Csíkszereda: bírói segítségre nem, a javuló koncentrációra viszont építhetnek

Vágólapra másolva!
2020.01.09. 19:44
null
Csonka Bonifác alapember volt ősszel a Csíkszeredában (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Küzdelmes őszön van túl a története első román másodosztálybeli idényét futó FK Csíkszereda. A klub a 15. helyen tölti a téli pauzát, ugyanakkor a csapat számára biztató lehet, hogy utolsó öt őszi mérkőzése közül csupán egyet vesztett el. Csonka Bonifác szerint eltartott egy ideig, míg a nyári, csaknem tucatnyi érkezőből valódi csapat formálódott, ám ha tavaszra javul a helyzetkihasználásuk, nem jelenthet gondot a bennmaradás.

 

„Talán a legjobban a küzdelmes jelző foglalja össze az őszünket. Küzdelmes volt az ellenfelekkel és saját magunkkal is. Jó néhány változás volt a nyáron a csapatban és aztán idény közben is. Időbe telt, mire összeállt az a csapat, amelynek már a játék legalább jól ment. Aztán sajnos az eredmények még mindig nem feltétlen úgy jöttek, ahogyan azt elképzeltük. A biztató az, hogy az ősz végére, úgy érzem, megtaláltuk a játékunkat, ha tavasszal kicsit még koncentráltabbak és csak picivel szerencsésebbek leszünk, hogy a helyzeteinket jobb arányban tudjuk kihasználni, akkor biztos vagyok abban, hogy elérhetjük a céljainkat” – összegezte a Nemzeti Sport Online kérésére az első másodosztályú idényét teljesítő FK Csíkszereda őszét Csonka Bonifác, az együttes 22 éves, utánpótlás-válogatott középhátvédje.

A csapat 20 meccsen – öt győzelemmel és hét döntetlennel – 22 pontot gyűjtve az épp bennmaradást érő 15. helyen tölti a téli szünetet.

„A legfőbb cél továbbra is az, hogy benn maradjunk. Most a vonal felett vagyunk, ez nem rossz, de több pontot szerettünk volna szerezni. A Juventus Bucuresti-et kizárták, a Pandurii és a Sportul Sagov pedig eléggé leszakadt, de öt csapat esik ki a tavasz végén, így a másik két kiesést jelentő hely elkerüléséért még nagyon is éles a csata. De hiszem, hogy a csapat elég erős ahhoz, hogy mihamarabb biztonságba kerüljön az idény második felében.”

A korábbi utánpótlás-válogatott labdarúgó 2016-ban egy idényt már lehúzott az akkor még harmadosztályú csapatban. Az akkori élmények is sokat nyomtak a latba, mikor az elmúlt nyáron elfogadta a csíkiak megkeresését.

„Tudtam, hogy mire számíthatok. A harmadosztály alapján, no meg néhány csapatot látva azt éreztem, talán a romániai másodosztályban többet lehet fejlődni, mint a magyarban. Itt valamivel nagyobb a tempó, kevésbé technikás a bajnokság, inkább a fizikai erő számít. Nincs annyi álldogálás és holtidő a játékban, bár talán ez a bírói felfogásnak is köszönhető. Számomra ez vonzó kihívás volt.”

Csonka Bonifác szeretné, ha tavasszal még több ünneplésre lenne okuk a csíki szurkolóknak (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Csonka Bonifác szeretné, ha tavasszal még több ünneplésre lenne okuk a csíki szurkolóknak (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)


S ha már a bírók szóba kerültek: hogyan kezelik a helyi játékvezetők a Csíkszereda által képviselt, határozott magyar öntudatot?

„A segítségükre nem számíthatunk, de olyan nagy gond nincs. Érezni, hogy magyar csapatnak tekintenek minket. Ha szerzünk egy lesgyanús gólt, azt biztosan nem adják meg. Ugyanazt a fél centit az ellenfeleinknek inkább elnézik. De ez még bőven kezelhető. Összességében úgy érzem, sokkal kevesebb dolgot fújnak le, mint odahaza, inkább hagyják, hogy a csapatok egymás között rendezzék a dolgokat a pályán. Ez a stílus nekem jobban is tetszik A szurkolókkal már más a helyzet. Sok helyen kifejezetten negatívan fogadnak minket, de azt hiszem, ez sem olyan dolog, amin egy ideigazoló magyar játékos meglepődik” – felelte Csonka.

Öt hét pihenőt kaptak, ami a kikapcsolódás szempontjából előnyös, ugyanakkor már pont olyan hosszú kihagyás, amilyen hosszú alatt az ember akkor is veszít az állóképességéből, ha igyekszik is karbantartani magát és a karácsonyi ünnepi menüből is módjával fogyaszt.

„Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert ha nem sikerül betartani, akkor bűntudatom van miatta. Ami futballistaként a tervem, az egyértelmű, a Csíkszeredával benn maradni a másodosztályban, a csapaton belül pedig a jók közé tartozni, minél több mérkőzésen húzóembernek bizonyulni. Ha ez összejön, már elégedett leszek kétezerhússzal. Ha valamiben jó lenne még fejlődni, akkor az az emberekre való odafigyelés. Például a szurkolókkal jó lenne még közvetlenebb kapcsolatot kialakítani. Ó, és fejelni végre egy gólt, mert az idényben ez még nem jött össze.”


Csonka nem panaszkodik a bírókra (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Csonka nem panaszkodik a bírókra (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)


Csonka Fehérváron és Felcsúton nevelkedett, a Puskás Akadémia első csapatában viszont sosem mutatkozott be, helyette került kölcsönben Csíkszeredára, majd 2017-ben és 2018-ban is az NB II-es Csákvárhoz. Utóbbi együttesben két idény alatt 45 bajnokin, illetve Magyar Kupa-találkozón jutott szóhoz.

Az U18-as magyar válogatottban már 2014 őszén bemutatkozott, azonban 2015 után már egyik korosztályban sem jutott szóhoz.

„Huszonkét évesen tarthatnék előrébb is. Időnként kifejezetten kalandosan alakult a pályafutásom, de ezt nem sajnálom. Történt, ahogy történt, és összességében minden segített jobb játékossá válni. Tarthatnék előrébb is, de nem vagyok szomorú. Csíkszeredán jól érzem magam, rendszeresen játszom és úgy érzem, fejlődök. Remélem, ha kicsit lassabban is, de eljutok idővel oda, ahová tervezem. A következő nagy lépés az lenne, ha az élvonalban is megmutathatnám magam. Most azt mondom, szinte mindegy is, hogy Magyarországon vagy Romániában.”

„A mostani Csefere vagy a Viitorul egyértelműen képes európai szinten is helytállni, ha nem is a Bajnokok Ligájában, de az Európa-ligában mindenképpen. Jó példa erre a Kolozsvár továbbjutása. Velük összevetve, odahaza talán a Ferencvárosra vagy a Fehérvárra lehet azt mondani, hogy hasonló szintet képviselnek. Nem játszottam még a román élvonalban, hogy közvetlen tapasztalatom legyen, de a tévében látva a meccseket talán most Romániában több az erősebb csapat. A legfőbb különbség az élvonalak közt is az, mint a másodosztályban: odahaza inkább a technikás játékosok érvényesülnek, míg itt a fizikum számít elsősorban” – hasonlította össze nagy vonalakban a két ország labdarúgását Csonka Bonifác.

A román másodosztályú bajnokság csak február végén folytatódik, a Csíkszereda hazai pályán az UTA Aradot fogadja. Utóbbi együttes a listavezető…

Csonka Bonifác (15) tavasszal az ellenfelek kapuja előtt is kamatoztatná magasságát (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Csonka Bonifác (15) tavasszal az ellenfelek kapuja előtt is kamatoztatná magasságát (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik