Anglia: Azért vagyok itt, hogy gólokat lőjek - Futács

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 10:30
Futács Márkó meglepődött, hogy alig érkezett meg a Blackpoolhoz, az őt kölcsönvevő klub menedzsere máris több mint egy félidőn át szerepeltette a Birmingham City elleni, 1–1-re végződő keddi mérkőzésen az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) legutóbbi fordulójában.

„Hétfőn még a (leicesteri) tartalékcsapatban játszottam úgy hatvanöt percet, ezért úgy gondoltam, hogy később küldenek majd pályára, de annyi baj legyen, így is nagyszerű volt – idézi a klub hivatalos honlapja a kedd esti meccsen a 41. percben csereként beálló Futács Márkót. – Csütörtökön és pénteken edzem először a csapattal, könnyebb lesz úgy, hogy megismerem a játékosokat és a játékrendszert."

A napokban a Leicester Citytől egy hónapra kölcsönvett magyar csatár hozzátette: szüksége van a bizalomra, hogy egyre jobb legyen, és a kezdet reményteli.

„Ez egy nagyszerű klub, nagyon boldog vagyok, hogy itt játszhatok. Biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magam. Azért vagyok itt, hogy játsszak és gólokat szerezzek, hogy kihozzam magamból a maximumot. Az edzések után külön is dolgozni fogok, hogy minél jobb erőállapotban legyek, és jöjjenek a gólok."

A tabella 17. helyén álló, a legutóbbi öt fordulóban egyszer sem nyerő és csak egy gólt szerző Blackpool szombaton a feljutásra hajtó, második helyezett Watford vendége lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik