Anglia: dicsérik Balogh Norbert modorát, hozzáállását

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 18:49
null
Balogh Norbert angol klubja melegítőjében (Fotó: hullcitytigers.com)
Balogh Norbertnek eddig mindössze 17 percnyi játéklehetőség adatott meg az angol második ligás Hull Cityben: a felkészülésbe későn kapcsolódott be, a bemutatkozó mérkőzésén megsérült – akár verhetnék is fejüket a falba az őt szerződtető vezetők, de ilyesmiről szó sincs. Sőt: nagyon meg vannak elégedve a magyar labdarúgó hozzáállásával.

 

Nemcsak a kései, szeptemberi érkezés, hanem a nyelvtudás is nehezíti a helyi szurkolók előtt teljesen ismeretlen magyar labdarúgó beilleszkedését egy számára új közegbe – írja a Hull Daily Mail –, azonban ő mind a pályán, mind azon kívül elkövet mindent, hogy gyorsan megtalálja a helyét.

„Egy hozzá hasonló, messziről érkező fiatalember számára gyakran jelent akadályt az idegen nyelv – idézi a lap Cliff Byrne-t, a Hull City pályaedzőjét. – Ráadásul egy olyan közösségbe csöppent bele, amelyik július óta együtt van, kialakultak az erőviszonyok. De én nagyon bízom benne. Nem a legjobb az angolja, ám önerőből eljutott vele odáig, hogy képes volt egymaga kiválasztani az új otthonát, és elintézni mindent, ami az élete elindításához kell egy idegen országban. És tette mindezt egyetlen zokszó, panaszkodás nélkül. Balszerencséjére az első meccsén megsérült, de hamarosan meggyógyul, kifogástalan lesz az erőállapota, és újra bevethetjük.”

Byrne szerint Balogh nemcsak a pályán kívül tűnik szimpatikus, szeretetreméltó embernek, hanem az edzéseken is.

„Igen jó futballista, és a szorgalmára sem lehet panasz. Jó modorú, intelligens fiatalember, aki pontosan érti a játék lényegét. Amit az edzőpályán láttunk tőle, szép jövőt sejtet.”

A Hull City jó formába lendült, a legutóbbi három bajnokiját megnyerte, 15 forduló után a Championship-tabella 11. helyén áll. Szombaton a negyedik helyezett West Bromwich Albion lesz a vendége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik