Bogdán Ádám nagy esély kapujában

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 13:14
null
Bogdán Ádám reméli, nem csak edzésen állhat a Bolton kapujában (Fotó: Action Images, archív)
Ahogy arról már beszámoltunk, Ali al-Habszit a Bolton Wanderers kölcsönadta a Wigannek, és ez a magyar Bogdán Ádám életében is sorsdöntő változást jelenthet. Így ugyanis honfitársunk egy Premier League-csapat második számú kapusa lehet, egy lépésre az angol élvonalbeli szerepléstől. A fiatal játékos a Nemzeti Sportnak nyilatkozott az esélyeiről.

„Már korábban beszélgettem az új edzővel, Owen Coyle-lal – kezdte Bogdán Ádám. – Amikor a jövőmről esett szó, azt mondtam, szívesen elmennék kölcsönbe, mert védeni akarok. Mint minden kapus... Az edzőm azt felelte: várj, csináld végig a felkészülést, aztán majd meglátjuk, mi lesz..."

Nos, a Bolton észak-amerikai túrája során nagyot lépett előre a 22 éves magyar játékos.

 „Tudja, egy ilyen túra során milyen nekem egy jól sikerült nap? – kérdezte a kapus. – Az első edzőmeccsünk második félidejében védtem, és minden összejött, az a labda is elakadt bennem, amit már én is gólnak hittem. A mérkőzés után mindenki gratulált, aztán kimentem a szurkolókhoz, akik felemeltek egy táblát: Adam Bogdan, we love you! Sajnos nem tudtam meg, kik írták ezt nekem... Este Jussi Jääskeläinen odasúgta: Ali al-Habszit kölcsönadta a klub a Wigannek! Jó estém volt..."

A második számú kapus előtt még mindig van egy „kolléga”, jelen esetben a 35 éves finn, aki tizenhárom éve a Boltoné, több mint négyszáz élvonalbeli meccs rutinjával.

„Védeni akartam, és úgy fest, a kispadon lesz helyem – mondta Bogdán Ádám. – Amíg nem ülök ott, nem hiszem el, hogy enyém a tartalékkapus meze, ilyen dolgokban babonás vagyok, félek, hogy elkiabálom. De... Ha úgy alakul... Az nagy esély lehetne! Rengeteg találkozó van Angliában, a bajnokság mellett két kupa küzdelmeiben indul a csapat. A kispad nincs messze a pályától, mégis nagy út vezet onnan még a kapuba, de már csak egy lépés kell. Szóval úgy gondolom, ha jól végzem a dolgom, és még szerencsém is lesz, előbb vagy utóbb bekerülhetek a kapuba a Premier League-ben."

A TÉMÁRÓL OLVASHAT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik