Fortuna Liga: menesztették Holman Dávidék edzőjét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 17:30
null
ifj. Ján Kozák a DAC elleni júliusi mérkőzés alkalmával (Fotó: Török Attila)
Menesztették a Slovan vezetőedzőjét: ifjabb Ján Kozák egy év után távozik a pozsonyiak kispadjáról – írja a labdarúgóklub hivatalos honlapjának tájékoztatása alapján a sportolunk.sk felvidéki portál.

 

„A nem megfelelő teljesítmények miatt, melyek nem tükrözik a Slovan játékoskeretének erejét, változásra szántuk el magunkat a vezetőedzői poszton – idézi a klubhonlap ifj. Ivan Kmotríkot, a klub vezérigazgatóját. – Ezt a döntést régóta fontolgattuk. A játék képe az elmúlt mérkőzéseken rossz és gyenge volt, nem láttuk az elvárt javulást. Az idény legfontosabb időszaka jön a nemzetközi porondon, amelyre a lehető legjobban kell felkészülnünk, az utolsó mérkőzések alapján pedig új impulzusra van szükség.”

A vezérigazgató szerint az utolsó csepp a pohárban a harmadosztályú FK Belusa elleni minapi kupamérkőzés volt: a Slovan 2–0-ra nyert és továbbjutott, de a teljesítmény „teljes kudarc” volt.

„A szurkolók, akik a helyszínre utaztak vagy követték a találkozót, nem érdemelnek ilyen játékot. Gyorsan és határozottak kell döntenünk. Az új edző nevét a következő napokban jelentjük be“ – tette hozzá ifj. Kmotrík.

Kozák tavalyi kinevezése után a csapat a csoportkörig jutott az Európa-ligában, majd megnyerte a szlovák bajnokságot és a Szlovák Kupát is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik