztül 
vezethet vissza az út a válogatottba (Fotó: Reuters)
Hajnal számára Stuttgarton keresztül vezethet vissza az út a válogatottba (Fotó: Reuters)

Várható volt Hajnal Tamás váltása: a már jelentős Bundesliga-rutin birtokában lévő irányító kiesett a pikszisből Dortmundban, Jürgen Klopp már a nyáron közölte, hogy új játékrendszerébe nem illeszkedik bele. Akkor még egyik kérő sem járt sikerrel, most viszont a Stuttgart igen: a borzalmasan szereplő sváboknak azonnal kellett valaki, aki a támadójátékban tud valami pluszt hozni, és Hajnal kapott az alkalmon. Nem lesz könnyű dolga, mert az előző szezonban még BL-helyre befutó VfB kétségbeesetten küzd a kiesés ellen – viszont ha most bizonyítani tud, azzal egy végleges stuttgarti szerződtetést is megalapozhat. Klubcseréje logikus, és mivel kezdőként számolnak vele (annyira, hogy a játékrendszert is átalakítják), minden bizonnyal hasznos is lett, hiszen Dortmund zsákutcává vált számára.

Hajnalhoz hasonlóan legtöbbször a kispadról vagy a lelátóról nézhette csapatát az ősszel Németh Krisztián. Az U20-as vb-bronzérmes csatár nagyon erős konkurenciával küzd az Olympiakosz Pireusznál, minden vetélytársa (Pantelics, Mirallas, illetve a télen hozott Dzsebbur) sokszoros felnőttválogatott, nagyobb rutinnal. És az Olympiakosz csatárai közül csak egynek van helye a kezdőben.

SZAVAZÁS

Ismét kölcsönben kaphat játéklehetőséget Németh Krisztián. Ön szerint mire viszi légiósként a csatártehetség?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem csoda hát, hogy Németh kölcsönbe ment, és „emigrálnia kellett” a nála nagyobb nevű, Görögországban sztárnak számító Kosztasz Mitroglunak is. Mitroglu egyben példát is mutat: a 2009–2010-es szezon házi gólkirálya szó nélkül elment a több játéklehetőség reményében a Panionioszba, amelyben eddig három bajnokin három gólt lőtt.

Németh a vészes csatárhiánnyal küszködő, kevés gólt szerző Olympiakosz Voloszba került, Szélesi Zoltán segíthet neki a beilleszkedésben – a héten alighanem be is mutatkozik.

Egy éve is leírtuk, most is le kell írni: Némethnek mindennél fontosabb a rendszeres játék, különben fejlődése kérdéses – annál pedig sokkal több van benne, hogy csak egy újabb elveszett ígéret legyen belőle. Az Olympiakosz kispadjánál a Volosz kezdője jobb helynek tűnik – viszont Némethnek azonnal bizonyítania kell, mert különben egyre nagyobb az esély arra, hogy karrierje megreked.

A görögországi magyar légió negyedik tagja (Németh, Szélesi, Megyeri Balázs után) Kiss Zoltán lett, aki Észak-Görögországba a Panszerraikoszhoz igazolt a DVSC-től. Kiss egyelőre csereként beállva kap lehetőséget, de gyorsan előreléphet, mert a szerresziek igen gyengén szerepelnek, és minden segítségre szükségük van. A lejárt szerződésű Kissnek a debreceninél minden bizonnyal jobb feltételeket kínált a Panszerraikosz – a sok poszton bevethető, nagyon rutinos játékos valószínűleg az utolsó lehetőséget ragadta meg arra, hogy egy meglehetősen nívós külföldi élvonalbeli bajnokságban mutassa meg magát.

Ugorjunk át Ciprusra is: Sowunmi Thomas az APOP-hoz igazolt Siófokról, nyilvánvalóan a jobb anyagi lehetőségeket (is?) figyelembe véve.

SIMON: KIPRICH, RÓTH, PETRY ÉS BABOS NYOMDOKAIN

A tél egyik legmeglepőbb átigazolása Simon Krisztián klubváltása volt: az Újpest tehetséges szélsője (egyelőre kölcsönben) a Feyenoordban folytatja, miután rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott próbajátékán. A rotterdami nagycsapat történelmi mélyponton van, a kiesés ellen küzd, Simon pedig eddig minden bajnokin szerepet kapott, igaz, csak vereségekkel „gazdagodott”. Fejlődését nagyon megdobhatja egy magasabb színvonalú bajnokságban szerzett tapasztalat, és ami azt illeti, a Feyenoordba nagyon régen lehetett ilyen simán bekerülni 19 éves légiósként – a klub gyengélkedése lehetőséget kínál arra, hogy Simon kitűnjön és végleges szerződést kapjon. Ez az Újpestnek is érdeke, hiszen közismertek a lilák anyagi gondjai – Kovács Zoltán a Hoffenheimnek szerette volna eladni Simont (ez a tranzakció klubrekordot jelentő bevételt hozott volna), most viszont abban reménykedik, hogy a nagyon tehetséges támadó tesz annyit, amennyi a végleges szerződtetéshez kell.

kerdes=Ön szerint megragad-e Simon Krisztián a Feyenoordban?|opcio1=Igen, végleges szerződést kap|opcio2=Nem, a szezon végén hazajön|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Ön szerint megragad-e Simon Krisztián a Feyenoordban?
mceBlockPasteEnd

Szintén Újpestet hagyta el Tisza Tibor, egyelőre kölcsönben, de maguk az újpestiek is úgy számolnak, hogy a támadó nem tér vissza a Megyeri útra. Tisza nem akart szerződést hosszabbítani, többek között a válogatott szereplés érdekében is külföldre vágyott.

„Nem ez a klub volt az egyetlen érdeklődő, más külföldi együttes és több magyar élcsapat is keresett, de az észérvek, a szakmai szempontok a Sint-Truiden mellett szóltak. Huszonhat évesen abba a stádiumba érkezett a karrierem, amikor eljött az ideje a légióskodásnak, ráadásul a szövetségi kapitánynak is jobban szemet szúrhat, ha külföldön teljesítek kimagaslóan. Ugyanakkor nem felelőtlenül választottunk, hiszen annak semmi értelme nem lett volna, ha olyan klubhoz kerülök, amelynél nincs esélyem a folyamatos játékra. A belga bajnokság előrelépés, de mégsem akkora ugrás, amit ne tudnék teljesíteni. Az új csapatom sem zsákbamacskát vett, ismerik a képességemet, tudják, mit várhatnak tőlem” – értékelt a már Antwerpenben is megforduló, így belgiumi rutint szerző Tisza. Mivel Belgiumban sokkal könnyebb felkelteni a játékosmegfigyelők érdeklődését, a támadó megalapozhat egy hosszabb nyugat-európai karriert.

VÁLTÁS LIGÁN BELÜL

Oroszországban Gaál Miklós a súlyos anyagi válságban levő Amkar Permből szerződött el, új csapata a Volga Nyizsnij Novgorod. A Volga újonc az orosz Premjer-ligában, viszont a Gazprom milliói állnak mögötte – érthető, hogy nagyra törő terveket szövöget. Gaált Spanyolországba és Németországba vitték volna, de a balhátvéd a családjával történt egyeztetés után úgy döntött, marad az ismert orosz környezetben – még ha így némileg ki is esik a szövetségi kapitány, Egervári Sándor látóköréből.

A megbecsült légiósok közé tartozik a 2010-es idényben a finn élvonalban a góllövőlista negyedik helyén végző Gruborovics Tamás, aki a Mariehamn mezét az erősebbnek tűnő és éremre törő JJK-éra cserélte. A jyväskiläi csapatban van rajta kívül is magyar légiós, a kapus Szeróvay Mihály.

Kádár Tamás a Newcastle-ből kölcsönbe a Huddersfieldhez került, de megsérült, potenciálisan súlyos sérülése pedig könnyen lehet, hogy rövidre zárja a kölcsönjátékot.

ÚJRA A PÁLYÁN

Bodnár László ismert közegbe tért vissza: a jobbhátvéd féléves kihagyás után a Red Bull Salzburgba igazolt. Bodnár már két bajnoki címet (2007, 2009) szerzett a salzburgiakkal, 74 meccsen húzhatta magára az együttes mezét, így a beilleszkedésével nem lesz probléma – régi-új csapata, mint az utóbbi időben mindig, most is az osztrák Bundesliga aranyérmére pályázik. A 31 éves Bodnár klub nélküli időszaka alatt elvesztette a helyét a válogatottban – játék nélkül másra nem is számíthatott –, most ismét felkeltheti a szövetségi kapitány figyelmét. Egervári Sándornál még nem lépett pályára, legutóbb 2010 júniusában, a hollandoktól elszenvedett 6–1-es vereség alkalmával húzott nemzeti mezt.

Korcsmár fél év alatt meggyőzte a bergenieket
Korcsmár fél év alatt meggyőzte a bergenieket

BERGENI KÖLCSÖN UTÁN BERGENI SZERZŐDÉS

Ismerősök között folytatja Korcsmár Zsolt is, aki féléves kölcsönjátéka alatt meggyőzte a norvég élvonalbeli Brann vezetőit arról, hogy végleges szerződést is megér a bergenieknek. A középső védőként és védekező középpályásként is bevethető Korcsmár saját bevallása szerint anyagilag kapott jobb ajánlatot is (például Izraelből), de az állandó játéklehetőség mellett döntött, amelyet a Brannban minden bizonnyal megkap. Számára a következő lépcsőfok az, hogy kiérdemelje a válogatott meghívót – ez lehet, hogy a Brannból könnyebben sikerül. A norvég élvonal és a magyar NB I között hatalmas különbség nincs, viszont a háttér jó, és az északi országban nagyobb a játékosmegfigyelő-forgalom is, nem beszélve arról, hogy fizikailag alighanem alaposan megerősödnek a Tippeligaenbe szerződők.

FEHÉROROSZORSZÁGTÓL PORTUGÁLIÁIG

Végül néhány kisebb jelentőségű átigazolás: Sándor István a másodosztályú Budaörsből a fehérorosz élvonalba, az egyszeres kupagyőztes Naftanba igazolt (nem egy gyakori cél magyar játékosnak), Gróf Dávid a Notts Countyból az angol ötödosztályú Mansfieldbe került, Urbányi Kristóf pedig (Urbányi István fia) az Újpestből a portugál élvonalbeli Portimonenséhez igazolt, amelyben valószínűleg az ifjúsági csapatban számolnak vele. A ZTE saját nevelésű kapusa, Pogacsics Krisztián nem tudta beverekedni magát az egerszegi kezdőbe (maga is bevallotta, hogy nem élt az első csapatban megkapott bizonyítási lehetőséggel), és Romániában, a második ligás FC Bihorban próbálkozik tovább.

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK: MAGYAR LÉGIÓS TOP 15
Név  Életkor  Poszt  Honnan  Hová  Ár (euró)
Bodnár László  31 védő   Salzburg 
Feczesin Róbert*  24 csatár  Brescia  Ascoli  nincs adat
Gaál Miklós  29 védő  Amkar  Volga 
Gruborovics Tamás
26
középpályás
Mariehamn
JJK

Hajnal Tamás*  29 középpályás  Dortmund  Stuttgart 
Halmosi Péter  31 középpályás  Hull  Haladás 
Kádár Tamás*  20 védő  Newcastle  Huddersfield 
Kiss Zoltán  30 középpályás  DVSC  Panszerraikosz 
Korcsmár Zsolt  22 védő  Újpest  Brann  300 000
Laczkó Zsolt  24 védő  DVSC  Sampdoria  830 000
Németh Krisztián*  22 csatár  Olympiakosz
Volosz  nincs adat
Rudolf Gergely*  25 csatár  Genoa  Bari  n. a.
Simon Krisztián*  19 középpályás  Újpest  Feyenoord  n. a.
Sowunmi Thomas  32 csatár  Siófok  APOP 
Tisza Tibor  26 középpályás  Újpest  Sint-Truiden  n. a.
*: kölcsönbe

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik