Gyepes Gábor: Létfontosságú siker volt

Vágólapra másolva!
2010.03.29. 10:46
A negyedik helyen áll az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) a Cardiff. A walesi együttes a hét végi, 40. fordulóban a kiesés elől menekülő Crystal Palace otthonában nyert 2–1-re. A vendégek első találatát a negyedik percben egy jobb oldali szögletet követően az együttes magyar légiósa, Gyepes Gábor szerezte. A védőnek ez volt az első találata a szezonban.

„Sokat gyakoroljuk edzéseken azt a játékhelyzetet, amelyikből a szöglet utáni gólom született. Jó érzés átélni, amikor ezeket a figurákat élesben is sikerül végrehajtani" – nyilatkozta találatáról a walesonline.co.uk honlapon Gyepes, majd kiegészítésül hozzátette: fontos volt a vezetés megszerzése idegenben, mert a Palace hazai pályán képes kemény ellenállást tanúsítani, ám ezzel gyorsan sikerült elvenni a a vendéglátók kedvét.

Gyepesékre kedden a Leicester elleni rangadó vár (Fotó: Action Images)
Gyepesékre kedden a Leicester elleni rangadó vár (Fotó: Action Images)

„Készültünk a Palace játékából, hogy ívelgetésekkel próbálják majd játékba hozni két támadójukat. Minden hasonlóan alakult, mint az elmúlt szezonban, amikor kettő nullára sikerült nyernünk. Semmilyen meglepetés nem ért bennünket."

Győzelmével a Cardiff már a negyedik helyet foglalja el a táblázaton, és igen jó eséllyel pályázik a szezon végi rájátszásra, amely a feljutásról van hivatva dönteni.

„A mostani létfontosságú siker volt, amellyel meggyőztük magunkat, hogy ott a helyünk a legjobb hat között. El tudtunk húzni az üldözőktől, s ha meg tudjuk akadályozni, hogy a Leicester elénk kerüljön, az újabb nagy lépés lenne célunk elérése felé."

A Cardiff (4.)–Leicester (6.) rangadót kedden rendezik meg, a két együttes között egy pont a különbség.

Gyepes az interjúban elmondta: a cardiffi öltözőben senki sem beszél arról, hogy mi történt az előző szezon során a rájátszásban. De még az idei playoff sem kerül szóba, legalábbis egyelőre.

A 2008–2009-es szezonban a hetedik helyen zárt a Cardiff, de csak azzal szorult le a már rájátszást érő hatodik helyről, hogy kevesebb rúgott gólja volt, mint a Prestonnak. Előbbi 65–53-mal, utóbbi 66–54-gyel zárta az alapszakaszt. A Cardiff a szezon során szinte biztos playoffrésztvevőnek érezhette magát, ám az utolsó fordulóban egy hajrában kapott gól miatt balszerencsés módon lemaradt a rájátszásról.

„Mindenki csak a soron következő meccsel foglalkozik, hogy abból mit tudunk kihozni, azt hogyan tudnánk megnyerni. A többi majd úgyis jön magától. Következő ellenfelünk a Leicester lesz, és ha nem kapunk ki, szombaton ismét egy jó eredménnyel a lábunkban és a fejünkben fogadhatjuk a Swansea-t. De előbb koncentráljunk a Leicesterre!"

 GYEPES GÓLJA
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik