Szolnok: kivégzett labdarúgóról is elneveztek egy edzőpályát

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 17:03
Szolnokon a Tiszaligeti Stadion négy edzőpályáját meghatározó szolnoki labdarúgókról nevezték el – írta meg a szoljon.hu.

Idősebb Csábi Józsefet gyorsasága, fejjátéka, játékintelligenciája alapján mind a mai napig a megye legjobb labdarúgói között emlegetik.

Kolláth Ferenc az első szolnoki futballista volt Szántó Józseffel együtt, aki az A-válogatottban szerepelt. A harmincas évek végén a „korszerűen” játszó, gyors, kapura törő, veszélyesen lövő középcsatártípus legjobb hazai képviselőjének tartották.

A tragikus sorsú Szűcs Sándor nevét is pálya viseli mostantól. Szűcs Sándor 1921. november 23-án született Szolnokon. Még nem volt 17 esztendős, amikor először játszott a Szolnoki MÁV NB I-es csapatában. A válogatottban együtt futballozhatott Bozsik Józseffel, Deák Ferenccel, Hidegkuti Nándorral, Puskás Ferenccel és Sárosi Györggyel, míg az Újpestben – amelyhez 1944-ben igazolt át – többek között Zsengellér Gyulával és Szusza Ferenccel. Felkészültsége, tudása alapján az Aranycsapat tagja lehetett volna, de nem így történt. Az akkor már családos labdarúgó 1948-ban megismerkedett egy férjes asszonnyal, a népszerű énekesnővel, Kovács Erzsivel, akivel hamar egymásban szerettek. A Belügyminisztérium csapatánál, a Bp. Dózsánál mindezt a „szocialista erkölcsbe ütköző” magatartásnak minősítették. A szerelmesek úgy döntöttek, hogy Nyugatra szöknek, akkoriban ezt disszidálásnak hívták. Elfogták őket a határon, ezért Szűcs Sándort halálra ítélték, 1951-ben kivégezték.

Szántó József Kolláth Ferenccel együtt mutatkozott be szolnoki labdarúgóként a válogatottban. Kivételes képességgel megáldott sportember volt, akit „Krumpliként” ismertek. A zömök, gyors és bátor szélső mindkét lábbal ügyesen kezelte a labdát.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik