Felkészülés: Gulácsi egy félidőt védett a Konyaspor ellen – videó

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 20:35
Az Ausztriában edzőtáborozó RB Leipzig a török Konyaspor ellen játszott kedd délután felkészülési mérkőzést, amelyet Emil Forsberg 7. percben szerzett góljával 1–0-ra megnyert a német csapat. A lipcseiek magyar válogatott labdarúgója, Gulácsi Péter kezdőként kapott lehetőséget, a félidőben aztán Ralph Hassenhüttl edző Yvon Mvogót állította helyette a kapuba.

Az elmúlt idényben a német élvonalban ezüstérmet szerző gárda jól kezdte a meccset, hiszen Forsberg szép szabadrúgásával már a 7. percben előnybe került a török első osztályú Konyaspor ellen.

A konyaiak némileg komolyan vették a mérkőzést, sok szabálytalanság jellemezte a játékukat, ennek eredményeképpen pedig a németektől az első félidőben az osztrák válogatott Marcel Sabitzert, míg a másodikban a német válogatott Timo Wernert kellett sérülés miatt lecserélni.

Ekkor már Gulácsi sem volt a pályán, akinek az első játékrész végén nagy bravúrt kellett bemutatnia, hogy megóvja együttesét a góltól – ahogy az az alábbi rövid összefoglalóban látható 1:03-tól is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik