Nyíregyháza: Valami nem működhetett – Dajka László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 07:34
A labdarúgó NB II-ben a Nyíregyháza irányítását átvevő Dajka László a Nemzeti Sportnak nyilatkozott kinevezéséről, az új feladatról.

Nem kerítettek nagy feneket a bajnokságbeli második edzőváltásnak Nyíregyházán. A Spartacus hivatalos internetes oldala néhány soros közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy csütörtökön közös megegyezéssel szerződést bontottak Véber Györggyel, és péntektől már Dajka Lászlóé a kispad. A hírt nem is kívánta részletesebben kommentálni Szűcs Mihály sportigazgató, aki április elsején lépett munkába Nyíregyházán, és az első fajsúlyosabb döntést máris meg kellett hoznia a tulajdonos Révész Bálinttal egyetemben.

Dajka László veszi át a Spartacus irányítását (Fotó: Földi D. Attila)
Dajka László veszi át a Spartacus irányítását (Fotó: Földi D. Attila)

Pedig kíváncsiak lettünk volna arra, hogy a vasárnapi, Budaörs elleni 1–1-es döntetlen után miért vártak négy napig a lépéssel, de az új igazgató közölte, hogy a klubnál mindenki a vasárnapi, soroksári mérkőzésre koncentrál, annál többet nem tudunk belőle kihúzni, mint amennyi a közleményben áll. Dajka László sajtónyilvános bemutatását a jövő hétre tervezik. A szakember addigra már túl lesz a premieren. Azt is írhatnánk, hogy az 57 éves volt 24-szeres válogatott hazatér (éppen a születésnapját követő napon lesz esedékes a hazai, Szolnok elleni premier), hiszen szülővárosában kapott új megbízatást, de játékos- és eddigi edzői karrierje távolra sodorta szűkebb pátriájától. NB II-es szinten legutóbb 2013-ban Békéscsabán dolgozott, eddigi utolsó csapata pedig az NB III-as FC Dabas volt, onnan decemberben távozott.

„Azóta csapat nélkül voltam, úgy tűnt, ebben a bajnokságban már nem lesz új megbízatásom, de hirtelen felpörögtek az események – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Dajka László, a Nyíregyháza Spartacus új vezetőedzője. – Tényleg érdekes, hogy bár szabolcsi gyerek vagyok, a feladat errefelé sosem talált meg. Most teljesen váratlanul így alakult, igyekszem megfelelni az elvárásnak. Abban maradtunk a vezetőkkel, hogy a hátralévő nyolc mérkőzésre szól a megbízatásom, ha kölcsönösen elégedettek leszünk egymással, a nyártól is a klub alkalmazásában maradok, de nem biztos, hogy vezetőedzőként."

A Nyíregyháza Spartacus újoncként úgy vágott neki a bajnokságnak, hogy azonnal osztályt vált, és feljut az élvonalba. Véber György a rossz tavaszi rajt után sem tartotta elérhetetlennek a kitűzött célt, bár a Ceglédi VSE-től elszenvedett április 9-i hazai 2–1-es vereséget követően már úgy fogalmazott, innentől kezdve a bennmaradásért vív élet-halál harcot a csapat. Azóta két balszerencsés mérkőzésen van túl a Szpari, hiszen Balmazújvárosban a 93. percben kapott góllal veszített 2–1-re, a Budaörs pedig a 95. percben begyötört góllal vitt el egy pontot (1–1) Nyíregyházáról.

„Valami nem működhetett a csapatnál, mert annál azért jobb a játékosállomány, hogy a tizennegyedik helyen álljon – mondta Dajka László, aki arra is válaszolt, hogy valóban a bennmaradásért kell-e küzdeniük a hátralévő mérkőzéseken. – Azt szokták mondani, hogy amíg nem húzták meg a vonalat alattad, addig nem lehetsz nyugodt, ráadásul nehéz meccsek vannak hátra. Minél több pontot szeretnénk szerezni, nagyon bízom benne, hogy nem lesznek ilyen jellegű gondjaink. Pénteken már én tartom az edzést, a vasárnapi meccsig hátralévő időben inkább pszichikai jellegű lesz a felkészülés, a szakmai munkában majd a jövő héttől mélyülhetünk el jobban."

Mindenesetre a Nyíregyháza sorsolása tényleg nem a legkönnyebb, hiszen játszik még a jelenlegi három dobogóssal, előbb vasárnap a Soroksárral, majd május elején négy napon belül a Puskás Akadémiával és a Kisvárdával, és május 21-én fogadja a feljövőben lévő Békéscsabát.

A legutóbbi hat meccséből ötöt elveszítő, egyet döntetlenre adó csapat utazik még Sopronba is, fogadja a Szolnokot, majd az utolsó két fordulóban a jelenleg kiesésre álló SZEOL SC és Cigánd ellen lép pályára, miközben a most harmadik „vonal alatt" lévő csapattal, a Kozármislennyel szemben hat pont az előnye. Szerettük volna megszólaltatni Véber Györgyöt is, de ő nem reagált a megkeresésünkre.

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC 30 18 8 4 56–32 +24 62
2. Kisvárda 30 16 7 7 43–24 +19 55
3. Soroksár SC 30 15 9 6 51–28 +23 54
4. Békéscsaba Előre 30 16 5 9 45–28 +17 53
5. Balmazújváros 30 16 5 9 36–29 +7 53
6. Vác FC 30 13 8 9 38–33 +5 47
7. Szeged 2011 30 12 11 7 36–18 +18 47
8. Szolnoki MÁV FC 30 13 7 10 40–37 +3 46
9. Dorogi FC 30 12 8 10 32–27 +5 44
10. Mosonmagyaróvári TE 30 12 6 12 39–33 +6 42
11. ZTE FC 30 10 11 9 46–41 +5 41
12. BFC Siófok 30 11 6 13 34–38 –4 39
13. Soproni VSE 30 8 13 9 29–32 –3 37
14. Nyíregyháza Spartacus FC 30 10 6 14 32–37 –5 36
15. Ceglédi VSE 30 9 6 15 36–44 –8 33
16. Budaörs 30 9 6 15 31–46 –15 33
17. FC Csákvár 30 6 13 11 33–46 –13 31
18. Kozármisleny FC 30 8 6 16 24–42 –18 30
19. Cigánd SE 30 5 9 16 17–50 –33 21
20. SZEOL SC 30 4 4 22 16–49 –33 16
Cigánd SE: 3 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik