Feczesin: Erőfelmérőnek nem maradtam volna Bresciában

Vágólapra másolva!
2010.09.17. 18:25
null
Feczesin úgy érzi, annak idején jó döntés volt Debrecenbe igazolni (Fotó: Szabó Miklós - archív)
Feczesin Róbert az előző idényben a DVSC-TEVA labdarúgócsapatában játszott kölcsönjátékosként, a nyáron azonban visszatért klubjához, az olasz élvonalba nélküle feljutó Bresciához. A Serie A egyik magyar légiósa a hétvégi, Chievo elleni bajnokira készül, de közben azért fél szemmel volt együttesére is tekint.

„A Harkiv elleni ötgólos vereség engem is nagyon meglepett – mondta a Nemzeti Sport Online kérdésére válaszolva Feczesin. – A találkozót nem láttam, így az internet segítségével tájékozódtam, és még a srácokkal sem beszéltem arról, mi történt. De ahogyan olvastam, hallottam: az ukránoknak minden bejött, a Lokinak meg tulajdonképpen semmi. A futball azonban már csak ilyen: vannak ilyen és olyan mérkőzések is. Azért furcsa számomra ez a nagy különbség, mert a Bajnokok Ligájában az ukránoknál jegyzettebb csapatok ellen sem szaladtunk bele ilyen nagy vereségbe. Gyorsan el kell felejteni ezt a találkozót, és túl kell lépni rajta. Majd erre biztatom a debreceni barátaimat is, ugyanis az interneten vagy éppen a mobiltelefonon rendszeresen tartom a kapcsolatot többekkel is a csapatból, úgyhogy abszolút képben vagyok a történtekkel kapcsolatban. A Bajnokok Ligája-csoportkör után emelt fővel nézhettünk bárki szemébe. Szerintem a folytatásban javítanak majd a srácok, mert hiába alakult át jócskán a játékoskeret az egy évvel ezelőttihez képest, nem hiszem el, hogy ennyi lenne a különbség. Biztos vagyok benne, lesz ez jobb is."

A támadó szerint a Bajnokok Ligája főtáblájáért a svájci Basel jóval nehezebb riválisnak bizonyult a Debrecen számára, mint egy évvel ezelőtt a bolgár Levszki Szófia, és bár képesnek tartotta a hajdúságiakat az ismételt bravúrra, végül csak a papírforma igazolódott be a kieséssel.

„Nincs ezzel semmi gond, a lényeg az, hogy a nemzetközi kupákban azért megmaradt a folytonosság. Magyar klubként az Európa-ligában való részvétel is kihívás a csapat számára és mindenképpen elismerésre méltó. Ha úgy sikerül a bajnokság, hogy ismét kivívják a nemzetközi kupákban való indulás lehetőségét, akkor ezeknek a találkozóknak a sikerélményeire már éppen úgy nyugodtan lehet majd alapozni, mint a tanulságaira."

Feczesin Róbert 2009 nyarán akkor érkezett kölcsönbe Debrecenbe, amikor a gárda már kiharcolta a BL-csoportkörös részvételt. A támadó egy szezonon át hazai közegben pallérozódott, és úgy térhetett vissza Bresciába, de vajon többet profitált, kapott így a mögötte hagyott idénytől, mintha olasz klubjában maradt volna?

„Az önbizalmamnak kimondottan jót tett ez az egy év, annyi szent. És ezt nem is kell tovább ragozni. Tavaly tavasszal nem számított rám az edzőm, jobbára kispadoztam a Bresciában, vagy a lelátón ücsörögtem. Jó döntés volt elfogadni a debreceniek ajánlatát. A peches sérülésem miatt így is kimaradt ugyan két hónapom, de legalább a műtétet megúsztam, utána viszont hasznos tagja tudtam lenni a csapatnak. Amellyel, teszem hozzá, egy szezon alatt hazai szinten sikerült minden fronton felérnem a csúcsra. Ennek a sikernek én is tevékeny részese tudtam lenni: a bajnoki és kupasorozatokban huszonegyszer léptem pályára, szereztem tizenkét gólt, adtam hét gólpasszt. Amikor visszatértem Olaszországba, a társakon nem láttam semmi jelentőségét annak, hogy ilyen jól sikerült szezonnal a hátam mögött mentem vissza közéjük, és mivel a szakmai stáb is megváltozott, rajtuk sem tudtam már lemérni e változásnak a hozadékát. Így csupán annyi maradt, hogy magamon éreztem ennek a jótékony hatását. Ami szintén nem utolsó dolog, és különösen nem az, amikor új edzőnél kell kiharcolni a lehetőséget a nyári felkészülés során."

A magyar csatár számára sok bizalmat és gólt tartogatott a felkészülési idény, ennek ellenére nem mondhatja el magáról, hogy a Serie A-ban újonc Bresciánál alapembernek számítana, vagy akárcsak stabil helye lenne a kezdőben, illetve annak környékén.

„Nagyon fontos, hogy sérüléstől mentes volt a felkészülésem, így nem hátráltatott semmilyen, tőlem független tényező. A felkészülési találkozókon folyamatosan játéklehetőségez jutottam, kilenc gólt szereztem. Éreztem az edző bizalmát és azt, hogy jó formában várom az idényt. Az átigazolási szezon hajrájában azonban aktív volt a Brescia, a posztomra is több vetélytárs érkezett, de ezzel nincs semmi gondom, ez így normális. Én is hátrébb szorultam a házi rangsorban, ám nem hiszem, hogy szégyenként kellene ezt megélnem. Ez mégiscsak a Serie A, a világ egyik legerősebb bajnoksága. Miután a bizalmat megkaptam és semmi jel nem utalt rá, hogy az évad során nem kapok játéklehetőséget, idén fel sem merült, hogy újból kölcsönadjanak, ahogyan tavaly. Most azért dolgozom nap nap után keményen, hogy megharcoljak a helyemért és minél több lehetőséghez jussak. Bízom magamban annyira, hogy ezzel ne legyen gondom. Ha erőfelmérőnek gondolnám ezt az idényt, hogy kiderüljön, mire vagyok képes, beférek-e vagy sem, akkor nem maradtam volna Bresciában. Annak nem lett volna értelme, hogy arra menjen el akárcsak fél, vagy főként egy évem, hogy ez kiderüljön. Szerintem nem lesz ezzel gondom."

A Brescia az első fordulóban a Parma vendégeként szenvedett kétgólos vereséget (0-2), de a folytatásban, immár hazai környezetben összejött a javítás, a Palermót egy góllal sikerült legyőznie (3-2). Feczesin az első találkozón csereként a 80. percben állt be, a második mérkőzésen nem jelölték a keretbe. A hétvégén a Chievóhoz látogatnak, de a magyar támadó pénteken még nem tudja, milyen szerep jut neki a vasárnapi bajnokin.

„Az előző mérkőzésen győztünk, de még nem tudom, hogy edzőnk mennyire ragaszkodik a »győztes csapaton csak szükségből változtass« elven. Én mindenesetre úgy készülök, hogy számíthat rám. A péntek délutáni edzést követően még nem leszünk ebből a szempontból sokkal okosabbak. A szombati tréning után van kerethirdetés, de miután a meccs előtti éjszakát együtt tölti a gárda, több olyan játékosnak is maradnia kell, akiket nem jelöltek a keretbe. Bármikor jöhet egy sérülés, rosszullét – jobb, ha kéznél vannak ilyenkor a tartalékok, és nem otthonról kell az utolsó pillanatokban kirángatni valakit. A kezdőt pedig csak a vasárnapi bajnoki előtt három-négy órával hirdetik ki."

Feczesin negyvenhét olasz másodosztályú találkozót és az ott szerzett öt gólt követően most már átesett az élvonalbeli tűzkeresztségen, és a világ egyik legszínvonalasabb bajnokságát immár testközelből megélve saját élményei lehetnek annak minőségéről.

„Sokkal technikásabb a bajnokság, mint a másodosztályban. Iramban, keménységben és test a test elleni harcban, ütközésben a Serie B is felveszi a versenyt az élvonallal, de technikai és taktikai téren egyértelmű a távolság. Éppen ezért nem élem meg kudarcként, ha kispadoznom kell, nálam nagyobb neveket is leültettek már a cserék közé, vagy éppen kerültek fel a lelátóra; nem hiszem, hogy nekem emiatt csalódást kellene éreznem. Lehetőségként élem meg a Serie A-szereplést, és ha megkapom a bizalmat, igyekszem azt meghálálni."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik