Orosz Ferenc gyerekkorában együtt futballozott Csintalan Csabával

Az a pillanat gyökeresen megváltoztatta az életét.

A Bp. Honvédban nevelkedő, később az MTK-VM-ben, a III. Kerületi TVE-ben, a Stadler FC-ben, a Bajai FC-ben, a Budaörsi FC-ben és a Törökbálinti TC-ben is futballozó Csintalan Csaba 2018. augusztus 13-án, önhibáján kívül, munkavégzés közben autójával egy kamionnal ütközött az M0-s diósdi felhajtójánál. A korábbi nagyszerű támadó súlyos sérüléseket szenvedett, az orvosok több napon keresztül altatták, majd 17 nappal később jobb lábát térd alatt amputálták.

 
Csintalan Csaba (Fotó: Foci a köbön)
Aki támogatni szeretné Csintalan Csaba rehabilitációját, megteheti a 63200030-11029520-00000000-as számlaszámon, de a támogatási lehetőségekről, valamint a részletes programról tájékozódhat a www.mozduljmeg2019.webnode.hu oldalon is.

„Csabival még a Honvéd U13-as korosztályánál találkoztam először, együtt lépegettünk felfelé, és bár később az élet másfelé vitt bennünket, tudtam róla, hogy aktuális csapatában rendre rúgja a gólokat, szeretik és megbecsülik – ment vissza az időben a 17-szeres válogatott Orosz Ferenc, aki gyerekként együtt futballozott Csintalan Csabával. – A közelmúltban az MLSZ munkatársa, Varga Sándor – akivel Csabi egyébként az MTK-ban játszott – átküldött egy cikket, így értesültem a balesetről, és jött az ötlet, próbáljunk meg segíteni. Egy tornára gondoltunk, amelynek a bevétele a korábbi csapattársunké lenne. Közben megtudtuk, Törökbálinton egy társaság családi sportnapot szervez, és arra jutottunk, jól illeszkedne egy gálamérkőzés. Hihetetlenül sokan álltak az ügy mellé, így most ott tart a szervezés, hogy augusztus harmincegyedikén, szombaton egész napos rendezvényre kerül sor, és mert sokszínű a program, minden korosztály jól érezheti magát!”

A korábbi közönségkedvencnek rengeteg erőt ad a hosszadalmas rehabilitáció alatt, hogy tudja, szeretik, és sokan próbálnak segíteni.

„Szekeres Pál miniszteri biztos az első szóra elvállalta a rendezvény fővédnökségét, Törökbálint polgármestere, Elek Sándor lesz a védnök, de a korábbi NB I-es labdarúgónak, Varga Lászlónak, Varga Sándor barátomnak, valamint Horváth Ágnesnek és Kaszás Attilának is rengeteg munkája van abban, hogy az esemény megvalósulhat – folytatta Orosz Ferenc. – A törökbálinti Aréna Sportcentrum tulajdonosa ingyen biztosítja a létesítményt, de nagy köszönettel tartozunk az MLSZ-nek, Vági Márton főtitkárnak, Gellei Imrének és az öregfiúk-válogatottnak is. Mivel ez egy családi sportnap, olyan eseményt akarunk szervezni, amelyen mindenki jól érzi magát, a bevétel pedig jótékony célt szolgál. Lesz kispályás futballtorna, az öregfiúk-válogatott gálameccset játszik Csintalan Csaba Honvédos barátaival, gyerek- és kézművesprogramok, tánc- és sportbemutatók éppúgy színesítik a rendezvényt, mint a főzőverseny, a tombola, amelyen többek között nyolcvanezer forintos wellness-utalvány is nyerhető, de Kefír koncertje vagy DJ Dominique zenéje is hallható lesz. Bármennyire is tragédiáról beszélünk, hihetetlenül jó tapasztalni, mennyi segítőkész ember létezik. Persze, nem véletlen, mert ha valaki, Csintalan Csabi megérdemli a törődést, nekem elhihetik, nem a szél fújt össze ennyi jó szándékot. Elszégyelltem magam, hogy nem értesültem előbb a balesetről, kirázott a hideg, amikor meghallottam, mi történt, elképzelni sem tudom, milyen lehet az egyik lábunk nélkül ébredni.”

 Orosz Ferenc
49 esztendősen sikeres vizsgát tett az A-licences oktatáson, korábban 17-szer szerepelt a válogatottban, Kispesten nevelkedett, az NB I-ben a Honvéddal (1992–1993), az MTK-val (1996–1997 és 1998–1999) és a Dunaferrel (1999–2000) is bajnoki címet nyert, a Vác játékosaként pedig gólkirály volt az 1991–1992-es idényben. Utánpótlásedzőként dolgozik 2003-óta (ebből másfél évet külföldön), jelenleg az Újpest FC U8-as és U9-es csapatát irányítja.