Négyen pályázhatnak a feljutásra; mi lesz a Balmazzal? – NB II-es felvezetés

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 16:10
null
Az MTK azonnal visszajutna az NB I-be (Fotó: Balogh László)
Pénteken megkezdődött a labdarúgó NB II 38 fordulót magába foglaló 2019–2020-as kiírása – azonban olyan körülmények között, amilyenekre az egycsoportos mezőny bevezetése óta még nem akadt példa. Három csapatnál, a Vácnál, a Haladásnál és a Balmazújvárosnál nyáron végig komoly anyagi problémák voltak, ennek következtében az MLSZ megvonta a hajdúságiak licencét és a másik két együttesnél is „rezgett a léc”. Mégsem biztos azonban, hogy csonka mezőnnyel zajlik az NB II, hiszen a Balmaznál minden jogi lépést megtesznek azért, hogy indulhassanak a másodosztályban. Végleges döntés jövő kedden várható. A feljutásra egyébként több együttes is pályázik, a Vasas mellett a Gyirmót FC Győr, az MTK és az ETO FC Győr is eséllyel törhet az osztályváltásra. Az MLSZ „fiatalszabálya” bizonyos értelemben továbbra is sok klub kezét megköti, ugyanakkor a kooperációs szerződéseknek köszönhetően könnyebben szerepelhetnek a fiatalok az NB II-es gárdáknál.


NÉGYEN IS A FELJUTÁSÉRT KÜZDHETNEK

A feljutás egyik esélyese a nyáron az NB I-ből kieső MTK, ahol az U21-es válogatott korábbi szövetségi edzője, Michael Boris lett a tréner. A klub a központi támogatás miatt az összes légiósától megvált, rajtuk kívül pedig a kulcsemberek közül Torghelle Sándor és Vass Ádám is távozott. Rengeteg kölcsönjátékos azonban visszatért; velük, a tavaszi keret maradó tagjaival, illetve az újonnan érkezőkkel (többek között Simon Andrással, Somodi Bencével, Szatmári Istvánnal) erős csapatot alkothatnak a kék-fehérek, akiknek célja egyértelműen az azonnali visszajutás.

Impozáns új stadionjában fogadhatja ellenfeleit a feljutást kitűző Vasas, amely többek között Ivan Radossal, Gál Mátyással, Szedlár Zoltánnal, Tóth Lászlóval és Viczián Ádámmal erősítette meg a keretét. Az alapemberek többsége pedig maradt (az előző idény gólkirálya, Balajti Ádám is), az anyagi és most már az infrastrukturális feltételek is megfelelőek, ezért a piros-kékek eséllyel harcolhatnak az élvonalért. Az angyalföldieket továbbra is Szanyó Károly irányítja, vele korábban már kiharcolta az NB I-be jutást a gárda.

A Gyirmót FC Győrnél is egyértelműen az osztályváltást tűzték ki célul, ennek érdekében a kispadra egy rutinos, sok csatát megélt trénert, Csertői Aurélt ültetett a klubvezetőség. A játékoskeretben azonban most – a korábbiaktól eltérően – nem voltak látványos változások, az egyetlen érzékeny veszteség Marek Strestík távozása, azonban érkezett Tóth Bence és Vass Ádám, illetve Hudák Dávid is. A csapatot tavasszal nem jellemezte az egység, ha ezen a téren is helyreáll minden, akkor a gyirmótiak harcban lehetnek a feljutásért.

A korábbiaktól eltérően nem történt teljes keretcsere az ETO FC Győrnél, az egylet elöljárói okosan, posztokra próbáltak igazolni, miközben megtartották értékeiket. Horváth Zoltán, Vári Barnabás, Dvorschák Gábor és Gránicz Patrik megszerzése mindenképpen nagy fegyvertény, Márius Charizopulos és Domonkos Kristóf pedig kellemes meglepetést okozhat – ha mindez valósággá válik, az új edző, Boér Gábor által irányított győriek harcban lehetnek a feljutásért.

A Vasas új stadionban küzd azért, hogy feljusson az élvonalba (Fotó: Tumbász Hédi)
A Vasas új stadionban küzd azért, hogy feljusson az élvonalba (Fotó: Tumbász Hédi)

 

SOKAN PÁLYÁZNAK A KÖZÉPMEZŐNY ELSŐ FELÉBE

KÍVÁNCSI AZ NB II-ES KLUBOK NYÁRI ÁTIGAZOLÁSAIRA?
IDE KATTINTVA MINDEN ÁTIGAZOLÁST MEGTUDHAT!
Nyáron szétkapkodták a Budaörsi SC legjobbjait, azonban Bognár György szakmai igazgató nem aggódott, biztos volt abban, hogy pótolni tudják többek között Demjén Patrikot, Czvitkovics Pétert, Csiki Norbertet, Lengyel Bélát, Sajbán Mátét, Sajbán Miklóst és Tányéros Ádámot. A korábbi 50-szeres válogatott labdarúgónak igaza lett, Bakos Szabolcs, Forgács András, Kulcsár Tamás és Molnár Csaba érkezése erősítésnek számít, ráadásul a klub a Mol Fehérvártól is kapott kölcsön fiatalokat a kooperációs szerződés keretében.

Többre vágynak az eddigieknél a Dorogi FC-nél, ahol ismét Németh Szabolcs lett a tréner, a keret pedig többek között Albert Ádámmal, Csillag Dáriussal, Délczeg Gergellyel, Forró Gyulával és Takács Péterrel erősödött. A dorogi együttes lehet a bajnokság egyik meglepetésgárdája.

Az előzőnél sokkal jobb szereplésben bíznak a Nyíregyháza Spartacusnál, amelyet továbbra is Zoran Szpisljak irányít, azonban a nyári szerzemények nem feltétlenül támasztják alá azt, hogy a szabolcsiak harcban is lesznek az NB I-ért. Többek mellett Cenaj Drilon, Alan Kovác, Papp Máté és Tóth Barna érkezett, viszont az alapemberek közül Rubus Tamás, Forró Gyula és Bakos Szabolcs is elment. Meglepetés lenne, ha a Szpari a dobogón, vagy annak közelében végezne, a középmezőny első fele reálisabbnak tűnik.

Új edző, Schindler Szabolcs irányítja a Békéscsaba 1912 Előrét, amely nyáron érzékeny veszteségeket könyvelt el, főként a támadószekcióban (Gránicz Patrik, Szatmári István, Urbin Péter és Vólent Roland). Kovács Ádám mellett Olasz Dénes és Nikola Pantovics a csatársorba jött, a lila-fehérek – az elmúlt két évhez hasonlóan – a középmezőny elejét tűzhetik ki célul.

A Soroksár SC két nagy fogást, a korábbi válogatott Farkas Balázst, illetve a horvát Matija Misicet is elkönyvelhetett nyáron, azonban több alapember is távozott a klubtól, így várhatóan ismét a középmezőnyben szerepel majd az alakulat.

Néhány alapemberét elveszítette a Kazincbarcikai SC, de a borsodiak igyekeztek hasonló minőségű játékosokkal pótolni a távozókat (Berki István, Farkas András, Horváth László, Oldal Tibor), Gálhidi György együttese így a mezőny első felének tagja lehet.

Hollandiából és Olaszországból is igazolt fiatal játékost a BFC Siófok, sőt Bencze Márk és Hutvágner Gergely megszerzése mellett annak is örülhetnek a csapatnál, hogy a gólerős Horváth Pétert sikerült megtartani. A Balaton-partiak az előzőnél nyugodtabb idényre vágynak, a III. Kerületi TVE-től érkező Gál István irányításával ez meg is valósulhat.

A Duna-Aszfalt Tiszakécskénél ebben az idényben már az első tízbe vágynak és Fabio, Preklet Csaba, Kovács Dávid, Tímári Norman, Zádori Krisztián érkezésével erősödött is a keret, így megalapozottak a remények.

Nagy mozgás volt az Aqvital FC Csákvárnál. A Fejér megyeiek szokásos módon több fiatal játékost a Puskás Akadémiától kaptak kölcsön, ugyanakkor több alapember is távozott – a csapatkapitány Sándor György pedig visszavonult –, így nem néz könnyű idény elé a klub.

Nem változott jelentősen a Budafoki MTE kerete, Csizmadia Csaba együttese egy középmezőnybeli helyezésben és nyugodt bajnoki évadban bizakodhat.

AZ ÚJONCOK – ERŐS LEHET AZ AJKA ÉS A SZEGED-CSANÁD

EGYRE KEVESEBBEN ALBÉRLETBEN

Továbbra is több csapat „albérletben” futballozik, igaz, hosszabb ideig már csak a Budaörsnek kell ezt megtennie, amely továbbra is Tatabányán játszik. Hamarosan elkészül a Kazincbarcika, a Szeged-Csanád GA és a Vác stadionja, addig az említett három együttes Putnokon, Gyulán, illetve Balassagyarmaton fogadja ellenfeleit.

Egyben tartotta a keretét, sőt néhány poszton még erősíteni is tudott az NB III Nyugati csoportját fölényesen megnyerő FC Ajka. A bakonyiak újoncként jó eredményre lehetnek képesek, várhatóan nem kell izgulniuk a bennmaradás miatt. Igaz, már nem Schindler Szabolcs irányítja őket, hiszen a tréner a Békéscsaba edzője lett, őt pedig az Ajkán korábban már vezetőedzőként és szakmai igazgatóként is tevékenykedő Kis Károly követte.

Jól erősített a Szeged-Csanád GA, amely rutinos futballistákat igazolt Aleksandar Jovanovic, Gajdos Zsolt, Mohl Dávid, Pintér Norbert és Sóron Tibor személyében, így Joao Janeiro együttesének várhatóan nem kell a kieséstől tartania.

Több korábbi labdarúgója (Berdó Péter, Csirmaz István, Kovács Olivér, Rokszin Ádám) megszerzésévelküzd majd a bennmaradásért az újonc Szolnoki MÁV, ami nem ígérkezik majd könnyű feladatnak – a gólokat a veterán, korábbi NB I-es gólkirály, Simon Attila szállíthatja.

KAOTIKUS NYÁR UTÁN A BALMAZÚJVÁROS, A HALADÁS ÉS A VÁC – ELŐBBI MINDENT MEGTESZ AZ INDULÁSÉRT

Nyáron kétes befektetőjelöltek tűntek fel a Balmazújvárosnál, a városi önkormányzat az első elutasító határozat után mégis megbízta őket a futballcsapat irányításával. Ennek ellenére e hét hétfőjén az MLSZ megvonta a klub NB II-es licencét, mivel – a hajdúságiak közleménye szerint – a törvényes határidőn belül nem sikerült a kft. tőkepótlását végrehajtani, így aztán nem is tudták az erről szóló határozatot becsatolni a szövetség felé. A történetnek azonban még nincs vége, hiszen a licencadó testület döntésének jogerőre emelkedéséig a Balmazújváros is tagja a mezőnynek. Lajos Ferenc ügyvezető a Nemzeti Sport Online-nak a mai napon elmondta, hogy a Balmazújváros Sport Kft. megteszi a szükséges jogi lépéseket az MLSZ határozata után. A klub a Siófok elleni, vasárnapi bajnoki elhalasztását kérte, ebbe a Balaton-partiak nem egyeztek bele; az MLSZ dönthet a kérdésben, de ha ez nem lesz számukra kedvező, akkor is elutaznak és várhatóan – mivel szinte az összes labdarúgó távozott – a saját utánpótlásukból felkerülő játékosokkal állhatnak ki Siófokon. Végleges döntés jövő kedden várható a Balmazújváros további sorsával kapcsolatban.

„A Balmazújváros sorsa a licencprobléma miatt bizonytalan, de mivel még nincs az ügyben jogerős döntés, egyelőre szerepelhet a Merkantil Bank Ligában a csapat” – olvasható az mlsz.hu-n.

Az MTK és a Haladás tavasszal még az NB I-ben csatázott, nyáron a Szombathely másodosztályú licence veszélyben volt (Fotó: Unger Tamás)
Az MTK és a Haladás tavasszal még az NB I-ben csatázott, nyáron a Szombathely másodosztályú licence veszélyben volt (Fotó: Unger Tamás)

 

Az anyagi gondok miatt a bizonytalanság jellemezte az NB I-ből kieső Haladás felkészülését is, ám a klub licencét végül nem vonta meg az MLSZ. A szombathelyi klub az összes légiósától elköszönt és a kölcsönből visszatérők mellett mindössze egyetlen új játékost igazolt, Eszlátyi Istvánt – őt is épp a mai napon. Supka Attila vette át vezetőedzőként az együttest, aki bízik abban, hogy a csapatépítés felgyorsulhat.

„Viszontagságos felkészülésen vagyunk túl, de optimista emberként azt mondom, annál csak jobb jöhet, mint ami eddig volt – mondta Supka a Nemzeti Sportnak. – Az MLSZ licenccel kapcsolatos döntése miatt a bizonytalanság hétfőig benne volt a levegőben, de szerencsére megmaradt az indulási jog. A vezetőkkel való beszélgetés alapján három éven belül kell visszajutnunk az NB I-be, azonban már az első idényben szeretnénk az élmezőnyben lenni. Lemaradásban vagyunk a többi csapattal szemben a felkészülés tekintetében, ám a későbbiekben szeretnénk még új játékosokat igazolni és a fiatalokkal kiegészülve ütőképes együttest kialakítani.”

Ha azt mondjuk, hogy kaotikus volt a nyár a Vác FC-nél, akkor enyhén fogalmazunk, de az előzmények miatt a váci drukkerek annak is örülhetnek, hogy egyáltalán el tudnak indulni a bajnokságban és az MLSZ nem vonta meg a klub licencét. Az angol tulajdonos, a hat éve nagy dérrel-dúrral érkező John Marshall tavasszal hatalmas tartozást halmozott fel, nyáron már háromhavi bérrel tartozott a játékosoknak, emiatt egy kivételével az összes labdarúgó távozott Vácról. Marshall végül kifizette a tartozás nagy részét, aztán átadta a klubot az egyébként utánpótlás-neveléssel foglalkozó Vác VLSE-nek, az új vezetőségnek viszont csak néhány napja maradt az új keret kialakítására, így néhány rutinos futballista mellett zömében fiatalok alkotják a keretet. Burzi Attila lett a csapat edzője, azonban Bánföldi Zoltán fog a kispadon ülni a licencszabályok miatt – a bennmaradás kisebb csodával érne fel.

NB II
1. FORDULÓ (AUGUSZTUS 2–4.)
Péntek
Gyirmót–Haladás 1–1
Vasárnap:
17.30: Soroksár–Kazincbarcika
17.30: Dorog–Vasas
17.30: Budaörs–Nyíregyháza
17.30: Szeged–Budafok
19.00: Siófok–Balmazújváros
19.00: Ajka–ETO FC Győr
19.00: Békéscsaba–Tiszakécske
19.00: Csákvár–MTK Budapest
19.00: Szolnoki MÁV–Vác

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik