Csoboth már edzett a Benfica első csapatával – látja a célt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 17:57
null
Csoboth Kevin (jobbra) az U19-es csapat tagja a Benficánál, de már látja a következő célt (Fotó: archív)
A Benfica labdarúgócsapatának hosszú távú tervei vannak a magyar U-válogatott szélsővel, Csoboth Kevinnel. Ez már akkor is látszott, amikor a nyáron benevezték a felnőtt élvonalbeli bajnokságba a 17 éves futballistát, aki az őszi szezon végén együtt is edzhetett az első csapattal. A téli szabadságát itthon töltő támadó január 3-án utazik vissza Lisszabonba, 6-án pedig már mérkőzés vár rá. A visszatérés előtt a Nemzeti Sport Online-nak mesélt az elmúlt hónapokról.

 

A Benficánál nem ritka, hogy az ifjúsági keret tagjai közül többeket beneveznek a felnőttek élvonalára, olyanokat is, akik később még csak nem is gyakorol(hat)nak együtt az első csapattal. Csoboth Kevin már nem tartozik ebbe a kategóriába.

A HÉTEN MÁR MECCS LESZ
Csoboth Kevin szerdán utazik vissza a másfél hetes téli szabadságáról Lisszabonba, január 6-án pedig már bajnoki meccse lesz a Benfica U19-es csapatával, amely a Sportinggal azonos pontszámmal áll a korosztályos bajnokság élén. A bajnokik mellett nemzetközi tornák is várnak a csapatra, februárban például a tervek szerint Kínába utaznak Csobothék.

„Két alkalommal is együtt edzhettem az első csapattal. Olyan játékosokkal tréningezhettem, akiket korábban jobbára csak a televízióban láttam. A válogatott szünet miatt ugyan akadtak hiányzók, de így is több kulcsemberrel találkoztam, ott volt például a portugál válogatott Pizzi vagy a bajnokság góllövőlistáját vezető brazil Jonas. Óriási élmény volt, főleg hogy az egymás közötti játék során gólt is szereztem, és a társak is nagyon nyitottak voltak, érdeklődtek felőlem, többekkel beszélgettem” – újságolta az NSO-nak a támadó, aki a kezdeti nehézségek után mostanra már portugálul is megérteti magát.

Csoboth számára azért is volt nagy elismerés, hogy a felnőttekkel edzhetett, mert az U19-es gárdából csupán ők vitték fel. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy ez önmagában még nem jelent semmit, mert a Benficánál folyamatosan keverik a kártyákat, senkinek sincs bérelt helye még a korosztályos együttesekben sem.

„Egyetlen csapattársam sem számít biztos kezdőnek – folytatta a 17 éves tehetség, aki a második szezonját tölti Lisszabonban. – Még a talán legnagyobb névnek számító, több sztárklubbal hírbe hozott Úmaro Embalóval is előfordult már, hogy még a keretbe sem került, pedig nem volt sérült vagy eltiltva. Vagy például a korábbi portugál válogatott Sérgio Conceicao fia, Rodrigo is maradt már ki azt követően, hogy az előző meccsen gólt szerzett. Ha edzésen nem nyújtasz száz százalékot, nincs esélyed bekerülni a csapatba, mert huszonhatan vagyunk az U19-es keretben, mindenki játszani akar, és mindenki kap is esélyt a bizonyításra. Ezért a téli szabadságom alatt is mindennap edzettem Kozármislenyben korábbi edzőmmel, Pókos Csabával.”

Csoboth elmondta, amiatt van hiányérzete, hogy az ifi BL-ben az ősszel nem jutott lehetőséghez, de miután a Benfica B-ből kilenc futballista is „lejátszott" az U19-be azokon a meccseken, benne volt a pakliban, hogy az idősebbek kapnak szerepet. Olyanok, akiknek a jövő nyáron esetleg lejár a szerződésük, és ez az utolsó sanszuk a bizonyításra. A magyar támadónak emiatt nem kell aggódnia, hiszen még másfél évig szól a megállapodása. Ősszel a 15 bajnoki fordulóból nyolc alkalommal játszott, két gólt szerzett, de elmondta, hogy volt öt gólpassza is, és például a szezon eleji madridi nemzetközi tornán mindegyik találkozón pályára léphetett, sőt kétszer a kapuba talált, valamint ott négy gólpasszal segítette a csapatát, amely csak a Real Madrid elleni döntőben, 11-esekkel szenvedett vereséget.

„Amiben fejlődnöm kell, amit az edzőm is kér tőlem, az az agresszivitás, hogy még több párharcot vállaljak. A következő fél évre az a célom, hogy az U19-ben olyan teljesítményt nyújtsak, amivel a nyáron felkerülhetek a felnőttek közé, a másodosztályú Benfica B-be, amellyel szintén tréningezhettem már néhány alkalommal. De a menedzseremmel, Vincze Ottóval megbeszéltük, hogy nem siettetünk semmit, lépésről lépésre szeretnék haladni, és két-három éven belül meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azt már megtanultam, hogy itt Lisszabonban semmire sincs garancia, ám egyik pillanatról a másikra, váratlanul is nagy lehetőséghez juthatunk, ha megdolgozunk érte. Erre volt példa az is, amikor az egyik reggel szóltak, hogy ezúttal az első csapatnál kell edzésre jelentkeznem. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam erre a jövőben is...”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik