DAC: „Pár évet letagadhatok” – a korelnök Németh Krisztián bemutatkozott

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 16:40
null
Németh Krisztián bemutatkozott a DAC-ban (Fotó: dac1904.sk)
Amint arról beszámoltunk, a Dunaszerdahely a Szlovák Kupa negyeddöntőjében 2–0-ra legyőzte az FK Popradot, és elődöntőbe jutott. A találkozón először lépett pályára DAC-mezben a 31 éves magyar válogatott támadó, Németh Krisztián. Németh mellett Schäfer András számára is különleges emlék lesz az összecsapás: Kalmár Zsolt sérülése miatt, szó szerint az utolsó pillanatban került be a kezdőcsapatba – és végig is játszotta a találkozót.

 

Pár perccel a bemelegítés vége előtt fájdalommal az arcán, hátideg-becsípődés miatt levonult a pályáról a DAC csapatkapitánya, Kalmár Zsolt. Helyette kényszerűségből Schäfer András került a kezdőcsapata, aki a váratlan helyzet ellenére is megoldotta a feladatát.

„Nehéz volt szinte bemelegítés nélkül beszállni, de szerintem sikerült jól felvennem a ritmust – tekintett vissza Schäfer a találkozó kezdeti szakaszára a Nemzeti Sport Online kérésére. Az U21-es válogatott középpályás rendkívül aktív volt, többször tapsot váltottak ki a húzásai. A fiatal focista nagyon közel állt ahhoz is, hogy megszerezze első dunaszerdahelyi gólját. A jobb oldalról leadott lövése a kapufát találta el. – Nagyon ki voltam, hogy nem sikerült berúgnom. Főleg úgy, hogy a tábor előtti kapuba találhattam volna be. De ami késik, nem múlik... Nagyon elégedett vagyok a DAC-ban eddig eltöltött időszakkal. Sok lehetőséget kapok, már eddig is több tétmeccset játszottam, mint az elmúlt egy évben” – mondta.

Tíz perccel a találkozó vége előtt óriási ovációban tört ki a majd hatezer hazai néző. Nem, nem az újabb gólnak örült, hanem Németh Krisztián dunaszerdahelyi bemutatkozásának.

„Nagyon jólesett a fogadtatás, remélem, ezt gólokkal fogom tudni meghálálni nekik – kezdte a magyar játékos, aki a múlt héten érkezett a sárga-kékekhez. Ugyan csak pár percet töltött a pályán, de ő is közel járt a gólszerzéshez. – Kicsit elsiettem. Higgadtabban le kellett volna passzolnom a labdát, és nem lőni. Akkor talán gól is lett volna az akcióból. Szuper lett volna a hálóba küldeni a labdát a B-közép előtt – folytatta Németh, akinek fokozatosan kell játékba lendülnie, hiszen legutóbb október elején szerepelt tétmeccsen. – Kell egy kis idő, hogy felvegyem a meccsritmust. Örülök, hogy már ma pályán voltam. Minél több lehetőséget kapok, annál jobb állapotba kerülök majd.”

„Az első benyomásaim a DAC-ban? Csak jót tudok mondani. Nagyjából tudtam, hova érkezem. Most, hogy itt vagyok, látom, hová fejlődött a klub az elmúlt években. Mindenki büszke lehet, aki ennek a részese volt” – mondta a 31 éves játékos, aki ezzel a legidősebb labdarúgó jelenleg a sárga-kékeknél.

Mondhatni, ő a DAC „óvóbácsija”...

„Ilyen fiatal csapatban nem játszottam. Általában én voltam a fiatal. De ehhez is hozzá kell szoknom. Bár azt mondták, ránézésre nem lógok ki a brigádból, pár évet szerencsére letagadhatok” – nevetett Németh Krisztián.

A Szlovák Kupa elődöntőjébe a Ruzomberok, a Slovan, a Zlaté Moravce és a Dunaszerdahely jutott be. A sorsolás március 18-án lesz.

SZLOVÁK KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Trencín (Trencsén)–Slovan Bratislava (Pozsony) 2–2– 11-esekkel 5–6
Slovan: Holman Dávid a 87. percben jött le, Ezekiel Henty váltotta.

FC DAC 1904 (Dunaszerdahely)–FK Poprad (Poprád, II.) 2–0
DAC: Kalmár Zsolt sérülés miatt nem lépett pályára; Németh Krisztián a 80. percben csereként beállva kapott lehetőséget; Schäfer András a megsérült Kalmár helyén kezdett, és végigjátszotta a találkozót; Vida Mátét a 76. percben, már 2–0-s előnynél lecserélték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik