DAC: Padlóra küldhettük volna az ellenfelet – Kalmár

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2018.10.22. 10:19
null
Van minek örülni: Kalmár Zsolt a hétvégén is bizonyította, hogy ragyogó a rúgótechnikája (Fotó: DAC/Facebook)
Kalmár Zsolt szerint a szurkolóinak is köszönhető, hogy a DAC fordítani tudott a hétvégi bajnoki mérkőzésen.

Fordulatos mérkőzést nyert meg szombaton a DAC. A dunaszerdahelyiek a Podbrezovát fogadták, amellyel már a bajnokság 1. fordulójában is végletekig kiélezett küzdelmet folytattak. Akkor Vida Kristopher volt a nyerő ember, 92. percben szerzett góljával 2–1-re győzött a DAC. EzúttalKalmár Zsolt vállalta magára a főszerepet: a 85. percben a kaputól 25 méterre remek csellel játszotta tisztára magát, majd 22 méterről ballal a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát –3–2-re nyert a Dunaszerdahely.

.

„Nagyon jól kezdtünk, már a negyedik percben vezetést szereztünk – elevenítette fel lapunknak a mérkőzésen történteket a magyar válogatott középpályás. – Nem sokkal ezt követően volt egy nagy ziccerem, ha az bemegy, padlóra küldhettük volna az ellenfelet. A kapusuk azonban kapufára ütötte a labdát, majd egy percre rá egyenlítettek, s nem sokkal később a vezetést is átvették.”

Az első félidő dunaszerdahelyi szempontból 1–2-vel ért véget, a DAC-nak bő negyvenöt perce maradt a fordításra. A feladat nem ment könnyen, amit az is jól mutat, hogy a Podbrezová további kétszer talált be a kapuba – igaz, a játékvezető les miatt mind a kétszer szabadrúgást ítélt a DAC javára.

„A fordulás után végig benne volt a veszély, hogy elmennek kontrából és betalálnak, de összességében jól védekeztünk és a kapusunknak is sokat köszönhetünk. Elöl számos helyzetet hagytunk ki, ha pontosabbak vagyunk, korábban eldönthettük volna a mérkőzést. A gólomnak nagyon örültem, bosszantott volna, ha nem nyerünk. Sokat számított a szurkolók buzdítása is, bármi állt az eredményjelzőn, folyamatosan éreztük a támogatást a lelátóról, ami rengeteg erőt adott.”

A Dunaszerdahely győzelmével megtartotta a tabella második helyét, és tovább üldözi a hárompontos előnnyel vezető Slovan Bratislavát. A csapat formájára nem lehet panasz, sorozatban a negyedik mérkőzését nyerte meg a ligában, így önbizalomtól duzzadva készülhet a keddi, Senica elleni Szlovák Kupa-nyolcaddöntőre. Az élvonal utolsó helyén álló együttest szeptember végén a bajnokságban 2–1-re legyőzte a DAC, Kalmár Zsolt akkor büntetőből szerzett gólt.

„Igaz, hogy megvertük őket nemrégiben, de nem számítok könnyű mérkőzésre. Jól kontráznak, otthon játszanak, és kupamérkőzésen egyébként is bármi megtörténhet. De ha a megszokott játékunkat nyújtjuk, és nagyobb százalékban értékesítjük a helyzeteinket, mint most hétvégén, biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik