Szeged: családi nap a Szent Gellért Fórumon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 09:42
null
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ünnepi szentmisét celebrál (Fotó: Koncz György)
Közös misével záruló családi napon veheti birtokba vasárnap a hívő közösség a Szeged-Csanádi Egyházmegye kulturális, szabadidős és sportközpontját, a Szent Gellért Fórumot – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A központban hat nagy méretű színpadon sok műfajú kulturális program várja az egyházmegye oktatási intézményeiben tanuló diákokat és a plébániák szervezésében érkező családokat. A Koltay Gábor által rendezett kulturális kavalkádon fellép a Kormorán, a 100 Folk Celsius együttes, az Ed Philips and the Memphis Patrol, Varga Miklós és Kalapács József, Szűcs Antal Gábor és Gál Péter latin duó, a komáromi Magyarock Dalszínház társulata, valamint a szegedi Molnár Dixieland Band. A két gyermekszínpadon mások mellett az Alma és a Kolompos együttes, Csilla és a Banda, valamint a Bab Társulat szórakoztatja az egybegyűlteket.

Délután a stadionban egy öregfiúk mérkőzést rendeznek a Fradi és az egyházmegye csapatai között. A stadionban eset a látványos megnyitóünnepségen a száztagú makói Forgatós Táncegyüttes és barátaik mellett ismert színészek és énekesek láthatók, majd a programsorozat zárásaként Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ünnepi szentmisét celebrál.

A mintegy tízhektáros területen elhelyezkedő közösségi központ kivitelezését a Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából a Market Építő Zrt. végezte. A tavaly áprilisi alapkőletétel óta az egykori Napfény Kemping területén labdarúgó-stadion, rendezvényközpont, négy hibrid füves pálya, szabadtéri színpad és lelátó, amfiteátrum, teniszpálya, műanyag borítású grundfocipálya, háromsávos, 100 méteres futópálya és játszótér épült.

Az UEFA 4-es előírásoknak megfelelő stadionban 8080 ülőhely található, az épület emeletén pedig egy négyszáz látogató befogadására alkalmas konferenciatermet alakítottak ki. A szomszédos, csaknem 2800 négyzetméteres alapterületű fedett rendezvénycsarnok kézilabda-, kosárlabda, futsal és tollaslabda versenyeknek, edzéseknek ad majd otthont, s emellett alkalmas az egyházmegye oktatási intézményei, valamint az állami gondoskodásban élő fiatalok regionális eseményeinek megrendezésére is.

A központot két köztéri szobor is díszíti. A stadion bejáratánál áll a monumentális alkotásairól ismert Szőke Gábor Miklós Grosics, a fekete párduc című munkája. A 4,5 méter magas és 6,3 méter hosszú, rozsdamentes acél háromszög és trapéz elemekből felépülő szobor az Aranycsapat – a posztján elsőként teljesen fekete mezt viselő – kapusát ábrázolja, amint a labdát őrzi.

Baráth Gábor, Mohács ismert busómaszkfaragója a Szeged 2011 labdarúgócsapat címerét készítette el három dimenzióban. A 2,5 méter magas szobort a művész csaknem kétszáz használt gumiabroncs segítségével formázta meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik