Guti és Hernán Crespo is jelölt a kispadra Korhut Mihályéknál

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 14:38
null
Korhut Mihály annak örül, hogy stabil helye van az Ariszban (Fotó: yellownews.gr)
Viharosan kezdte a görög bajnokságot az Arisz Szaloniki, s nem zárható ki, hogy a csapat magyar válogatott balhátvédjét, Korhut Mihályt hamarosan Guti vagy Hernán Crespo készíti fel.

 


Izgalmas napokon, heteken van túl: a vártnál gyengébb rajt a bajnokságban, leköszönő vezetőedző, majd megbízott edzővel sima négy nullás győzelem az egyik legnagyobb görög klub, a Panathinaikosz ellen. Mi zajlik az Arisz Szalonikinél?
– Valóban nem kezdtük jól a bajnokságot – válaszolta lapunk kérdésére a 19-szeres válogatott Korhut Mihály. – Először otthon játszottunk egy egyes döntetlent az OFI Krétával, holott sokkal jobbak voltunk, aztán kikaptunk az újonc Volosztól. Ezután a vezetőedző, Szavvasz Pantelidisz lemondott, így ideiglenesen kinevezett szakvezetővel, Aposztolosz Terzisszel fogadtuk a Panathinaikoszt, és nagy győzelmet arattunk, a négy gól mellett sok helyzetünk is volt.

Ilyen felszabadítóan hatott az edzőváltás?
– A korábbi meccseken is megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk kihasználni őket, a Panathinaikosz ellen viszont már az első félidőben két gólt szereztünk, ez megnyugtatott. A nyáron három meghatározó játékosunk távozott, öt új érkezett, talán most álltunk össze.

Mit hallani, ki lesz az új vezetőedző?
– Sok név felvetődik ilyenkor. Legutóbb azt olvastam, hogy a német Michael Oenning is esélyes, aki otthon a Vasast irányította. De tudomásom szerint a jelöltek között van a Real Madrid legendája, Guti is, illetve az argentin Hernán Crespo.

A saját játékával mennyire elégedett az új idényben?
– Annak örülhetek leginkább, hogy stabilnak tűnik a helyem, mindhárom bajnokit végigjátszottam balhátvédként. Egyelőre csak kedvező visszajelzéseket kaptam mind a klubon belül, mind a szurkolóktól. Ha engem kérdeznek, nyilván sohasem lehetek maradéktalanul elégedett, szeretnék meccsről meccsre jobb lenni.

A legutóbbi ötödik helyezés után erre az idényre milyen célt tűztek ki?
– Mivel legutóbb a PAOK a bajnoki címe mellé a kupát is megnyerte, ötödikként is indulhattunk az Európa-liga selejtezőjében, a ciprusi AEL Limassol kiejtése után a norvég Molde jelentette a végállomást. A célunk ezúttal is az európai kupaindulást érő hely elérése, lehetőleg saját jogon, tehát az első négy közé vágyunk.

Jó döntésnek érzi, hogy januárban Izraelből Görögországba szerződött?
– Egyáltalán nem bántam meg, nagyon szeretünk itt élni, és a futball is magasabb színvonalú. Hazajutni is egyszerűbb, még autóval is mehetünk. A szurkolók fanatikusak, ezt élvezem. Amikor jól szerepelünk, fantasztikus hangulatot teremtenek, de azért nem szívesen próbálnám ki, milyen, ha kieső helyen áll a csapat. Hallottam egy-két kemény sztorit.

Tagja a válogatott keretének, Montenegróban pályára is lépett, Szlovákia ellen kispados volt. Hogyan látja a csapat helyzetét?
Nagyon jó pozícióban voltunk a szlovákok elleni meccs előtt, vezettük a csoportot, szerettünk volna nyerni, hogy nőjön az előnyünk, de sajnos nem sikerült, így visszaestünk a harmadik helyre. Amíg van matematikai esélyünk egyenes ágon kijutni az Eb-re, nem adjuk fel, lehetnek még váratlan eredmények a csoportban, amint eddig is voltak.

Baráth Botond eltiltása miatt könnyen elképzelhető, hogy Horvátországban Kádár Tamásnak kell belső védőt játszania, és akkor az öné lehet a balhátvéd posztja. Számol ezzel?
– Nagyon szerettem volna játszani Szlovákia ellen, és nagyon szeretnék a horvátok ellen is. A döntés természetesen Marco Rossi szövetségi kapitányé. Mindent megteszek, hogy újra behívjon a keretbe, és betegyen a kezdőcsapatba is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik