Pölöskey három perc alatt triplázott a Fradiban

Vágólapra másolva!
2010.08.22. 20:27
null
Pölöskey a Baja elleni vereség után ezúttal brillírozott (Fotó: Hegedüs Gábor)
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában a Videoton és a Ferencváros tartalékcsapata is magabiztos győzelmet ért el a második fordulóban: mindkét együttes 5–1-re győzött. Keleten a Makó a Hajdúböszörményt verte meg, míg a Bőcs otthon kapott ki az Orosházától. A DVSC-DEAC ikszelt a Cegléddel, az Újpest B pedig az MTK II-t verte meg.

Lipcsei Péter csapata, a Ferencváros II a Baja elleni vereség után magabiztos győzelmet aratott: 5–1-re megverte a Kaposvölgyét. Pedig nem indult túl jól a találkozó a Fradi számára: Namuquita Roland már a hatodik percben vezetést szerzett a vendégeknek.

Ám a 34. percben Vattai Balázs egyenlített, így 1–1-es döntetlennel mehettek a szünetre a csapatok. Aztán jött Pölöskey Péter, és három perc leforgása alatt mesterhármast szerzett: az 53. percben megszerezte a vezetést, majd az 55. és az 56. percben is betalált. Az 5–1-es végeredményt Bogáti Péter állította be.

A Videoton-Puskás Akadémia is 5–1-re nyerte meg találkozóját otthon a Baja ellen. A hazaiak az első csapat keretéből az utóbbi időben kimaradó Lencse László duplájával szereztek vezetést, majd Móri Tamás találatával már 3–0 volt az állás. Szabó Norbert egyenlített még a szünet előtt, de a második félidőben Ponczók Csaba és Gyurcsó Ádám találataival kiütéses Vidi-siker született.

A Keleti csoportban a Makó 3–1-re győzött a Hajdúböszörmény ellen úgy, hogy Magyar György már a negyedik percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

Erre még válaszolni tudtak a vendégek a 48. percben Nagy Dávid révén, de a 64. percben Magyar második gólját megszerezve ismét előnyhöz juttatta csapatát. A végeredményt végül Faragó Bence állította be a 84. percben.

Az Újpest második csapata 2–1-re megverte a Szusza Ferenc Stadionban az MTK tartalékegyüttesét, míg a DVSC-DEAC 1–1-es döntetlent játszott a Cegléddel. A Bőcs pedig az Orosházától kapott ki otthon.

LABDARÚGÓ NB II
NYUGATI CSOPORT, 2. FORDULÓ
FERENCVÁROS II–KAPOSVÖLGYE VSC 5–1 (1–1)
Albert-stadion, 400 néző. Vezette: Kovács G. (Forgács A., Sebestyén L.)
FERENCVÁROS: Jova – Tóth A., Vattai, Fülöp N., Sváb – Gárdos (Bogáti, 80.), Peszmeg, Vass M., Papp M. – Nyilasi B. (Nagy P., 63.) – Pölöskey (Kovács I. – 73.). Edző: Lipcsei Péter
KAPOSVÖLGYE: Horváth L. – Pintér L., Menyhért, Vaskó J., Fellai – Ato (Sevel, 35.), Balogh L. (Körmöci, 54.), Kállai N. (Kalmár, 65.), Sandro, Huzmi – Namuquita. Vezetőedző: Horváth Lajos
Gólszerző: Namuquita (0–1) a 6., Vattai (1–1) a 34., Pölöskey (2–1) az 53., Pölöskey (3–1) az 55., Pölöskey (4–1) az 56., Bogáti (5–1) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Maximálisan odatették magukat a fiúk, de roppant szerényen kell kezelni ezt a sikert. Pölöskey Péter is azok között volt, akit leteremtettünk a bajai vereség után – a három gólt nem kell megmagyarázni.
Horváth Lajos: – Az elmúlt hat esztendő leggyengébb teljesítményét nyújtottuk. Csapatunk nem nőtt föl a körülményekhez, méltatlanok voltunk a Ferencvároshoz.
 
VIDEOTON-PUSKÁS AKADÉMIA–BAJAI LSE 5–1 (3–1)
Felcsút, 300 néző. Vezette: Veizer (Berettyán, Horváth R.)
VIDEOTON II: Somodi – Margitics, Papucsek, Fejes A., Présinger – Móri, Szakály D., Szolnoki, Ponczók (Soós, 73.) – Baracskai (Gyurcsó, 64.), Lencse (Olasz D., 82.). Edző: Hartyáni Gábor
BAJA: Csoknyai – Villám (Varga Z., a szünetben), Kurucsai, Tamási, Rozsi – Szili, Lógó, Domokos – Szabó N., Nagy E. (Kormos, 59.), Frőhlich (Bognár II Gy., 65.). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Lencse (1–0) az 1., Lencse (2–0) a 24., Móri (3–0) a 42., Szabó N. (3–1) a 45., Ponczók (4–1) a 66., Gyurcsó (5–1) a 77. percben
MESTERMÉRLEG
Hartyáni Gábor: – Rövid időszakoktól eltekintve pazarul játszott a csapat, de még így is bennünk maradt néhány gól.
Bognár György: – Sokkal gyorsabb ritmusban futballozott a Videoton, a játék képe alapján megérdemelten nyertek még ekkora különbséggel is.
 
KELETI CSOPORT, 2. FORDULÓ
ÚJPEST FC B–MTK II 2–1 (1–0)
Szusza Ferenc Stadion, 300 néző. Vezette: Berke (Vígh T., Agócs)
ÚJPEST B: Horváth T. – Kiss Z., Privigyei, Rubus, Banai – Jucemar (Tóvizi, 63.), Marin – Lázár B. (Kovács I., 75.), Popovics, Frank – Szabó B. (Czimmermann, 84.). Edző: Szlezák Zoltán
MTK II: Scheilinger – Nagy T., Kálnoki Kis (Aradi, 31.), Kelemen, Forró – Kákonyi (Szentgyörgyi, 73.), Kornis, Macura (Dobó, 69.), Skriba – Eppel, Pál Sz. Edző: Pölöskei Gábor
Gólszerző: Frank (1–0) a 42., Szabó B. (2–0) a 72., Kornis (2–1) a 75. percben
MESTERMÉRLEG
Szlezák Zoltán: – Időnként biztató volt a játékunk, az egész szezonban ezt a hozzáállást várom a fiúktól.
Pölöskei Gábor: – A helyzetek alapján nem érdemeltünk vereséget, a második félidőben akár meg is fordíthattuk volna az eredményt.
 
BŐCS KSC–OROSHÁZA SC 1–2 (0–0)
Tiszaújváros, 300 néző. Vezette: Sándor Cs. (Tóth I., Hadházi L.)
BŐCS: Hamar Zs. 4 – Bokros, Rubint, Sipos T., Ur – Lipták L. (Molnár Zs., 68.), Lázár N., Bakos B. (Siróczki, a szünetben) – Ondó (Zsarnai, a szünetben), Hajdu Zs., Jeremiás. Vezetőedző: Zsiga Gyula
OROSHÁZA: Molnár F. – Kerekes I., Futaki, Balogh M., Szabó N. – Retek, Kerepeczki – Ács (Juhász N., 83.), Petneházi, Baranyai B. (Búza, 76.) – Szabó T. (Pálinkó, 89.). Vezetőedző: Kvasznovszky József
Gólszerző: Kerepeczki (11–esből, 0–1) a 48., Szabó T. (0–2) az 56., Jeremiás (1–2) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Zsiga Gyula: – Nem játszottunk jól, de érthetetlen,  miért emlegette a játékvezető folyamatosan a tavaszi kazincbarcikai mérkőzésünket. Bomba formában sem lett volna esélyünk...
Kvasznovszky József: – Küzdelmes mérkőzést játszottunk, az első félidőben számolatlanul alakítottuk ki helyzeteinket. Győzelmünk szerencsére nem forgott veszélyben.
 
DVSC-DEAC–RESTART-CEGLÉDI VSE 1–1 (1–1)
Debrecen, 400 néző. Vezette: Nagy R. (Demeter, Pápai)
DEAC: Pantics – Szilágyi G., Kardos, Ludánszki, Burics – Huszák, Sigér, Lucas (Bényei, 89.), Ferenczi J. (Vinicius, 72.) – Csorba (Nagy R., 68.), Etogo. Edző: Kondás Elemér
CEGLÉD: Miski – Villányi, Buzás, Fekete A. – Tóth M., Kenderes, Nagy L., Juhász D. – Busa, Medgyesi L. (Nagy A., 90.), Nagy T. (Mojzes, 85.). Vezetőedző: Simon Antal
Gólszerző: Tóth M. (0–1) a 4., Lucas (1–1) a 25. percben
MESTERMÉRLEG
Kondás Elemér: – A korai gól után fokozatosan átvettük az irányítást, és talán meg is kellett volna fordítanunk az eredményt.
Simon Antal: – Az első félidőben inkább a Debrecen dominált, míg mi a második félidőben játszottunk nagyszerűen. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ám ezek sajnos kimaradtak.
 
MAKÓ FC–HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE 3–1 (1–0)
Makó, 500 néző. Vezette: Janitz G. (Viczián, Kovács II G.)
MAKÓ: Czirbus – Rakonczai, Dálnaki, Magyar, Krucsó (Nagy A., 64.) – Varga R., Fülöp, Puskás Cs. – Kulacsik (Csamangó, 85.), Faragó B., Podonyi (Kószó, 86.). Vezetőedző: Kolozsvári János
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY: Tóth Cs. – Király, Szilágyi K., Cosmin, Hortó (Kerek B., 78.) – Nagy D., Kiss L., Bellon, Lovas M. (Usztics, 85.) – Bogdanovics (Bákonyi, 64.), Urbin. Vezetőedző: Fórián Zsolt Lajos
Gólszerző: Magyar (1–0) a 3., Nagy D. (1–1) a 48., Magyar (11-esből, 2–1) a 64., Faragó (3–1) a 84. percben
Kiállítva: Tóth Cs. (elhúzta a gólhelyzetben kitörő Kulacsik lábát) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Kolozsvári János: – Csúszva, mászva szenvedtük ki ezt a három pontot.
Fórián Zsolt Lajos: – Egy ilyen kis csapatnak nehéz elviselni, hogy sorozatban játékvezetői tévedések döntik el mérkőzéseket.
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC II 2 2 5–1 +4  6
2. Eternet FC Tatabánya 2 2 4–1 +3  6
3. Videoton-Puskás Akadémia 2 1 1 7–3 +4  4
4. FC Ajka 2 1 1 6–5 +1  4
5. Barcsi SC 2 1 1 4–3 +1  4
6. Ferencvárosi TC II 2 1 1 5–3 +2  3
7. Gyirmót FC 2 1 1 5–5 0 3
8. Pécsi MFC 2 1 1 2–2 0 3
9. Budapest Honvéd II 2 1 1 1–2 –1  3
10. Bajai LSE 2 1 1 3–5 –2  3
10. Kaposvölgye VSC 2 1 1 3–5 –2  3
12. BKV Előre SC 2 1 1 3–4 –1  1
13. Szigetszentmiklósi TK-Erima 2 1 1 3–5 –2  1
14. Budaörsi SC 2 1 1 2–4 –2  1
15. Veszprém FC 2 2 1–3 –2  0
16. Kozármisleny SE 2 2 0–3 –3  0
A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Békéscsaba 1912 2 2 7–1 +6  6
2. Kazincbarcikai SC 2 2 5–2 +3  6
3. Vecsési FC 2 1 1 6–3 +3  4
4. Orosháza FC 2 1 1 4–3 +1  4
5. Nyíregyháza Spartacus 2 1 1 3–2 +1  4
6. Makó FC 2 1 1 4–3 +1  3
7. Bőcs KSC 2 1 1 3–3 0 3
7. MTK Budapest II 2 1 1 3–3 0 3
9. Mezőkövesd-Zsóry 2 1 1 2–2 0 3
10. Újpest FC II 2 1 1 3–6 –3  3
11. Ceglédi VSE 2 1 1 2–3 –1  1
12. DVSC-DEAC 2 1 1 1–2 –1  1
13. DVTK 2 1 1 2–4 –2  1
13. Hajdúböszörményi TE 2 1 1 2–4 –2  1
15. REAC 2 1 1 3–6 –3  1
16. Dunakanyar-Vác 2 2 2–5 –3  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik