Kalmár Zsoltot az ősz legjobbjának választották meg a DAC szurkolói (Fotók: Török Attila)

 

– Szólíthatom Jánosnak?
– Jaj, ne! Szerintem mindenkinek jobb, ha a Zsoltnál maradunk – indította mosolyogva a Nemzeti Sportnak a dunaszerdahelyi BonBón szállóban kialakított csapatbázison adott interjúját Kalmár Zsolt, a DAC kilencszeres válogatott középpályása. – Szabad kérdeznem, ki súgott?

VÁLOGATOTT ALAPEMBER?

Marco Rossi, a DAC vezetőedzője:
„Talán volt némi szerepem abban, hogy Kalmár Zsolt tavaly augusztusban a DAC-ot választotta: a klub vezetőivel, illetve a menedzserével sokat beszélgettem arról, miért lenne jó mind a klubnak, mind neki, ha Dunaszerdahelyre kerülne. Ismerem őt tizenhét éves kora óta, az akkor általam irányított Honvéd ellen játszott először az NB I-ben. Úgy tudom, Bódog Tamás is hívta Diósgyőrbe, ám örülök, hogy végül mellettünk tette le a garast. Megadok neki minden lehetőséget ahhoz, hogy kiteljesedjen, meggyőződésem, sokra viheti. Ehhez persze javulnia kell sok mindenben, de érezhetően jót tesz neki, hogy folyamatosan játékban van. Ha képes lesz állandósítani jó formáját, a magyar válogatottnak is meghatározó tagja lehet.”

– A nevét fedje jótékony homály. Csak annyit árulhatok el, hogy ő a vezetőedző.
– Vagy úgy! A „Mister” szeret velem viccelődni. Tudni kell, van egy ikertestvérem, János, szűkebb pátriánkban, a Győr-Moson-Sopron megyei Győrságban játszik. Ha edzésen hibázom, Marco Rossi előszeretettel hív Janinak – a maga módján arra céloz ezzel, hogy ami alsóbb osztályokban még belefér, itt már nem. Hiába, egy futballcsapatnál így megy ez, nincs is ezzel semmi gond. Az imént azért is mondtam, hogy mindenkinek jobb, ha a Zsoltnál maradunk, mert ha így neveznek, azt jelenti, hogy nem maradok adós a jó teljesítménnyel, és ezzel a DAC is jól jár.

– Mi tagadás, amióta a sárga-kékeket erősíti, nemigen adott okot arra, hogy „átkereszteljék”.
– Remélem, nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy magam is így érzem.

– Megállapítható, hogy idővel Dunaszerdahely hősévé vált?
– Ezt viszont még véletlenül sem jelenteném ki. Ha mindenáron hősöket akarunk keresni, az öltözőben találunk: a keret összes tagja az. Mert azt, hogy már két fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosítottuk a helyünket a felsőházban, csak úgy érhettük el, hogy csapatként küzdöttünk. Az ősszel éppúgy, mint múlt vasárnap, az idei első fordulóban. Jóformán egész télen arra készültünk, hogy nyerjünk Szencen. Nem volt könnyű, mert bár a sereghajtó otthonában léptünk pályára, a télen új edzővel és több játékossal megerősített együttessel találtuk magunkat szemben. Ennek ellenére előttünk adódott több gólszerzési lehetőség, sokáig mégsem akart megtörni a jég. Azt sulykoltam magamban, hogy „Kell a gól! Kell a gól!”, amikor huszonöt perccel a véget előtt a lövésem után a hazai kapuban kötött ki a labda. Örömömben már rohantam is a kispadunkhoz, mert Mervó Bencével és Vida Kristopherrel megbeszéltük, ha gólt szerzek, az első utam hozzájuk vezet. Más kérdés, hogy abban a percben csak Bence ült a padon, mert Kristopher éppen melegített.

– Nem meglepő, hogy honfitársaival remekül megérti magát, de kívülről úgy tűnik, a szlovák Erik Pacindával is egy húron pendülnek.
– Erikkel öröm együtt futballozni, kiváló csatár. Ha nálam van a labda, fel sem kell néznem, tudom, merre indul, vagy ő tudja, merre kell indulnia. Mivel mindketten beszélünk németül, a pályán gyakran úgy kommunikálunk, mert az ellenfelek ezt kevésbé értik, mint az angolt.

– Volt olyan csapattársa korábban, akivel ilyen jól megértette magát?
– Mervó Bencével Győrben és az utánpótlás-válogatottban sok gólt összehoztunk már. Az ETO-ban még két támadóval volt különösen nagy élmény játszani – Rudolf Gergővel és Varga Rolanddal. Bencére visszatérve: sokáig sérüléssel bajlódott, de mostanra felépült, az edzéseken már jól muzsikálunk. A barátomnak meggyőződése, ő hozott fel ilyen szintre.

– A csapat teljesítette a vezetőség elvárását, a rájátszásnak a felsőházban vág neki. Teher nélkül?
– A hétvégén legördült egy nagy kő a szívünkről, de ez nem azt jelenti, hogy hátradőlünk. Mivel az alapszakasz után mindenki viszi tovább a pontjait, a hátralévő két fordulót is győzelemmel akarjuk zárni. Szombaton a kilencedik helyen álló Nagymihály jön hozzánk, illene nyernünk, egy hétre rá azonban a listavezető Nagyszombatot fogadjuk, na, az már keményebb feladatnak ígérkezik. Azt nem állítom, hogy az aranyérem megszerzésére mi pályázunk a legnagyobb eséllyel, de azt igen, hogy a dobogóra felkapaszkodhatunk. Főleg, ha hazai környezetben, telt ház előtt játszhatunk. Elmondhatatlan, milyen hangulatot teremtenek a drukkereink.

– Ha kérhetem, azért tegyen rá egy kísérletet.
– Amikor szóba került, hogy Dunaszerdahelyre kerülök, tisztában voltam azzal, hogy az RB Leipzig és a Bröndby után egyet hátralépek, de annyi jót hallottam az itteni futballról és az azt övező közegről, hogy belevágtam. Fél év elteltével egyértelmű, a legjobb döntést hoztam. Ez óriási lökést ad a folytatáshoz. Amikor idekerültem, tudtam, hogy fel kell építenem magam – ha valahol, itt adva van a lehetőség erre. Élvezem a szakmai stáb és a társak bizalmát, Marco Rossi akkor sem hagy ki a csapatból, ha ne adj' isten, van egy rossz meccsem.

– És ha kettő?
– Annyi talán nem volt, legalábbis egymás után nem. Akkor teljesítek jól, ha az edző hisz bennem. Korábban Pintér Attilánál, majd Horváth Ferencnél éreztem ezt Győrben, Lipcsében sajnos már nem. A Bundesliga 2.-ben még játszottam, de miután kiharcoltuk a feljutást, a lehetőséget sem kaptam meg arra, hogy bizonyítsam, egy osztállyal feljebb is megállom a helyem.

– S Dániában mi volt a baj?
– Az egy fura történet. Miután Bódog Tamás lett a Bröndby másodedzője, megkeresett, hogy örömmel látnának a csapatnál. Mivel a lipcsei vezetők hajlandók voltak kölcsönadni, szívesen mentem, egyebek mellett azért, mert Alexander Zorniger volt a vezetőedző, akivel Németországban már dolgoztam együtt. Eleinte nem is volt gond. De azt követően, hogy Bódog Tamás elfogadta a Diósgyőr ajánlatát, megváltozott minden. Tavaly márciusban hazajöttem a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre, miután azonban visszatértem Dániába, gyakorlatilag megfagyott körülöttem a levegő. Hogy miért, máig nem világos, igaz, már nem is érdekel.

ARANYOS GYEREK

Kalmár Zsolt 17 éves volt, amikor már magyar bajnoki címet ünnepelhetett: két meccsen lépett pályára a Győri ETO elsőségét hozó 2012–2013-as idényben. Alig egy hónappal a 18. születésnapja után már Szuperkupa-győztesnek is vallhatta magát, ráadásul a Debrecen elleni 3–0-s sikerből góllal vette ki a részét. Az NB I-nek 19 esztendősen intett búcsút, az RB Leipzig egymillió eurót fizetett érte. Az elmúlt három és fél év hektikusan alakult a középpályásnak, a lipcseiek az FSV Frankfurtnak, a Bröndbynek és a DAC-nak is kölcsönadták. Az utóbbi remek választásnak tűnik: a szurkolók megszavazták az ősz legjobbjának. És a tavasz még hátravan.

– Említette, hogy fel kellett építenie magát. Mit tett, illetőleg tesz ezért?
– Pluszmunkát végzek, egyéni edzőhöz is járok. Változtattam az étrendemen, odafigyelek arra, mit és mennyit eszem, emellett foglalkozik velem egy szakember, aki elsősorban abban segít, hogy mentálisan teljesen rendben legyek. Utóbbi azért is fontos, mert vallom, sok minden fejben dől el. Szóval ami tőlem telik, megteszem, hogy visszatérhessek a Bundesligába – és a válogatottba. Kemény munkával, valamint kellő alázattal sikerülhet.

– A Szencnek rúgott gólja volt a DAC nyolcszázadik élvonalbeli találata. Ugyanakkor volt, aki a hazaiak védőjének adta, mondván, róla pattant be a labda.
– Csakugyan érintette, de irányt nem változtatott rajta, úgyhogy Dunaszerdahelyen Kalmár-gólként könyvelték el. Ez volt az ötödik gólom az idényben, ennyit még sohasem szereztem. Azazhogy a lipcsei tartalékcsapat színeiben, a Regionalligában játszva hatszor is eredményes voltam, de a német negyedosztály nívóját nem mérném a szlovák élvonaléhoz.

– A kölcsönszerződése a nyáron lejár. Mi lesz utána?
– Mivel további egy évig él a szerződésem, Lipcsében lesz jelenésem. Gondolom, a vezetők elmondják, mit szeretnének, és biztosan meghallgatnak engem is. Örülnék, ha kapnék esélyt a bizonyításra. Nézem a csapat mérkőzéseit, olykor megfogalmazódik bennem, jó lenne ott lenni. Gulácsi Petivel tartom a kapcsolatot, ha jól véd, írok neki, hogy bravó, tesó! Szerencsére a pontokat érő bravúrjaival gyakran ad rá okot, hogy megdicsérjem.

– Ön is sűrűn fogadhatja a gratulációkat… Tudja, hogy hány Kalmár-mez fogyott eddig?
– Ennek utána kell néznem, de meccseken láttam, hogy többen is viselik. És nem csak a családtagjaim.

– Miközben beszélgetünk, néhány méterre tőlünk Mervó Bence dartsozik, Vida Kristopher biliárdozik, mások pingpongoznak. Ön melyik sportágban a legjobb?
– Minden játékban benne vagyok. De merem remélni, hogy a foci megy a legjobban.

(A következő részben bemutatjuk a klub edzőközpontját és akadémiáját, valamint a hajdani Duna Szállót, ahová októberben új lakók költöztek be.)