DAC: Vida várja az El-meccseket, a végső célja Anglia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.10. 11:53
Vida Kristopher, a Dunaszerdahely magyar játékosa  a tízes mezt viseli a DAC-ban, amelynél jó játékkal szolgált rá a bizalomra. A szlovák bajnokságot a harmadik helyen záró, az Európa-ligában induló csapat játékosa a felvidek.ma oldalnak adott interjúban beszélt arról, hogy jutott el idáig az együttessel.

„Amikor megkerestek a DAC-tól, ezt a jövőképet vázolták fel nekem, ami engem egyből megragadott. A klubtulajdonoson nagyon látszik az elszántság, hogy tudatosan építi ezt a klubot. Hogy itt tartunk, ennek köszönhető, és innen már csak feljebb szeretnénk jutni. Ha pedig tényleg olyan erősítések lesznek és úgy össze tud állni a csapat, mint most tavasszal, akkor bármi elképzelhető, mert már most is bármelyik csapattal felvettük a versenyt” – mondta Vida Kristopher.

A középpályást 2019 nyaráig köti szerződés a DAC-hoz, s bár most az Európa-ligára összpontosít, már gondolkozik azon, merre tovább.

„Nyitott vagyok a jövőre vonatkozóan, egyáltalán nem zárom ki a szerződéshosszabbítást, de ha érkezik egy visszautasíthatatlan ajánlat, akkor szívesen nézelődnék nyugat felé, amennyiben egy olyan csapat kerülne képbe, ami elgondolkodtat, hogy tényleg megéri elhagyni a DAC-ot – mondta Vida. – Fiatal vagyok, olyan utat, olyan pályafutást szeretnék választani, melyen keresztül Anglia felé juthatok el. Tetszett Hollandia is, nagyon sokat tanultam ott és ezt máig kamatoztatom. Talán ezért is lettem csapatjátékos, aki nem önzőn, egyénieskedve old meg mindent.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik