Videó: Lassan kihívás hazajönni, elismerés magyar csapat mezét felvenni – Dzsudzsák

NAGY-PÁL TAMÁS, PIETSCH TIBORNAGY-PÁL TAMÁS, PIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 06:47
Dzsudzsák Balázs Zalaegerszegen járt. A magyar válogatott csapatkapitánya az al-Ittihad Kalba színeiben lépett pályára a ZTE ellen, és ha már így tett, egy bődületes szabadrúgásgóllal szórakoztatta a magyar közönséget. A hatalmas jégeső miatt félbeszakadt felkészülési mérkőzés előtt beszélgettünk a szélsővel jelenlegi klubjáról, átigazolási pletykákról, magyar válogatottról és a hazaigazolásról.

Dzsudzsák Balázst arról kérdeztük: amikor az Arab Emírségekbe szerződött, gondolta volna-e, hogy négy idényen át is ott futballozik majd?

„Amikor ideigazoltam, nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig itt fogok játszani. De ahogy folyamatosan kint vagyok, úgy egyre jobban kapott el az érzés, hogy tényleg olyan szeretet és tisztelet övez, hogy az embert ez jó érzéssel tölti el. Most is sokat dolgoztak azon, hogy Telkiben legyen az edzőtábor, aztán meg Győrben, azonban az idő hiánya miatt nem tudtuk oda bepréselni a csapatot, de viszonylag most is közel vagyunk Magyarországhoz. Tényleg mindent úgy próbáltak megcsinálni, hogy nekem a legkényelmesebb legyen. Úgyhogy sok helyen voltam, akár a PSV-ben, Debrecenben vagy a Dinamóban, mindenhol szeretet kaptam, itt viszont annyira hozzám van irányítva minden, amit soha nem gondoltam volna, és soha nem is vártam el.”

Az NSO Tv videójában beszél a tavalyi fogyásáról, Király Gábor válogatott rekordjának megdöntéséről, és arról, láthatjuk-e még magyar klub színeiben játszani.

Dzsudzsák Balázzsal hosszabb interjút olvashatnak a vasárnapi Nemzeti Sportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik