Belgium: a kupaspecialista Kovács felépült hátsérüléséből

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 21:19
Teljesen felépült hátsérüléséből és immár fájdalom nélkül tud tréningezni és játszani Kovács Péter, a Lierse labdarúgócsapatának magyar középcsatára. A hatalmas termetű center a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott a Tournai elleni kupamérkőzés előtt.

„Január óta folyamatosan játékban vagyok, és az igazat megvallva, nem is jött rosszul a pihenő. Csak a múlt hét kedden múltak el a hátfájdalmaim, és nem baj, hogy ki kellett hagynom egy kis időt. Éreztem már, hogy fáradt vagyok, már nem vagyok olyan fiatal, így lassabban regenerálódok" – mondta Kovács, aki arról is beszélt a klub honlapjának, hogy valódi kupaspecialistának számít.

„Finnországban kupát nyertünk, Norvégiában meg az előző négy évben legalább az elődöntőig meneteltünk a csapatommal, tavaly és tavalyelőtt én lettem a kupa gólkirálya is. Azt hiszem, mondhatjuk, hogy kupaspecialista vagyok, így várom már nagyon a Tournai elleni meccset."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik